Varga Géza személyi lapja a metapedián - elérhetőségVarga Géza könyveiIsten szavunk eredete - Közszavak és istennevek - ajánlott őrségi szállás

 orsegi_szallas_isten_orszaga

"Isten országa"; elovasható részlet Czibor Imre alsópáhoki fazekas mester boroskorsójának díszítéséből

 

Metapedia személyi lap

Varga Géza írástörténész 

 orsegi_szallas_berekboszormenyi_gyuru

A berekböszörményi Árpád-kori rovásírásos gyűrű; középen a Tejúttal azonos Istent jelképező Egy szójel; körben négyszer ismétlődik egy pogány ima Nagy szár ég "Nagyúr (az) ég" mondata

Elérhetőség

Telefon: 06(20)534-2780, villanyposta: cserepmadar@gmail.com, postacím: 9946 Velemér, Fő utca 7.

 

 orsegi_szallas_igy_irtok_ti

Az "Így írtok ti magyar őstörténetet" c. kötet címlapja

 

Varga Géza könyvei

 - A finnugor elmélet alkonya 

- A magyarság jelképei 

- A székely rovásírás eredete 

- A székelység eredete 

- Bronzkori magyar írásbeliség 

- Indián-magyar írástörténeti kapcsolatok (előkészületben)

- Így írtok ti magyar őstörténetet 

- Mítoszok őre, Velemér 

- Népi hieroglifák (előkészületben)

- Székely rovásjelek hun tárgyakon 

- The origins of Hunnish Runic Writing 

- Mandics György róvott multja

- Veleméri rajzos sindük (előkészületben)

A könyvek megvásárolhatók az Anima Könyv nagykereskedőnél (a XIII. kerületi Csángó utcában) és könyvterjesztő hálózatának boltjaiban; valamint a Honterus Antikváriumban (az V. kerületi Múzeum körúton) és a Magyar Menedék Könyvesboltban (a XII. kerületi Márvány utcában). 

 orsegi_szallas_pecsi_jelkep
Az eget tartó Egy ős elolvasható jelképe a pécsi székesegyház altemplomából (az Óg, us és Egy jelekből összeállított ábrázolási konvenció)
 
 
Mandics György róvott múltja
 
mandics
 
 TARTALOM
 
 
Sírrabló brigantinak számít-e a magyar jelkultúra eredetének kutatója? (6)
Mandics György a viszokói jelekről töpreng (8)
Mandics György tévesen értékeli Vásáry István cikkét a székely rovásírás eredetéről (10)
Mandics György Szekeres István kínai teknősjeleiről (12)
Mandics György a székely írás ókori forrásait feltételező elméletekről (15)
Mandics György téved a szentgyörgyvölgyi tehén jeleiről szólván (22)
Mandics György a székely írás jelsorrendjéről (30)
Mandics György a szentgyörgyvölgyi tehénszoborról (34)
Amitől egy analfabéta visszariad, azt a rettenthetetlen írástudó elolvassa? (40)
A rovásírásforrai.hu értékelése Mandics György kötetéről (43)
Mandics György: "Hogy durvább jelzőt ne használjunk" (46)
Mit tanulhatnának a rovásírók Friedrich Engels példájából? (48)
A Kr. e. IV. évezredi gradesnicai edényjelek értelmezhető szimbolikája (55)
Mandics György „Róvott múltunk” c. kötetéről (57)
Egy Catal Hülyük-i szobron feltételezett „ország” képjelről (65)
Mandics György a budapesti hun jelvényről (71)
Mandics György a sumer-magyar írástörténeti kapcsolatokról (75)
Mandics György a székely írás jelszámáról (78)
 
  
BEVEZETŐ
 
E cikkgyűjteményben Mandics György „Róvott múltunk” című zsengéjét értékeljük. A három kötetes mű közel 2000 oldalon ontja a hozzá nem értést, amelyet a szerző a Tudomány fennkölt papja pózában ad elő. E trilógia néhány írásrendszer megemlítése a felmerülő nagy kérdésekre való válaszadás nélkül. A szerző bemutatja a régi korok – esetenként a székely írásra hasonlító – írásrendszereit, de nem adja meg az összefüggések magyarázatát. Nem tud mit kezdeni a hasonlóságok sorával – pedig azok adtak neki lehetőséget a különböző írások egybesöprésére. 
A rokonság és a hasonlóság magyarázatát az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett kutatás keretében sikerült megtalálnunk, s azt közre is adtuk. Akit érdekelt és megfelelő képességei voltak hozzá, az követhette a gondolatmenetet és a magáévá tehette a magyarázatot is. Mandics György az eredményeket máig sem érti, csak leszólja. A kritikai tevékenység azonban akkor jogos, ha a kritikus vállán nem lötyög a Tudomány köpenye.
Mandics György a szokatlan méretű trilógiájában összelapátolt minden írásemléket, amelyik őt a székely jelekre emlékeztette. Eközben nem tudjuk meg, hány jele is van a székely írásnak; milyen íráshasználati módokat használtak eleink; s hogy kik, mikor, hol és milyen célokra alkalmazták a magyar jelkészletet. Nem zavarta, hogy olyan írásrendszerek is a „Róvott múltunk” cím alá kerültek, amelyeknek a rovásírásírásunkhoz, vagy a múltunkhoz talán semmi köze sincs. E „módszerrel” se füle, se farka adathalmazt hord össze a hasonló írásrendszerek emlékeiből; amelyben elsőként ő maga nem igazodott el, majd az olvasók százai sem fognak. A kötetnek nincs áttekinthető rendező elve, semmi köze az alapos munkához. Csupán a szerző hozzá nem értésének nagyméretű emlékműve. 
 
 orsegi_szallas_nepi_hieroglifakkal
Részlet a népi hieroglifákat bemutató táblázatból; egy adat azon összefüggések közül, amelyek cáfolják MGY prekoncepcióit és alátámasztják a székely írás antik eredetét
 
 

Isten szavunk eredete

 szkita_szobor_orsegi_szallas
Szövegközi ábra. A napisten szkíta kori ábrázolása Dagesztánból, hátán a székely írás "ly" (lyuk) jelének párhuzamával (a körbe zárt pont a sumer írásban "kút, forrás" jelentésú, az egyiptomi és a kínai írásban pedig a Nap jele, mert az ősvallás a Napot minden jó forrásának tekintette)
 
Kutatástörténet
 
Az isten egy ma is jól értelmezhető, magyar szavakból álló összetétel, amely különös, ellentmondásoktól sem mentes pályát futott be az etimológusok tanulmányaiban. A finnugrista „szaktudomány” korábbiakhoz képest megváltozott ítéletét Voigt Vilmos így fogalmazza meg: „Isten szavunk eredetének kutatása a legismertebb ilyen vadászterület. Az utóbbi generációkig még a nyelvtudományunkon belül is itt megengedett volt a merész és ellenőrizetlen fantázia. Az utóbbi kézikönyvek viszont rendszerint visszautasítják e tarthatatlan elmeszüleményeket, és egyre inkább belső fejlődéssel magyarázzák vallástörténetünk legkorábbról ismert, és ennek következtében sem könnyen értelmezhető fogalmait.”
Érdemes felfigyelni rá, hogy a szent kutatási feladat a szerző megfogalmazásában már csak vadászterület; s hogy tudományos igényű érvelés (például a székely írás nyújtotta lehetőségek kihasználása) helyett [1] csupán a jelzők osztogatására futja a neves szerző tehetségéből.
Voigt Vilmos Pais Dezső 1975-ben megjelent munkájára hivatkozik (282-286. o.), amelyben Pais jobbára az etimológia perzsa ágával foglalkozik; főleg azzal, hogy ki is vetette fel először ezt az ötletet. Azaz a párhuzam keletkezésére sem Pais, sem elődei, vagy követői nem adnak kielégítő magyarázatot. Többnyire csak a szavak rokonságának (hasonlóságának) felismerésére voltak képesek.
Persze a perzsa-magyar kapcsolatok vizsgálata eleve nem is adhat választ az isten szó eredetének kérdésére, mert a szó gyökerei – a nagy távolságokra szóródott párhuzamok tanúsága szerint – a kőkorszak mélyébe, akár 50-100 ezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza. A finnugrista „nyelvtudomány” pedig – adatok és módszer híján – a hatezer évnél idősebb nyelvi emlékekkel és kapcsolatokkal nem tud mit kezdeni.
Voigt Vilmos fent idézett soraiból annyi azért kiderül, hogy a „szaktudomány” álláspontja az „utóbbi kézikönyvekben” gyökeres fordulatot vett. Kitetszik e néhány mondatból, hogy a kudarc beismerésére annak ellenére kényszerültek finnugrászaink, hogy az isten „vallástörténetünk legkorábbról ismert” fogalma.
Horváth János már 1817-ben megállapította, hogy „az isten a magyarok tulajdon szavok, s egy jó s egyetlenegy istenségnek a neve volt”. Joggal tekintette magyar szónak, hiszen az akkor ismert adatok szerint más nép nem használta istenére ugyanezt a szót. S az isten egyébként is olyan fontos szavunk, hogy akkor még fel sem merült a „nyelvészeti szempontok” miatti elajándékozása. Ennek az elajándékozásnak a divatja egyébként is csak néhány évtizeddel később, az 1848/49-es szabadságharcunk vérbefojtása után jött el.
Kandra Kabos (1897/67) az altáji menny- és istenneveket felsoroló táblázatában megemlíti a jenyiszeji osztjákok es, valamint a kínaiak tien szavát is. Nem fűz megjegyzést a táblázatában szereplő, „menny-ég” jelentésű zürjén jen-es szóhoz, bár annak két eleme genetikai kapcsolatban van az isten elemeivel, csak az összetétel sorrendje eltérő.
A „nyelvtudomány” által szigetnyelvnek minősített sumérben szintén megtalálható isten szavunk megfelelője. P. Anton Deimel szótára (1934/139) szerint a sumér istin, isten jelentése „egy, egyetlen” (eins, einzig). Amihez Zakar András (1973) a következőket fűzi: „Az „Isten” szó jelentése tehát világos: egy, egyetlen, az egyedüli, az egyedülvaló. Ezek a jelzők vagy megállapítások pontosan illenek az Istenre, aki az Ószövetségben is sokszor az egyedülvaló néven szerepel. Ez a szó sohasem szerepel a sumérben számnévként.”
Azaz a sumér párhuzam megerősíti Horváth János bő évszázaddal korábban, „egyetlenegy istenség”-ről alkotott álláspontját. E monoteizmusra utaló összefüggés persze magyarázatot igényel, mert az agyagtáblákból úgy tudjuk, hogy a suméreknek több istene is volt. A nyelvek időnként meghökkentő hagyományőrző képességére gondolhatunk: arra, hogy a sumér nyelv megőrizte egy korábbi magyar monoteizmus emlékét.
A finnugrisztika két ok miatt sem vonhatta le ugyanezt a következtetést. Egyrészt azért, mert nem ismerte fel a ten utótag eredetileg önálló istennév voltát (1. ábra). Másrészt azért, mert egy ilyen felismerés ellenkezett volna azokkal a „tudománypolitikai” irányelvekkel, amelyek oly sok esetben tudatosan irányították tévútra a mitológiai és őstörténeti kutatást.
A finnugrista álláspont évtizedekig (Voigt Vilmos megfogalmazásában „az utóbbi generációkig”) változatlan maradt:
Bárczi Géza (1941/138) szerint isten szavunk „ismeretlen eredetű; … de talán … figyelembe vehető az a vélemény, mely szerint a finnugor eredetű ős szó régies is alakváltozatának származéka volna, bár ez sem meggyőző, s a képzés érthetetlen.”
A TESz (1970/II/242) szerint „Bizonytalan eredetű. Talán származékszó: az ős főnév eredetibb is alakváltozatából keletkezhetett -t és -n képzővel. Ez a képzőegyüttes megvan nőstény szavunkban is.”
Ehhez képest az 1988-ban magyarul is megjelentetett Mitológiai enciklopédia az állóvízbe dobott kőnek bizonyult, mert nyilvánvalóvá tette az addig kevesek által, vagy egyáltalán nem ismert párhuzamokat. Ezek közé tartozik a hatti Estan és hettita Istanu, amelyeket (lévén a napisten nevéről szó) már nem lehetett figyelmen kívül hagyni, vagy (mint a sumér isten esetében) a vélt jelentésbeli különbségre hivatkozva félretenni. Az isten párhuzamai után bogarászóknak a Mitológiai enciklopédia a hatti, hettita és sumér adatokon túlmenően is tartogatott meglepetéseket, például az azték Tenocs nevét. Ő egy isten fia, aki népét a róla elnevezett Tenochtitlán, a mai Mexikóváros területére vezette. Ez a Tenocs a fenti zürjén jen-es megfelelője.
Róna-Tas András (1996/129,159) ocsúdott fel legkorábban az új adatok okozta sokkból. Rédei megfogalmazása szerint „meg nem támogatott, ad hoc ötletként felveti”, hogy az isten szó kaukázusi és kazár közvetítéssel kerülhetett át a magyar nyelvbe. [2 ] Ezzel a kísérletével Róna-Tas András kétoldalú támadásoknak tette ki magát. Egyrészt felborzolta azok idegeit, akik kézzel lábbal tiltakoztak a magyar nyelv déli kapcsolatainak elismerése ellen. Másrészt joggal rá lehetett kérdezni, hogy a hattiak a magyar ős szóból képezték-e a napistenük nevét?
A „tudós” társadalom e szemük előtt felrémlő lehetőség elhárítására megpróbált egy újabb magyarázatot kidolgozni az isten szó eredetére. Ennek lényege egyrészt a távoli déli magaskultúrákból való származtatás elleni tiltakozás, másrészt a magyar eredet tagadása. Ez az összetett célkitűzés azonban nehezen illeszthető a tényekhez, ezért a szakértők között vita bontakozott ki.
Makkay János (1998/30,47) arra hívja fel a figyelmet, hogy a hettita szó jelentése „napistennő” (tehát nem férfi isten!), s ez szemantikailag akadálya az egyeztetésnek. [3] Rédei Károly úgy véli, hogy Makkaynak komoly kronológiai érve is van Róna-Tas etimológiai felvetésével szemben: ugyanis a hettita birodalom Kr. e. 1200 körül bomlott fel, a feltett kaukázusi - kazár - ősmagyar kapcsolatok pedig csak a Kr. u. 600 utáni időre tehetők. Rédei szerint a két időpontot elválasztó 1800 esztendő ellene mond bármiféle népi-nyelvi kapcsolatnak (s ezt a kinyilatkoztatását minden indoklás nélkül komolyan kellene vennünk). [4]
Makkay és Rédei álláspontját az énlakai „eGY USTeN” ligatúra cáfolja (2. ábra). A ligatúra részét képező székely „us” rovásjelnek ugyanis kitűnő formai és jelentésbeli párhuzama van a hettita hieroglif írás „isten” szójelében (összesen mintegy 20 formai egyezés van az újabban luwiainak nevezett hettita hieroglif írás és a székely írás jelei között). Ugyanezt a jelet a vámfalui fazekasok „Isten szeme”, [5] a veleméri parasztok pedig „Isten valamicsodája” [6] néven emlegetik. Ugyanezt az "isten/ős" jelet használták a szkíták és az avarok is (ez azért fontos körülmény, mert Mészáros Gyula szerint a szkíták a hattiak utódai). S ha a jel formája és jelentése lényegében változatlan maradt a hattiak és hettiták korától máig, akkor a hozzá tartozó szó is átívelhette ugyanezt az időbeli és térbeli távolságot. Ez az írástörténeti jelenség ugyan nincs összhangban a finnugrista nyelvészeti deszkamodellel, de ez csak azoknak okozhat gondot, akik a megalapozatlan finnugrista álláspontot komolyan vették.
 
 
 orsegi_szallas_marsigli_eredeti
 
Részlet Marsigli 1690 táján keletkezett kéziratából
 
orsegi_szallas_marsigli_forrai_ten
Forrai Sándor (1994/241)feloldása:
„Hálát agyunk Tennek, hogy adta”

1. ábra. A Marsigli-féle rovásnaptár részlete és székely rovásjelek
 
 
Visszakanyarodva Rédei Károlyhoz, ő annyiban gazdagította az isten etimológiájával foglalkozó irodalmat, hogy megvizsgálta az „isten” jelentésű uráli szavak (torem, ilma, juma, num, lwaj) szóbokrait. Leszögezi, hogy valamennyi uráli szó ősi időből való, s az „ég” és „isten” jelentést egyaránt hordozó megnevezésekben ama szemlélet rejlik, hogy a világmindenség teremtője és ura az égben lakozik. E hitbeli felfogás közös a primitív (pogány) meg a tételes vallásokban; és előfordul más nyelvekben, illetőleg nyelvcsaládokban is, pl. török tengri ”'Himmel, Gott”. (Hozzátehetjük, hogy ez tükröződik az amerikai atapaszk égisten nevében is, ugyanis a Jakiszta név ja szótagja „ég, világosság” értelmű.)
Azonban Rédei – a finnugrizmushoz méltóan – meg sem említette az isten (eredetileg ten) távoli megfelelőit, amelyek közé tartozik például a kínai tien „ég”, valamint Tin etruszk főisten neve is. Talán mondanunk sem kell, hogy egy tudományos igényű vizsgálat során a kiinduló adatok ilyen előzetes megrostálása elképzelhetetlen.
Istenünk állandó jelzői is az égre mutatnak. Például az Úr-nak megfelelő Uranosz neve a görögben „égbolt, menny” jelentésű (Voigt/2004/46). Az Egy jelző pedig az ég szó rokona. S a fent említett, szintén eget jelentő atapaszk ja sem más, mint istenünk jelzőjének indián megfelelője.
Így aztán az adatokat „gondosan” megrostáló Rédei levonhatta azt a félrevezető megállapítást, hogy bár az uráli nyelvekben az „ég” és az „isten” fogalmát ugyanaz a szó fejezi ki, ez alól a magyar isten kivételt képez.
Rédei csak azért juthatott erre a következtetésre, mert nem volt hajlandó észrevenni a magyar isten, a türk tengri „ég, isten”, a kínai tien „ég”, a japán tenno „istencsászár”, a sumér dingir [7] „isten” és isten „egy”, valamint az azték Tenocs istennév közös elemét. Talán azért, mert akkor azt kellett volna megállapítania, hogy a magyar isten sem kivétel a fenti szabály alól. Vagy azért, mert akkor az isten azon tízezer évnél idősebb nyelvi jelenségek egyikének bizonyulna, amelyek megkérdőjelezik az uráli/finnugor nyelvcsalád létét is. E helyett a finnugrista nyelvészet szokásos megoldását választja: a tények tudomásul vétele helyett, a levezetés előtt tornyosuló ismert nehézségeknek fittyet hányva, „rekonstruált” iráni alakokból próbálja meg levezetni isten szavunkat.
A magyar írástörténet adatai egyértelműen az égre helyezik az ősvallásunk Istenét. Az Isten (ős Ten) olvasatú mondatjel ugyanis a Tejúttal azonos égigérő fát ábrázolja, amelyből az "ős" szójel a Tejút hasadéka, ahol karácsonykor a Nap kél. Ezen összefüggésekből nem csak az nyilvánvaló, hogy a magyarok Istene egy égi szereplő; hanem az is azonosítható, hogy a legfontosabbnak tekintett (felettünk az eget tartó) égi jelenséggel azonos. 
 
 orsegi_szallas_enlakai_egy_usten
 
Az énlakai „eGY USTeN” ligatúra

us_orsegi_szallas
A nikolsburgi „us” (ős) rovásjel

ten_orsegi_szallas
A nikolsburgi „nt/tn” (Ten) rovásjel

egy_thelegdi_orsegi_szallas
Thelegdi „gy” (egy) jele

2. ábra. Az énlakai „Egy Usten” ligatúra az északi sarkon elképzelt megszemélyesített világoszlopot (a Tejútat) ábrázolja
 
 
Ezek az újonnan látótérbe került adatok és szempontok segítenek megérteni azt a finnugrista hátraarcot, amely Voigt Vilmos bevezetőként idézett mondataiban is tükröződik. Az évtizedeken át hangoztatott (az ős szóra alapozott) álláspontok hamarosan „a merész és ellenőrizetlen fantázia tarthatatlan elmeszüleményének” nyilváníttattak, amint a magyar ősvallás alábecsülését lehetetlenné tevő párhuzamos adatok merültek fel.
 Mivel nincs okunk a hátrafordulók követésére, a bizonyítatlan finnugrista dogmáktól nem korlátozva értékelhetjük a rendelkezésünkre álló adatokat.
 
 
Az isten összetétel előtagja
 
Az ős szó írott mai alakja csak a XVIII. század második felétől igazolható, első fennmaradt alakváltozatai: ausi, esu, vsu, ise, vs, vus. [8] Ha figyelembe vesszük a korabeli latin írásunk fogyatékosságait, akkor is azt kell gondolnunk, hogy az ős hangalakja és írásmódja us lehetett. Az előtag jelenik meg az asszír Assur „Ősúr”, az egyiptomi Ozorisz/Usziri „Ősúr”, és a kelta Esus „Ős“, a gallok ősi istene (velsz Oes „idős, ős”) nevében, valamint az etruszk eis/ais „divinita” szóban (amelyet Mario Alinei professzor azonosított a magyar ős szóval, 2005/49).
A nikolsburgi ábécében fennmaradt az ős hasonlóképpen régi szójele is, az „us” jelnévvel ellátva. Hogy ez valóban az ős szó jele, azt a jelforma képi tartalma és alkalmazása egyaránt megerősíti.
E szójelnek a székely írásanyagban csupán egyetlen alkalmazása ismert az énlakai unitárius templomból. Az énlakai rovásligatúra (2. ábra) a „gy”, „us” és a „tn/nt” jelekből áll, s az „eGY USTeN” olvasatot adja. [9] További előfordulásai ismertek a magyar népi hieroglifák között: a vámfalui „isten szeme” és a veleméri „isten valamicsodája” jelben. Az énlakai ligatúrának hun, horezmi, hettita és obi-ugor megfelelői is vannak.
A kőkori szójel egyfajta kései alkalmazása a keresztény mandorla. Ennek szilvamag alakú ívében szokásosan Szűz Mária áll, karján a kisded Jézussal – azaz a mandorla Jézus születésére emlékeztet. E születésnapot karácsonykor ünnepeljük, amikor a Nap épp a Tejút hasadékában kél. Az eredeti „us” jel a pogány napistent, tehát valóban az őst (a hun dinasztia ősét) ábrázolja.
 
 
Az isten összetétel utótagja
 
Az utótag nem képző, hanem a jelző nélküli, eredeti Ten istennév. Lehetséges, hogy egyúttal a világ megszemélyesített forgástengelyének (a Tejútnak), illetve a káosszal azonosított tengernek a neveként is szolgált valaha.
A ten kezdetben a mennydörgés hangját utánzó szó (vö. döng, dördül, dong, zeng, peng, pendül!), amely többek között a latin ton „hang” és a sumér ti, din „élet” szóval is genetikus kapcsolatban van. Istennévként szolgáló változatai a magyar Du, Dana, szkíta Thana, kínai tien, japán tenno, török tengri, szanszkrit deva, hellén deos, theos, latin deus, olasz dio, francia dieu, spanyol dios, oláh deu, litván diewos, lett dews, óporosz deiwos, perzsa dev, div, cigány devel stb.
A ten előfordul a tengely, tenger, tanító, tündér szavainkban is; összefüggésben azzal, hogy az ókori vallások egyes isteneit a világ forgástengelyével azonosították, a tanító istenek némelyike pedig a tengerből tűnt elő. Ez a magyar szóbokor az isten idegen nyelvből történő eredeztetését kizárja.
Az altatódalainkban előforduló tente szintén e második tag rokona, egy olyasfajta ősvallási ima maradéka lehet, amelyben az altatódalt éneklő anya az isten áldását kérte gyermekére, vagy az isteni példa követésére biztatta, az eljövendő fiúistenhez hasonlította gyermekét.
Ide tartozhat az Éden neve (és a véle összefüggő magyar edény szó) is, amely az „é” (épület, épít) gyökből, meg a Den istennévből áll és „Den háza” jelentésű. Kevés figyelem jutott Tin/Tinia etruszk főisten nevének is, pedig annak felesége az Enéh-nek megfelelő Uni, fia pedig a szkíták ősapjának tekintett, a károk által Magornak nevezett Heraklész (etruszk Herkle).
Azt, hogy a Ten valaha önálló istennév volt, amely az ős jelzővel csak később forrt egybe, a Marsigli-féle rovásnaptárban való önálló előfordulása is bizonyítja (1. ábra). Természetes, hogy erre a rendkívüli ősvallási jelentőségű fogalomra a vallásos fogalomjelekből kialakult székely rovásírásnak külön jele volt (a Nikolsburgi rovásábécében is előforduló "nt/tn" ligatúra, amelyet népi fazekasaink az archaikus díszítésű edényeiken napjainkig alkalmaznak), hasonlatosan az óperzsa ékíráshoz, amelyben Ahuramazda nevének jelölésére szintén külön szójel szolgált. Fazekasjeleink olvashatóságáról és ősvallási mondanivalójáról lásd a 3. ábrát (Czibor Imre alsópáhoki fazekas mester másolatának jeleit)!
 
orsegi_szallas_idoisten_kove
 
3. ábra. A Magasságos időisten köve mondatjel Czibor Imre alsópáhoki fazekas mester edénymásolatáról
 
Az isten összetétel jelentése
 
Az elemek jelentésének összegzésével nyilvánvaló, hogy az isten szó eredeti jelentése „ős Ten, ős dörgő, ős tenyésző”. Párhuzamai közé tartozik az esztendő „isten-idő”, az ösztön és a nőstény „nőisten” is.
A magyar isten szót rokonították már a „tűz” jelentésű görög eszta/esztia és latin veszta szavakkal, a párszi izdan/jezdan-nal (Vámbéry), a „teremtő” jelentésű cseremisz está-val (Reguly), az „atya” jelentésű finn isá-val (Hunfalvy).
A figyelembe sem vett párhuzamok száma pillanatnyilag fel sem becsülhető. Ezek példájaként elég az angol stone „kő” szóra hivatkozni. A kő, anyagának időtállósága miatt, a kezdetektől az örökkévalóra emlékeztette a vallásos embereket. Ezért kerülhetett át valamikor, talán a kőkorszak mélyén, ősvallásunk isten szava az indoeurópaiak őseihez „kő” jelentéssel. Lehet ebből arra következtetni, hogy az indoeurópai nyelvcsalád kialakulásakor (a stone ősének átvételekor) a magyar ősvallás kőből készült isten-jelképeket alkalmazott?
Az isten szócsaládja az eddigiek alapján is kiterjedtnek látszik. Ez azonban természetes, mert a legősibb (kőkori) vallásos műszavak egyike lévén, joggal jelentkeznek a legkülönfélébb nyelvekben a rokonságába tartozó szavak. Szócsaládjának elterjedtsége alapján következtethetünk arra, hogy az isten akkortájt alakult ki, amikor az afrikai őshazáját elhagyó Homo sapiens sapiens a Közel-Keleten első ízben Eurázsia területére lépett. Az isten annak a gazdasági és kulturális értelemben is alkotó korszaknak a terméke lehet, amely az Éden és az aranykor képzetében maradt fenn a jégkorszak során szétszóródott emberiség mitológiáiban.
Az adatok szaporodásával egyre nyilvánvalóbbá válik (sokak számára mindig is nyilvánvaló volt), hogy az isten szóbokra rendkívüli jelentőségű adathalmaz, amely lehetetlenné teszi a merev finnugrista ideák tiszteletben tartását. Az isten szó abból az eurázsiai ősnyelvből való, amelyből a magyar nyelv is reánk maradt.
 
orsegi_szallas_szkita_isten
4. ábra. Az ős Ten "Isten" mondatjele egy krími szkíta aranykoronáról
 
Jegyzet
 
[1] Az akadémikus „tudomány” rovásírásunkkal kapcsolatos megdöbbentő mulasztásait és ebből eredő tudatlanságát pontosan jellemzi Sándor Klára (1996): „Pillanatnyilag azt sem tudjuk, hány fennmaradt emléke van a székely rovásírásnak, mert abban sincs egyetértés, hogy mi számít a székely rovásírás emlékének. … a székely rovásírás a magyarországi tudományos köztudatban ismeretlen, vagy csak nagyon felületesen ismert … Minden alapvető kérdés tisztázatlan.”
[2] Róna-Tas András valóban nem bizonyította az állítását. Azóta ugyan előkerült egy kaukázusi adat is (Veres Péter szóbeli közlése szerint a kaukázusi cserkeszek szent hegye az Oszten nevet viseli), de ez sem bizonyítja Róna-Tas András elméletét. Hiszen nem tudjuk, honnan származik a hegy neve, milyen viszonyban van a hatti, a cserkesz és a magyar nyelvvel; s hogy e hegynév időben megelőzte-e vagy csak követte a magyar isten szó megszületését. Ha ez is a kifejezetten időtlen földrajzi nevek közé tartozik, akkor az Oszten-hegy neve több ezer éves is lehet. A hatti/hettita Estan és a magyar isten közötti összeköttetést a szkíta Borüszthenész "Bor isten" jelentheti, hiszen a szkíták a hattiak leszármazottai, a magyarok szkíta eredetéről pedig a krónikáink is beszámolnak. Nem véletlen az sem (inkább az ősvallási hagyomány közösségére utal), hogy a szkíta jelkincs és az ősvallási jelképekből kialakult székely rovásírás jelei között mintegy 20 formai egyezést találhatunk.
[3] Az egyeztetésnek azonban nincs akadálya. Puszta félreértésről van szó. „Neves” kutatóink még az isten szó esetében sem érezték szükségét a vallástörténet tanulmányozásának. A legősibb mitológiák kozmogóniai értelemben első istenei ugyanis rendszerint kétneműek, pontosabban nem nélküliek. Talán megkockáztatható az a feltevés, hogy Ten (Tenger „Ten harcos”) azonos a nagy teremtő erejű káosszal. S ha a káoszt jelképező tengernek nincs neme, akkor Ten esetében sincs szükség a nem meghatározására.
[4] Rédei nem állja meg bíráló szó nélkül egy régész „belekotyogását” a nyelvészek belügyébe: „Makkay János kiváló régész, aki nyelvészeti kérdések iránt is érdeklődik. A nyelvészetbe való beavatkozása nem mindig válik javára, jóllehet – mint a fenti megnyilatkozása mutatja – olykor nyelvészeti véleményt is tud helyesbíteni. Ugyanakkor érthetetlen számomra a nyelvtudomány, kiváltképp a finnugrisztika elleni vagdalkozása, a "barikád" túlsó oldaláról való lövöldözése.” Azaz Rédei szerint itt nem tudományos vitáról, hanem barikádharcról és lövöldözésről van szó. A példa alapján úgy tűnik, Rédei esetenként hajlandó belátni, hogy a nyelvészeti kérdések helyes megoldásához nem feltétlenül szükséges a nyelvész végzettség; hiszen egy nem nyelvész is megfogalmazhat a nyelvésznél jobb hipotézist. Ezt az engedményt azonban feltehetően csak azért tette Rédei, mert esetünkben a nem nyelvész Makkay János képviselte a finnugrista prekoncepciónak megfelelő álláspontot.
[5] Varga Géza: A magyarság jelképei, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1999., 35. o.
[6] Varga Géza: Mítoszok őre, Velemér, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2000., 86. o.
[7] A dingir utótagja „villám, kard” jelentésű (Götz/1994/175). Ez Ten égisten voltát bizonyítja.
[8] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976.) ős szócikkének adatai.
[9] Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, 1993., 102. o.
 
 tusnadi_sarokisten_orsegi_szallas
5. ábra. Sziklába vésett jelek a tusnádi Vártetőről: balra a Sarok isten olvasatú ligatúra, jobbra pedig a sztyeppi hun dinasztia nemzetségjelének erdélyi változata (Csaba királyfi névjele)
 
 
Közszavak és istennevek
 
Hétköznapi magyar szavak sora emlékeztet idegen istenek nevére. A megfelelések száma olyan nagy, hogy megkerülhetetlen a kérdés: minek köszönhető ez? 
 
Ilyen mennyiségű véletlen egyezés kizárható s nem tulajdoníthatjuk ezeket a többször kifigurázott magyar etimologizáló kedv vadhajtásának sem. Az egyezések léteznek és magyarázatot kívánnak.
 
Bosnyák Sándor úgy gondolja, hogy „A magyar istenben … az emberiség istenei élnek együtt, a kínai, a mongol, a török ten, teng, tenger, a zsidó él, a sumer, akkád, hettita isten, akiknek nemcsak tulajdonságait olvasztottuk istenünkbe, de neveiket is évezredeken keresztül felismerhetően megőriztük.” (Bosnyák/2004/19) Azaz felismerte a szavak rokonságát, de szerinte úgy szedegettük volna össze ezeket a fél világ népeitől. Ez az elképzelés azonban nyelvi okok miatt aligha tartható. 
 
Az isten szavunk például két magyar szóból álló összetétel s ezért aligha származhat idegenektől. Az összeszedegetős teória elfogadásához azt kellene feltételeznünk, hogy a török ten található meg a tengely szavunkban és szóbokrában, a zsidó él pedig az élő szavunkban és a véle rokon szavainkban stb. Azt kellene ezért feltételeznünk, hogy az istennevekkel együtt a hozzájuk tartozó magyar szóbokrokat is idegenből vettük át. Csakhogy ezeknek a bokroknak ott esetenként nyoma sincs. Így viszont a magyar közszavakból könnyebben magyarázhatók az idegen istennevek, mint fordítva. 
 
Ez a magyarázat azon alapulhat, hogy a népek előszeretettel személyesítették meg a természeti jelenségeket s ez néha odáig fajult, hogy a természeti jelenségből istent csináltak, például a szelet szélistenné tették. Egy idő után esetleg templomot is emeltek neki, amelyben elhelyezték a szobrát s azt az isteneknek kijáró tiszteletben részesítették. 
 
Az egyiptomi Su szélisten nevének a magyar szél, szó és száj szavakkal való meglepő egybecsengéséből is valami hasonló következik. Az alább sorakozó többi egyezést is figyelembe véve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ókori kultúrák jó néhány istenének nevét egy magyarul (a magyarral rokon nyelven, a magyar nyelv ősén) beszélő nép adhatta.
 
Ez merész kijelentésnek tűnhet, de a merészség, vagy földhözragadtság foka nem tudományos értékmérő. Sokkal többet nyom a latban az, hogy nincs jobb magyarázat az egyezésekre. Mi őrizzük leghűségesebben ama kőkori nyelvi-kulturális örökséget, amely az ókori istennevekben is fennmaradt. 
 
De nézzük a példákat!
 
***
 
Apolló napisten tiszteletét Hérodotosz a szkíták között keresett hüperboreuszoktól származtatja. Fáy Elek említi (2000/201), hogy Kreuzer szerint Apollót „ifjú ápoló”-nak is nevezték. Hasonló értelmezését adja az istennévnek Mircea Eliade is. Ezek szerint a görög nyelvből nem magyarázható Apollon név nem más, mint a mi ápoló szavunk rokona. 
 
Sára Péter a magyar ápol szót a török öp „csókolni” szóval rokonítja, azaz igen régi, széles körben elterjedt gyökről lehet szó – s ez Fáy magyarázatát erősíti.
 
Egy bizonytalan olvasatot leszámitva, Apolló neve nem fordul elő a mükénéi-kori lineáris B táblákon. Kultuszának számos eleme bizonyítja, hogy jövevény Görögországban. E jövevény Görögország legnépszerűbb istenévé vált - írja Hegyi Dolores (2002/31). Néhány adat azonban az Apolló-kultusz mükénéi-kori eredetét (s a fenti "bizonytalan olvasat" bizonyosságát) támasztja alá. 
 
Az isten déloszi szentélyei a Kr. e. V. században épültek, s a mítosz szerint az első zsengeáldozatot az északi hüperboreuszok küldték ide. Az ajándékot előbb két hüperboreusz szűz által, később pedig más népek közvetítésével juttatták el. A két szűz sírjából mükénéi korú osszárium került elő (Hegyi/2002/91). A történet és a régészeti lelet arra utal, hogy a szentélyt és a kultuszt alapító "hüperboreusz" nép a mükénéi korban az égei-anatóliai térségben élt, majd idővel távolabbra költözvén, egy ideig még nem feledkezett meg az istennek járó áldozatról.
 
A delphoi Apollón-szentély hasonló korra enged meg következtetni, mert kultikus használata a mükénéi korban (a Kr. e. XIV. században) régészeti lelettel igazolható (Hegyi/2002/117).
 
A görög tradíció az őslakosságnak tulajdonítja és a jónok pestistől való meggyógyításához (azaz ápolásához) kapcsolja a didümai Apollón-kultusz és szentély alapítását (Hegyi/2002/123).
 
A klaroszi Apolló-szentélytől 500 méterre lévő barlangban talált leletek szerint a hívők a Kr. e. III. évezred közepétől látogatták a szent helyet (Hegyi/2002/123). 
 
Apollo napisten a magyar népmesék hősére emlékeztet, mert nyílzáporral megöli a Dephüné nevű sárkányt, valamint a delphoi Phüton sárkányt is (Eliade/1998/234). Hozzá kötődik a hüperboreusz Abarisz és Ariszteasz alakja is, mindketten a sztyeppi táltostechnika alkalmazásával (a test és a lélek különválasztásával elért repüléssel) keltettek figyelmet az ókori görögök között. 
 
***
orsegi_szallas_palast_atya_szojele
A magyar koronázási palástba hímzett Magas(ságos) atya mondat
 
 
Atya szavunk Attisz nevéhez hasonló. A szó megfelelője a hurri atta, a török ata és a sumer ada.  A székely rovásírásban az "atya" kőkori eredetű szójeléből a "ty" betű keletkezett. Ez a "ty" rovásjel az Orion csillagkép végtelenül leegyszerűsítette rajza. A rovásjel hasonló a kínai írás fu "atya" jeléhez. A sumer írás "atya" szójele is emlékeztet egyrészt az Orion csillagképre, másrészt a székely rovásbetűre; ráadásul a sumer szójel az "Orion csillagkép" jelentést is hordozza. A jel megfelelője megtalálható a tatárlakai táblákon is, amelyekről Záhonyi András derítette ki, hogy egy csillagtérképet rögzítenek, rajta az Orion (az atya) jelével. A székely "ty" betűhöz hasonló a Diringer által közölt csukcs "atya" szójel is. Ezekből az összefüggésekből nyilvánvaló, hogy egy eurázsiai ősvallás hagyott nyomot mindezen íráskultúrákban. Ez az eurázsiai ősvallás az atyaisten égi megjelenésének tekintette az Orion csillagképet, amelynek neve atya/ada/atta volt. Ez a képzet tükröződik az eurázsiai és amerikai mítológiákban is. Lapp mítoszok vadásznak tekintik az Oriont, aki a Tejúton előtte menekülő csillagszarvas üldözője a Gemini csillagképpel azonos két fiával egyetemben. Az Oriont a közép-amerikai indiánok is vadásznak tartják. A magyar mitológiában ennek az isteni szereplőgárdának Enéh (ünő), Nimród (Bonfini szerint ez egy később, idegenektől átvett névváltozat), valamint Hunor és Magor felel meg.
 
***
orsegi_szallas_nagy_og
 
Őriszentpéteri tál, a körbefutó díszítést a Nagy Óg mondatjelek alkotják
 
Ág, ég és agg szavaink őséből lehetett valamikor a germán Ygg (a világfa neve Yggdraszil „Ygg fája”); és az Ószövetségben is említett, óriás termetű bibliai Óg király neve, a ki Básán uralkodója volt a sémi népek honfoglalása előtt. 
 
***
 orsegi_szallas_szekely_a_parhuzamai
A székely "a" (anya) rovásjel és párhuzamai
 
Anya, ünő és nő szavunk a magyar Enéh, az iráni Anahita, az egyiptomi Nut, az etruszk Uni és a római Junó nevével rokon. Anu-t, a kelta mitológia fő istenét Cormac Glosszáriuma az ír istenek anyjaként említi. A Kerryben található Dá Chich Annan hegy neve mindennél jobban mutatja Anu azonosságát a Földdel, e név és istennő rokonságát a magyar megfelelőkkel. A szó szerinti fordítás (Dá = Az, Chich = Csecs, Anu = Anyu, ragozva: Anann = Anyának a) Az Anyu Csecsei. (Mesterházy/2002/193) Vö. még: sumér anna „anya”, továbbá „az eget megszemélyesítő isten”!
 
***
 
Árpa szavunk őse rejtőzhet Arpoxaisz szkíta királyfi nevében, aki a földművelő szkíták isteni őse lehetett (vö. Bíró/1999/62!). 
 
***
 
Ármány szavunk minden bizonnyal összefügg az iráni Ahrimán, az ártó isten nevével. Vö: sumér ár „ármány, átok”!
 
***
 
Bak szavunkat Fáy Elek a kecskebakkal és bikával mítoszilag is összefüggő Bakkhusz isten nevével veti össze. (Fáy/2000/176)
 
***
orsegi_szallas_bel_isten_kokesen
 
Bél istent jelképező indián kőkés és lapp bálvány a székely írás "b" (Bél) jelével rokon szójellel
 
Bél, belső szavunk a ma sémi istenként ismert, de a szemitáknál jóval korábbi Bél fiúisten nevével azonos. Megjelenik az Apollóval azonosított kelta Belenus (bel "világos”) és női párja, a Minervához hasonlított Belisama (bel "világos", sama "hasonló”), Álmos ősének, Eunedubeliánusnak, valamint a Balaton (Pelso) és a Pilis nevében is. Mély hangrendű változata a Bál, amely az ugariti istentriász fiú tagjának neve. A Bél-pel-pi-fiú hangváltozás során az istennévből keletkezett a fiú szavunk.
 
A bél változata rejlik a világ szócsaládjának tövében. E szócsaládot Sadovszky (1989/176) a miwok és patwin indiánok nyelvében lényegében azonos formában megtalálta. A közvetlen indián párhuzam arra utal, hogy az istennév nem sémi és nem indoeurópai, hanem kőkori magyar eredetű (… ábra).
 
magyar ... angol ... miwok
 
világ ... world ... wilak (patwin)
világít .  ..shine .   .. wilep-
villám ...lightning ...wilep
virul ... bloom ... wilet-y
virág ... flower ...wile-
 
A világ szócsaládjának megfelelője a miwok indiánoknál (Sadovszky/1989/176)
 
Bél jelképe a „b” rovásjel, amelyet gyakran láthatunk felülnézeti világmodellek belsejében, amiképpen a Balaton és a Pilis is a Kárpát-medence szakrális középpontjával azonos.
 
***
 
A dió a görög Diána istennő nevével vethető össze, akinek a fája egyébként éppen a diófa volt.
 
***
 
Az él szó pedig – s a véle rokon élet, éles, elme, élelem – az ugariti Él főisten nevével s a Magyarok Istenének élő jelzőjével rokon. A héber elohim "istenek" szó töve is az él megfelelője.
 
***
 
Egy szavunk a germán Ygg és Odin istennévre, a bibliai Óg király nevére, valamint az orosz agyin "egy" szóra emlékeztet.
 
***
 
Erős szavunk Érosz isten nevével egyeztethető. 
 
Érosz az őstojásból előbukkanó első isten, akit Phanésznek is neveztek. Erosz, a nemzés őselve teremtette a többi istent és a világot. (Eliade/1977/150)
 
Herkulessel lényegileg azonosnak tart Movers egy kisázsiai Ér nevű istenséget, akinek neve – szerinte – a Herkules, Arkal, Erkole nevek, Her, Ar, Er részeivel együtt az erőt jelentik éppen úgy, mint a görög Erosz, a szerelem-isten neve is. (Fáy/2000/174)
 
Két szicíliai folyó és egy ugyanottani város neve: Himera. A himerai meleg gyógyforrások adták ugyanis vissza, az ottani lokális mondák szerint, Herkules erejét, amidőn ott jártában, a nimfák által neki készített fürdőben üdítette fel fáradt tagjait. Movers szerint a himerai pénzeken hol egy kecskebakon nyargaló mezítelen alak látható, hol pedig egy emberfejü kakas, bak szarvakkal és oroszlán lábakkal. Ezek az ábrázolatok meglepően azonosítják Himerát a kis-ázsiai szolimek Khimera istenével, akit egy sárkányfarkú oroszlánként ábrázoltak, amely az oroszlánfején kívül még egy kecskebak fejjel is bírt. Ha figyelembe vesszük, hogy az ösnépek, pl. az egyiptomiak is, az oroszlánt széltire az erő, a kecskebakot pedig a vágy prototípusának tekintették, akkor annál kétségtelenebbnek látszik, hogy a Himera és Khimera nevek a hím-erőt jelentik, mivel a görög Erosz isten nevéből (amelyet Movers az erőnek er szóalakjára vezet vissza) hasonlólag képezett nevű Himeros isten éppen a szerelmi vágyat személyesíti meg. (Fáy/2000/175)
 
***
 
Esztendő „Isten idő” szavunk első két szótagja az isten változata, utótagja pedig az Utu sumér napisten nevével genetikusan összefüggő idő, vagy az Utu-val szintén rokonítható Du istennév (amely Eunedubeliánus vezér "az isteni triász" nevében maradt ránk). A Nap éves életciklusára, a meghaló és feltámadó napisten valaha volt kultuszára utal.
 
*** 
 
Fény, fényes szavunk összefügg annak a világtojásból fényesen, szárnyakkal kikelő mítikus őslénynek a nevével, akit az ősök képzelete az elvont istenség első megnyilvánulásaként teremtett meg; s egyszersmind a nappal, mint minden létezőnek magvával, előképével is azonosított. Ennek az őslénynek a neve: Faneh, Fanesz, vagy Creuzer szerint: Fenesz volt. (Fáy/2000/202) 
 
 
***
 
Hal, halál, háló szavaink az obi-ugor alvilág ura, Khul Ater „Hal Atya” nevének előtagjával állnak rokonságban. A szóbokor összefüggését megmagyarázza, hogy az obi-ugor alvilág bejáratát háló rekesztette el s annak résein a holt lelkek halak képében surrantak át.
 
***
 
Harag, Horog „Harcos Óg, Úr Óg” szavainkban Heraklész isten neve köszön ránk Az előtagban a hurrita (harri) és kár népek „harcos” jelentésű neve rejtőzhet, amely genetikusan összefügg a magyar harcos, úr, óra és jár szavainkkal is. A név utótagjában szereplő Óg óriás az Ószövetség szerint Básán királya volt az izraeliták bevonulása előtt. Óg királyt és Heraklészt azonosítja az a történelmi körülmény is, hogy Óg Básánból való kiszorulását követően érkezik meg Heraklész délről Szkítiába.
 
***
 
Hím, hímerő szavunk a hímerőt jelképező Himeros isten nevében bukkan fel, mint azt Fáy Elek nyomán fentebb már tárgyaltuk. 
 
*** 
 
Holmi szavunk töve szerepelhet Kolaxaisz szkíta királyfi nevében, akinek közeledtére az égből hullott izzó aranyholmik lehűltek és ezért azokat haza (vö. manysi kol „ház”) tudta vinni. 
 
 
***
 orsegi_szallas_udo_tablazat
A székely "ü" (üdő) jel (bal szélen); valamint népi megfelelői (középen) és a hettita hieroglif írásban megtalálható párhuzamai (jobb szélen)
 
Idő, üdő szavunk Utu sumér napisten nevével áll genetikus kapcsolatban. Ezt valószínűsíti a székely rovásírás Napot ábrázoló „ü” (üdő) jelének és a hettita Utu hieroglifának a formai és tartalmi megfelelése. A sumer Utu istennév "idő" jelentésű. 
 
A TESz szerint idő szavunk vitatott eredetű. Az egyik elképzelés szerint csuvasos jellegű ótörök jövevényszó (vö. türk, ujgur öd „idő”, mongol üde „este, dél”, kalmük üdü „dél”!). Azonban „a magyar szónak megfelelő török előzmény nincs kimutatva”. A másik hipotézis szerint megszilárdult ragos alakulatról, az ez mutató névmás tövének ed/id származékából keletkezett szóról, az ide határozószó szóhasadásos változatáról van szó. 
 
Götz László nyomán hozzátehetjük, hogy a csuvasos jellegű magyar „jövevényszavak” döntő többségének kitűnő megfelelői vannak a sumér nyelvben. Azaz nem török jövevényszavak ezek a magyarban, hanem ősi (kőkori?) örökség jelentkezik mindegyik nyelvben. Amit a szóhoz kötődő, Napot ábrázoló jelforma kétséget kizáróan alá is támaszt.
 
Szabédi László hasonló álláspontja szerint az idő a török -öd-ak, ótörök öd „die Zeit”; valamint a latin vetula rokona. Az alapszó vetus „régi”, és ennek eredeti jelentése a görög etos „esztendő” tanúsága szerint „idő, időszak, év”, a vetula eredeti jelentése tehát „időcske, kisebb időszak”.
 
***
 orsegi_szallas_afraszijabi_tal
IX-X. századi afrászijábi tál a szójelekkel írt Jóma földje felirattal
 
Ima szavunk egy kőkori isten nevéből alakult a mai formájára. Eredeti hangalakja Jóma lehetett. E szó előtagja a , második eleme pedig a magas, mál, mart szavaink tövében lévő ma szótag. Azaz a Jóma szó egy összetétel, amelynek jelentése: jó ma(gas), jó má(gus). A szavunk nem csak az Isten állandó jelzője, hanem eredetileg a "folyó" jelentést is hordozta. E szemantikai összefüggések ama ősvallási elképzeléssel vannak összhangban, mely szerint az égi folyó (a Tejút) azonos az Istennel. 
A Jóma szó megfelelői: finn jumala "isten", iráni Jima "egy ősi isten neve, japán Jimmu Tenno "az első japán császár neve a Kr. e. I. évezredből". A szó indián megfelelői "sámán" és "orvos" jelentésűek.
A Jóma ligatúra a székely írás "j" és "m" betűjének megfelelő elemekből áll s a legelterjedtebb amerikai indián jelkép, amely megtalálható Eurázsiában is. Az őrségi fazekasok ma is készítenek olyan edényeket, amelyeken a Jóma ligatúra egy hagyományos ábrázolási konvenció részeként szerepel - de a jelentését már nem ismerik. A ligatúrát alkotó elemi jelek is az ősvallási képzetről fentebb mondottakat támasztják alá: a Jó jel egy égig csapó hullámtarajt, a ma jel pedig egy magasba vezető lépcsőt ábrázol. A két jel képi tartalma együttesen a magasba vezető folyót ábrázolja.
 
***
 
Íz „lélek” szavunkban nem nehéz felismerni az egyiptomi Izisz istennő nevének elemeit. Amennyiben a magyar íz genetikusan összefügg ős szavunkkal, akkor Ízisz nevének jelentése: „Őslélek” lehet.
 
***
 
Járkál kifejezésünkben Fáy Elek (2000/149) Herkulesnek föníciai Arkal nevét sejti, amelyen a járó-kelő föníciai kereskedők tisztelték. 
 
Ennek – Movers szerint – többen umhergehen jelentést tulajdonítottak, ami tökéletesen fedi a mi járkál szavunk jelentését.
 
Herkulesnek Jaribol, Jerubál („Járó Baál”?) nevében a „j” kezdőhang is megtalálható. Fáy az Arkal második tagját a kalauz, kalóz, kalandoz szavaink tövével azonosítja, amelyben a Czuczor-Fogarassy szótár egy ide-oda csavargást, járás-kelést jelentő „kal” gyököt lát. Fönícia kultúrája kár-hettita előzményeken alakult ki s innen származhatnak a föníciaiak magyarral rokon szavai.
 
***
 orsegi_szallas_negy_jo
A szentgyörgyvölgyi cserépedény oldalán a Négy Jó "négy folyó" mondat ismétlődik négyszer, az Éden négy szent folyójára utalva
 
szavunk Varga Zsigmond szerint a sumér Ea nevének változata, amihez hozzátehetjük az iráni Jima, a germán Ymir isten és a japán Jimmu tenno nevét is. A jó szó összefüggéseire már korábban is felfigyeltek. Jaó az isten neve a görögöknél, továbbá Porphyrius szerint az Isten neve főníciai nyelven Jevó, vagy Javó – írja Balkányi (1860/16). Kiegészíthetjük azzal, hogy ez utóbbiak összefüggenek a magyar javas szóval is (vö. a sémi Jahve nevével!).
 
***
 
Karácsony szavunk töve a török kara „fekete” szó, a csony végződés meg a ten istennév megfelelője lehet. Ezekből egy „fekete isten” jelentés hámozható ki, amit alátámaszt, hogy karácsonykor a leghosszabbak az éjszakák. Nem gondoljuk azonban, hogy eleink a sötétséget ünnepelték volna, mert az évezredeken át használt karácsonyszimbólumok, az „usten” ligatúrák egyértelműen a karácsonykor születő napot, tehát a fény feltámadását dicsőítik. Ez a „Fekete Isten” inkább Isten éjszakai megnyilvánulási formája lehetett. Ezt támasztja alá Cey-bert Róbert Gyula (2003/55) is, aki – pontosan meg nem jelölt kínai forrásokra és ujgur adatokra hivatkozva – a hunok téli napforduló idején tartott Kara Csong ünnepét említi. E nevezetes esemény Kara Tengrinek és egyúttal az újjászületés és átváltozás isteni megnyilvánulásának, Bor Tengrinek is az ünnepe volt.
 
***
 
Lélek szavunk a TESz szerint „ősi örökség a finnugor korból”. Előfordul a Halotti Beszédben is lelic formában. Rokona a vogul és osztják lel, lil, lili, a zürjén lol, a votják lul és az észt leil. Ezek a magyarhoz hasonlóan a „lélegzet” jelentésű szavakból származnak. A rokonsági körbe tartozik még a sumér lil „lehelet” és Enlil („énlélek”, „önmagától való lélek”) isten nevének második szótagja is. 
 
Hasonló nyelvi jelenség figyelhető meg a görögben, a latinban és a héberben is, ahol ugyanaz a szó jelenti a „lelket” és a „leheletet” is.
 
A lélegzet az élet jele. Szóbokra azt az ősvallási meggyőződést fejezi ki, hogy a lélek a lehelethez hasonló. 
 
A lélek Istentől származik (ő lehel életet az emberbe), ezért része Istennek (vagy Isten lelkének) és ebből következően az ember (legbensőbb lényegét, lelkét tekintve) azonos Istennel. Ezért mondjuk a haldoklóra, hogy „visszadja lelkét a Teremtőnek”. 
 
***
 
Ló, vagy lebeg szavunk töve szerepelhet Lipoxaisz szkíta királyfi nevében, aki a lovas szkíták mítikus őse. S itt gondolhatunk a szárnyas ló képzetére is (vö. Bíró/1999/62!).
 
***
 
A magyar népnév, valamint mogyoró és madár szavunk a Heraklésszel azonos Magor ősapánk nevének változata lehet. Heraklészt a károk Makar néven tisztelték, innen Ciprus régi Makaria neve is. 
 
***
 
Mag egy félisten neve is egyúttal, akiről a föníciai Szankhoniaton és a bübloszi Filó által fenntartott mítosz emlékezik meg, mint a földművelés felfedezőjéről (Fáy/2000/174)
 
***
 
Madár szavunkat Fáy Elek (2000/176) az indiai mitológia tűzlehozó és tűzgerjesztő Matharisván-jával veti össze.
 
***
 
Meleg lenne az értelme Fáy szerint a Moloch vagy Melek néven tisztelt tűzisten nevének, akit az amoriták és a moabiták a „mi királyunk”-nak tiszteltek. (Fáy/2000/214)
 
***
 
Mocsár, mocsok, moccan szavunk az egyiptomi Mot, a sárnak elképzelt őskáosz istenének nevével függ össze (Balkányi/1860/17).
 
***
 
Nedű, nedv szavaink emlékeztetnek Nut istennő nevére, aki az egyiptomi kozmogóniában a nedves őselvet személyesítette meg. Hasonlít erre Neit (az egyiptomi Athéné) neve is, aki eredetileg szintén a nedves őselem megszemélyesítője volt. Még meglepőbb a Neit név hasonlósága a nedvességnek Vámbérinél említett finnugor neite szavára. (Fáy/2000/190)
 
***
 
Ük szavunk a finn Ukko „Ük kő” isten nevével rokon. 
 
***
 
Az ölyv régies heli neve s a turul isteni szerepe világossá teszi Héliosz napistennel való kapcsolatát. 
 
***
 
Ősok szavunk sem maradhat ki a listából. Fáy Elek (2000/166) ezt a károk és föníciaiak Osogo nevű istenének nevével veti össze. 
 
***
 
Ősúr-nak érthetjük az asszír Assur, az egyiptomi Ozirisz (Usziri), az etruszk Aiser, valamint a védikus Isvara (óind Icvara „úr”) nevét. A védikus filozófiában Isvara a passzív abszolutum; több indiai szektában az isteneket, a többi között a legfelső triászt is, csupán Isvara megtestesülésének tartják. A mai magyar nyelvben az ezer szó felel meg a fenti istenneveknek. Az ide sorolható ezer szavunk rovásjele a sumér dingir „isten” jel korai, képírásos változatával azonos.
 
***
 
A perzsel és szócsaládja (parázs, piros, pirít, pirkad, pörköl stb.) Perzeusz isten nevét és a tűzimádó párszi vallást idézi elénk.
 
***
 
Pirkad szavunkkal a kelta Birghid istennő neve egyeztethető. „Az írek egyik kedvenc istennője Birghid. … Róla azt mesélik, hogy a költészet és a műveltség, a gyógyítás és a mesterségek védő istennője. … A történet szerint nem házban, és nem házon kívül született napkeltekor. … A ház, amelyben tartózkodik, olyan, mintha lángokban állna.” (MacCana/1993/33) A III. századi Solinus szerint britanniai szentélyében örök tűz égett. (Mesterházy/2002/192). 
 
***
 
Ragyog és reggel szavunk töve az egyiptomi Rá (vagy Ré) napisten nevével azonos. Ezt az egyeztetést igazolja az is, hogy a napisten nevét jelölő egyiptomi „rá” hieroglifa a magyar népi képjelek között is gyakori s nálunk is a napot szimbolizálja. Rá neve megtalálható a rügy, ragya, ránt, szikra és csíra szavainkban (az egyiptomi Si-Ra am. a „Nap fia”!). (Szőcs/1999/53). 
 
Bakos Attila szerint a napisten neve rejtőzik a reggel (Ré kel) szavunkban is (Bakos/2004/201).
 
***
 
Sarok "szár Óg, úr Óg" szavunkban Heraklész magyar nevét tisztelhetjük. Óg királyt az Ószövetség említi, Básán uralkodója volt a sémi népek honfoglalása előtt. Heraklész a Föld sarkainak istene volt, ezért emlegették Heraklész oszlopait, amelyet a világ peremén képzeltek el a régiek. A Közel-Keletről a sztyeppre vándorló népek istene, amit a görög mitológia úgy ismer el, hogy Heraklészt a szkíták ősapjának és a sztyepp első benépesítőjének tekinti.
 
***
 
Sátán. A héber, a görög és a latin nyelvben egyaránt megtalálható, régen nemzetközivé vált szó. Megtalálható a zsidó, keresztény és muzulmán vallás irataiban, a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban is. Ezek szerint Isten ellen lázadó, égből alávetett legfőbb angyal, aki Isten és az emberiség ellensége. Azonos az Ördöggel,  vagy az ördögök fejedelmével. A sátán szó ebben az alakjában a magyar nyelvben jövevény, eredetileg azonban két magyar, vagy magyarral rokon szóból alkotott összetétel. A sémi nyelvekbe feltehetően a hatti/hettita Estan napisten nevének hatására került. A területet elfoglaló sémiták az ellenség istenéből kreálták a sátán alakját. Mivel a sémi írások a magánhangzókat nem jelölték, a név hangalakjaból csak az stn váz maradt változatlan. (Az Estan név a magyar Isten "ős Ten" szóval azonos, vagy rokon - ezért a sátán helyett magyar ember számára illőbb az ördög szavunk használata.)
 
***
 orsegi_szallas_negy_szar
Szentgyörgyvölgyi korsó a nyakán körbefutó Négy szár mondatokkal (négy fehér és négy fekete törzsű szár "úr" van a korsón)
 
Szár szavunknak ma a "növényi szár" jelentését érezzük, ez a szár azonban az égigérő fa szárát jelentette egykor, illetve a fával azonos istent, valamint a tőle származó királyi hatalmat és legitimitást (törvényeket). E szó, illetve a megfelelője jelenik meg Sarruma hettita isten nevében, aki Tesub viharisten és Hebat hurrita istennő fia. A világoszlop hettita neve tar (Szibériában turu "út"), ami egy szóeleji t-sz/s hangváltozással összefügghet egyrészt a magyar szár szóval, másrészt Sarruma isten nevével. Ebbe a szócsaládba tartozik a sumer tar "törvény", az akkád sar "király" szó és a magyar úr, valamint sárkány "király kan" szó és Szár László neve is.
 
***
 
Szem szavunk a több néven tisztelt Heraklész tavaszi napistenként viselt Szem nevével azonos.
 
Fáy Elek (2000/179) az istennév párhuzamaként a sumér Szan (Szanszi), az asszír Szamas, és a föníciai Szemesz istenneveket sorolja fel. Moversre hivatkozva hozzáteszi, hogy a föníciai Bál-Szemes napisten nevének jelentése oculus Beli (Bél szeme, vagy szemes Bél) volt. Ez az istennév kerülhetett az Ószövetség népek származását felsoroló táblájába, s innen származhat a sémi népek neve is.
 
***
 
Személy szavunk a görög Szemelé istennő nevére emlékeztet. Eredetileg phrügiai-thrákiai földistennő lehetett. Szemelé a Zeusztól fogant Dionüszosz anyja. 
 
A szem szó azért fordulhat elő férfi és női istennevekben egyaránt, mert „Soldi-Colbert szerint … a napot az ősök úgy fogták fel, mint amely … egy személyben atyja és anyja a teremtményeknek.” (Fáy/2000/179) Ha ez a magyarázat helytálló, akkor a Napot a magyar ősvallásban az Isten szemének tekinthették. Talán ezért nevezik a vámfalusi fazekasok is a Tejútban kelő napot ábrázoló motívumukat „Isten szeme” mintának.
 
***
 
Szemérem szavunkat Fáy Szemiramisz asszír királynő nevével veti össze, hozzátéve, hogy e név eredetileg istennő neve volt, akit Asztartéval, a világanya Vénusszal is azonosítottak. Movers ki is mutatja, hogy Szemiramiszt hadistennőjükként tisztelték a filiszteusok, a kheták és a károk is. (Fáy/2000/180)
 
***
 
Szó és szél szavunk gyöke az egyiptomi Su szélisten nevével lehet genetikus kapcsolatban, ahogy azt fentebb már említettük. 
 
***
 
A Szamos nevében talán Samas napisten neve maradt ránk (vö. Szőcs/1999/55!). Szőcs István ugyan azt írja hogy ez az összevetés valószínűtlen, de ez nem több óvatoskodásnál, amire a várható – indokolatlan – felhördülés miatt kényszerült. A napisten és a folyók kapcsolata az ókori mitológiákban, például a szkítáknál – olyan erős, hogy az az egyeztetést valószínűvé, de legalább megemlíthetővé teszi. 
 
***
 
Szőlő szavunkban Szyleusz neve ismerhető fel, akit Herkules azért ölt meg, mert mindenkit szőlőkapálásra kényszerített (Szőcs/1999/55).
 
***
 
Táltos (tátos) és tudós szavaink őse Taautosznak, az írásbeliség megteremtőjének nevével azonos, akit kései föníciai hagyományokból ismerünk. Úgy hitték, ő írta a világ teremtéséről szóló könyvet. Nevének töve az egyiptomi Thot isten nevével azonos, akihez hasonló hiedelem fűződött. Thot volt az istenek irnoka és az irnokok istene. E nevek összevetését az a tény is támogatja, hogy a székely rovásírás őse valóban 50 - 10 ezer éves előzményekre megy vissza. Azaz az egyiptomi és föníciai emlékezet helyesen őrizte meg annak emlékét, hogy az írásra tátosok tanították meg őket.
 
***
 
Támasz szavunkat Fáy (2000/196) Thiamath isten nevével azonosítja és egy tenger-óriást lát benne, aki Atlaszhoz hasonlóan az eget és a földet támasztja alá. Rokonként említi a Talasz, Thames és Temes folyóneveket, valamint Tammuz, Dumuzi és a szkíták tengeristenének, Thamimaszadasznak a nevét is.
 
***
 
Tehén szavunkat Fáy azonosítja Athéné istennő és Athén város nevével, mert Athéné libiai-egyiptomi égi tehén minőségében viselte a Tahennu vagy Tehennu nevet. Athéné istennő és Athén nevének görög eredetét a tudósok tagadják. 
 
***
 
Tanít. Athéné másik neve a Tanit, amelyen nem csak a karthágóiak, hanem a szkíták is tisztelték. Tanit istennő atyja, Él oldalán a föníciai mitológiában tanítóként és tanácsadóként szerepel. (Fáy/2000/257) Az égi tehén Tanit nevének második szótagja Nut alakját idézi, aki szintén az égen jelenik meg az egyiptomi ábrázolásokon. E nevek rokona lehet az ugariti Anat és a magyar Enéh is. Enéh szintén égistennő, aki égi szarvasvadászaton szarvasként menekül az őt űldöző Orion (Nimród) és Gemini (Hunor és Magor) elől. Ennek az égi tehénnek a 7500 éves ábrázolása maradhatott fenn Szentgyörgyvölgyön. 
 
Tél végén, amikor az első rügyek megjelentek, az Athéné "feljövetelét" köszöntő nép a hagyomány szerint egy ősrégi áldozatot, a Procharistériát mutatta be. Athéné ebben a rítusban - sajátos módon - mint az évenként visszatérő egyik vegetációistenség jelenik meg. (Hegyi/2002/57) A görög istenfogalom lényegi vonása a halhatatlanság, ezért az évente meghaló és feltámadó vegetációistenek csak idegen környezetből, minden bizonnyal a prehellén mediterrán vallásosság örökségeképpen juthattak a görög pantheonba (Hegyi/2002/141). 
 
***
 
Tenger szavunk a türk Tengri, a magyar Isten és a hatti Estan nevével is rokon. Ama ősóceánt jelenthette eredetileg, amely a teremtés kezdetekor már létezett, s amelyből mitikus történelmünk hajnalán a világtengellyel azonosított isteni tanítók előtűntek. 
 
A sumérek legfőbb istene Dingir, vagy másként Dimir volt. A Dingir a magyar tenger szónak felel meg. A sumér Dimir-nek megfelelő változat a Meotisz szkíta nevében, a Temerindá-ban fordul elő (az inda utótag Indiké városra utal). A Dimir megfelelője a temérdek szavunk is.
 
***
 
Teng, tenyész, tengely szavaink töve többek között az etruszk Tin, vagy Tinia főisten nevével is genetikus kapcsolatban áll. Az összevetés indokoltságát Mario Alinei professzor közelmúltban végzett kutatásai is valószínűsítik. Álláspontja szerint az etruszkok a magyar nyelv régi változatát használták.
 
***
 
Tud szavunk – mint azt fentebb már említettük – az egyiptomi Thot isten nevével van genetikus kapcsolatban. Thot az egyiptomi mitológiában Ozirisz (Usziri, azaz Ősúr) írnoka, az idő feneketlen mélyébe veszett őskőkori tudós táltosok (tátosok) utóda.
 
***
 
Ugar szavunk az Ugariti szántóföldek istenének, Ugarunak a nevével függ össze.
 
***
 
Úr szavunk meg Uranosz isten és Aurora istennő nevének rokonságába sorolható (Balkányi/1860/20). 
 
***
 
Vár, várkony (varchonita, avarhun) szavunk Varuna (a védikus mitológia kozmikus vizekkel kapcsolatban álló főistenének) nevével egyeztethető. Varuna a védikus korszak után (Jimához hasonlóan) elveszítette kiemelt szerepét, s ez arra utal, hogy a magyar hatás csak egy igen korai időpontban volt meghatározó jelentőségű az indoeurópai mitológiára nézve. Az istennév a vár (vö. sumér bar „földhányás!) és hun szavunk (vö. hím, kan!) őséből keletkezett összetétel, eredetileg mindkét szó „kiemelkedés” jelentésű volt.
 
***
 
Vulkán szavunk szóösszetétel. Előtagja a világ szócsaládjának közös gyöke, amely a sumér-asszír Vul isten nevével rokon. Utótagja a kan, kán megfelelője. (Fáy/2000/202)
 
***
 
Zivatar szavunk a vizek forrását ismerő indus Szavitar nevével vethető össze. 
 
***
 
A példák sorát nyilván nem lehet még lezárni, hiszen a fenti párhuzamok szinte mellékesen, célirányos kutatás nélkül gyűltek össze. Így is zavarba ejtően sok az egyezés. 
 
Mintha mi magyarok az istenek nyelvén beszélnénk; mintha minden szavunk egy-egy istennév lenne; mintha a magyar nyelv a teremtés idején, de legalább a vallások kialakulásakor általánosan használt nyelv; a tudomány és az ősvallás nyelve lett volna.
 
 orsegi_szallas_dabasi_sarokisten
Dabasi szántóföldből előkerült Árpád-kori pecsétgyűrű; középen a Sarokisten "Heraklész isten", kétoldalt  pedig a sarok elolvasható jelével (Greman István fényképe nyomán készített fotógrafika)
 
Ajánlott őrségi szálláshely
A veleméri Csinyálóház mellett (2 háló, fürdőszoba, konyha, 5 ágy) a véle egy portán lévő Cserépmadár szállást (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező-előtér, 11 ágy) ajánljuk azoknak, akik őrségi szállást keresnek: www.cserepmadar.hu
 
 
 

 

Bababarát őrségi falusi magánszálláshely antik parasztbútorokkal
(2 szoba, 5 ágy, fürdőszoba, konyha)

9946 Velemér, Fő utca 7
+36-20-534-2780

foglalas@csinyalohaz.hu

 

K&H Szép kártya elfogadóhely

OTP Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

MKB Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

Elfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American ExpressElfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American Express

Orsegi Wellness Akcio Csinyalohaz

Rólunk mondták

Elsosorban a ház különös varázsa fogott meg bennünket. Ha valaki igazi nyugalomra és kikapcsolódásra vágyik, itt igazán megkaphatja.

Molnár József, Nagyesztergál


Az Önök háza gyönyörű és minden igényt kielégít.

Szántó Anita


Nekünk maga az Őrség is élmény volt, és ezt csak fokozta a gyönyörűen berendezett házikó.

Harangozó Éva