Ismertető - képek - ajánlott őrségi szállás

orsegi_szallashely

A magyarszombatfai Ginti étterem a Belső Őrség egyik látogatott étterme

 

Ismertető 

A Belső Őrség egyik legnagyobb fejlesztése volt az utóbbi években a magyarszombatfai Ginti étterem és kapcsolt létesítményeinek felépítése. A komplexumot egy derék osztrák építette milliárdos befektetéssel. Neki magának a 4 kilométerre fekvő csodás fekvésű Veleméren van egy kacsalábon forgó hétvégi háza, ahová Linzből autózik minden hétvégén. Már ez a teljesítménye is elismerésre méltó, de a Belső Őrség számára legfontosabb mégis az étterem felépítése volt. Egymás mellett álló parasztházakból és portákból alakították ki a nagy területen fekvő intézményt. A mexikói bútorokkal berendezett épületekben Kínából hozott kőoszlopok és a gazda kedvenc sárkányai állnak. Mivel ezeket a sárkányokat a Kína mellett élő hunok is tisztelték, fogalmazhatunk úgy, hogy a sárkányok jó helyre jöttek. A cég munkaalkalmat kínál a környék néhány dolgozójának és osztrák ízléssel berendezett kényelmes éttermet jelent az erre tévedő vándornak.

 

orsegi_szallas

A magyarszombatfai Ginti étterem bejárata az udvar és park felől nyílik

 

Képek

 orsegi_szallas

A magyarszombatfai Ginti étterem asztalai

 

orsegi_szallas

Faszobor a magyarszombatfai Ginti étterem kertjében

 

orsegi_szallashely

Részlet a magyarszombatfai Ginti éttermet övező kertből

 

Ajánlott őrségi szállás

Az Őrségben szálláshelyet kereső vándornak két vendégházat ajánlunk. Az egyik a veleméri Csinyálóház )ennek a honlapját olvassa most). A másik a véle azonos portán lévő Cserépmadár szállás (egy 3 szobával, 3 fürdőszobával, nagy konyhával és étkezővel rendelkező önálló lakosztály. Egy parasztházból alakítottuk ki és eredeti bútorokkal rendeztük be. A fényképek és az árlista alapján felmérhető, hogy jó hangulatú szállást kínálunk baráti áron. A szállásdíj kifizethető üdülési csekkel és Széchenyi Pihenőkártyával (SZÉP Kártyával) is.

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás 4 férőhelyes Belső szobája

 

A magyarszombatfai Ginti étteremhez közel található a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház.

Honlap: www.cserepmadar.hu Telefon: 06(20)534-2780.

 

 orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás étkező-előtere

 

 

A veleméri Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér) valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutasok helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve s érvényesülhet a csoportkedvezmény.

 

 orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás 4 ágyas Kamra szobája

 

Egész ház:

Min. 3 éj és max. 6 fő esetén az egész ház 20 000 Ft/éj.

Min. 3 éj és 7-11 személy esetén az egész ház 30 000 Ft/éj.

1-2 éjszakás foglalás esetén az egész ház 40 000 Ft/éj. 

 

Egy szoba:

Tele szoba (3-4 fő) és min. 3 éj esetén 3 000 Ft/fő/éj.

1-2 éjszakás foglalás és nem tele szoba esetén 4000 Ft/fő/éj (valamint az üres ágyak után 1000 Ft/éj).

 

 orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás 4 férőhelyes Kamra szobájának másik nézete

 

Az Őrségben a falusi turizmus (szállás, vendégház, apartman, panzió és egyéb szálláshely fejlesztése) terén jelentős előrelépés történt az utóbbi években. Ennek köszönhetően sok panzió, vendégház, apartman (szebb szóval: lakosztály) és egyéb szállás nyílt meg az őrségi településeken. Van olyan őrségi falu, ahol nagyobb a turisztikai szálláshelyek fogadó kapacitása, mint a lakosság lélekszáma. Akinek van egy üres szobája, vagy háza; az már szállást, vendégházat, apartmant alakított belőle és bejelentkezett a falusi szállás kínálói közé. Ez természetes, hiszen minden őrségi család képes lehet egy kisebb szálláshely fenntartására. Megjelentek ugyanakkor a tőkeerős vállalkozók is, akik néha több százmilliós beruházással 50 főnél is nagyobb befogadóképességű panziók, vendégházak és szálláshelyek megjelenését segítették elő. Van olyan is, aki csak egy parasztházat újított fel s egy-két őrségi alkalmazottat távolról foglalkoztatva, megpróbálja kamatoztatni a befektetett tőkéjét. Gyakoribb, hogy egy-egy megüresedett őrségi ingatlant, vagy csak néhány szobát a rokonok hasznosítanak szálláshely céljára. A hírekben megjelent, hogy a gazdasági válság hatására a szálláshelyek harmada bezárt - ezt azonban a saját tapasztalataim alapján nem tudom alátámasztani. A szálláshelyek, panziók, vendégházak és magánszállások túlkínálata valóban teremtett némi feszültséget, de ez a szálláshelyek folyamatos fejlesztését eredményezi. A szállások versenye oda vezetett, hogy a szállás adása mellett ma már valami turisztikai többletet is kell nyújtani a falusi turizmus vándorainak. A tőkeerős szálláshely fürdési lehetőséget és éttermi szolgáltatásokat kínál (ez az összetettebb vállalkozási szerkezet úgy is kialakulhat, hogy egy fürdő, vagy étterem kezd szállás adásába - amire szintén van példa).

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás (egy kb. 10 fős csoportnak ajánlható őrségi lakosztály) főbejárata

 

Azonban a tőkeerős fejlesztéseknek is van korlátja. Akad rá példa, hogy a nagyobb panzió a magas rezsiköltség miatt nem lehet nyereséges és eladni is csak a beruházási költség töredékéért lehetne. Mert nem lehet minden őrségi szállás mellé rentábilis fürdőt és éttermet építeni. A kisebb őrségi szállások többnyire valamilyen olcsó megoldást választanak s például kulturális programot és egyfajta őrségi hangulatot kínálnak. A szállás területén bemutatják az Őrség népi kultúráját - egy múzeumként berendezett helyiséggel, vagy a szállás múzeális értékű berendezésével. E kisebb őrségi szállások fennmaradását segíti még, hogy azt az elkülönült nyugalmat tudják biztosítani, amit a városok forgalmától menekülö vendég keres az Őrségben. Azaz itt egymásra talált a turisztikai kereslet és az, amit az Őrség lakossága a szállás terén nyújtani tud. A vendég nem ritkán azért jön e szép tájra, mert a szállás nyugalmát meghitt elkülönültségben kívánja élvezni a párjával, a családjával, vagy a barátaival. Falusi parasztházat keres, ahol megtapasztalhatja a csendet és a Őrség természeti szépségeit.  Miközben a nagy befogadóképességű panziók ezt csak csökkentett mértékben képesek biztosítani, a fogyatkozó őrségi lakosságszám miatt megüresedő szép házakból kialakítható kisebb szállások éppen ilyen célra alkalmasak. Ez azt jelenti, hogy a parasztházakból kialakított kis őrségi szállás is létjogosult, meg a nagyobb panzió is. Sőt, egymásra is vannak utalva, mert a nagyobb szálláshely éttermét és fürdőjét csak a közeli kis szallások vendégei tehetik rentábilissá; miközben a kis szállás vendégének is hasznára lehet a közeli étterem és medence.

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás 4 férőhelyes Belső szobájának részlete

 

Hogyan illeszkedik e képbe a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház? Hogyan tagozódik be az őrségi szállások, szálláshelyek, panziók, vendégházak, lakosztályok, parasztházból kialakított magánszállások és nagyobb szállodák sorába?  Nos, elsősorban az adottságok határozzák meg a lehetőségeket. Ezek a szállás céljára szolgáló veleméri épületek az egyik legyszebb (ha nem a legszebb) őrségi tájban épültek meg. A dombtetőn lévő szállások körül virágzó rétek, néhány száz méterre patakok és erdők találhatók. Jellemzője a portának és Velemérnek a béke és szépség. Amikor egy végtelen csendben átaludt, pihentető éjszaka után kilépünk a teraszra és megrészegülünk a tájat átlengő boldog madárcsicsergéstől, vagy a virágzó árnyékliliomok illatától - akkor nehezen felejthető élménnyel gazdagodunk. Évekig hálásan emlékezhetünk rá s erőt ad az elkövetkező munkához. Az épületeket elsősorban őrségi parasztbútorokkal rendeztük be, amelyeket saját tervezésű elemekkel egészítettünk ki - de van egy múzeumunk is. A Sindümúzeum látogatóinak rendszeresen megmutatjuk a szállásokat is, ha azokban éppen nincs vendég. Az összhatásra jellemző, hogy belépve a szállás céljára átalakított épületekbe, a látogatók rendszerint megkérdezik egymástól: - Drágám, nem tudod, hogy mi miért nem itt szálltunk meg?

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás és a Sindümúzeum épülete

 

Szilveszteri szállást kínálunk az Őrségben!

Bababarát őrségi falusi magánszálláshely antik parasztbútorokkal
(2 szoba, 5 ágy, fürdőszoba, konyha)

9946 Velemér, Fő utca 7
+36-20-534-2780

foglalas@csinyalohaz.hu

Booknow Hu

 

K&H Szép kártya elfogadóhely

OTP Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

MKB Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

Elfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American ExpressElfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American Express

Romantikus Ejszakak

Orsegi Wellness Akcio Csinyalohaz

 

Rólunk mondták

Elsosorban a ház különös varázsa fogott meg bennünket. Ha valaki igazi nyugalomra és kikapcsolódásra vágyik, itt igazán megkaphatja.

Molnár József, Nagyesztergál


Az Önök háza gyönyörű és minden igényt kielégít.

Szántó Anita


Nekünk maga az Őrség is élmény volt, és ezt csak fokozta a gyönyörűen berendezett házikó.

Harangozó Éva