Vadása-tó (Hegyhátszentjakab) - Bajánsenyei-tó (Bajánsenye) - Robinson-tó (Bajánsenye) - Hársas-tó (Máriaújfalu) - Cipó-tó (Velemér) - Hímfai-tó (Felsőmarác) - Borostyán-tó (Zalalövő) - Csesztregi-tó (Csesztreg) - Sárdi-tó (Belsősárd) - Sárberki-tó (Lenti) - Sárvíz-tó (Gersekarát) - Fekete-tó (Szalafő) - Nagyréti-tó (Gödörháza) - Bárkás-tó (Ispánk) - a Zala folyó tavaajánlott őrségi szállás

 orsegi_falusi_turizmus_szallasok

A máriaújfalui Hársas-tó az Őrség legszebb, legcsendesebb környezetű tava

 

Kevéssé ismert, hogy az Őrségnek több kisebb-nagyobb tava is van, s a partjukon kellemesen el lehet tölteni a nyári szabadságot. Ezek többnyire mesterséges tavak, amelyeket a környező lakosság alakított ki és állított a mindennapok szolgálatába. Egyaránt lehet itt sétálni, fürdeni, csónakázni, horgászni, vagy akár a szépségüket fényképezni. Némelyiknek a látogatottsága a Balaton partját idézi, másikéra még mindig a csend és a nyugalom a jellemző. Kánikulában szinte nem is érdemes máshová menni, csak e tavak partjára. A környéken bőséggel lehet jó szállásokat és éttermeket találni, s persze egyéb látnivaló is akad elég az Őrségben és a környezetében.

 

Alább egy-egy képpel bemutatjuk az Őrség szinte ismeretlen tavait, hogy a falusi turizmus vándorai megfelelő döntést hozhassanak a célterület kijelölésekor. Ez az ismertető a Belső Őrség ben nyaraló vendégek (a veleméri Csinyálóház és a Cserépmadár szállás lakói) számára készült, ezért adjuk meg a tavak Belső Őrségtől mért távolságát. 

 

 

Vadása tó (Hegyhátszentjakab)

 

 falusi_turizmus_vendeghaz

A Vadása-tó partján is lehet pihenni

 

Az Őrség legismertebb és legforgalmasabb tava a Vadása-tó. Kiépített straddal rendelkező üdülőhely. A tavat 1968-ban - egy korábbi mesterséges tó felújításával - a Vadása-patak medrének elrekesztésével és a víz felduzzasztásával teremtették meg. Egy alsó és egy felső tóból áll. Kiváló lehetőséget biztosít a pihenni, fürdőzni és horgászni vágyó turisták számára. A környék alkalmas kirándulásra, gyalogos és kerékpáros túrázásra is.

 

 orsegi_szallashely

 A Vadása-tó a legismertebb őrségi tó (kb. 30 kilométerre van Velemértől) 

  

Bajánsenyei-tó (Bajánsenye)

orsegi_szallas_falusi turizmus_paraszthaz

A bajánsenyei víztároló a Kerka-patak felduzzasztásával keletkezett 

 

Az Őrség legnagyobb tava. A Kerka patak duzzasztása révén született meg. Idegenforgalmi hasznosítás alatt áll, fürödni, horgászni, csónakázni lehet rajta. A szomszédságában jó éttermek és sétára ingerlő erdei ösvények találhatók.

 

 velemeri_falusi_turizmus_orsegi_szallashely

A Bajánsenyei-tó az Őrség legnagyobb tava (10 kilométerre van Velemértől)

 

Robinson-tó (Bajánsenye)

 

A régi téglagyár bányagödréből magánvállalkozás keretében kialakított horgásztó. A bajánsenyei Határ csárda, az Őrség egyik kitűnő étterme közelében található.

 

Hársas-tó (Máriaújfalu)

 orsegi_szallas_falusi_turizmus

A máriaújfalui Hársas-tó

 

A legszebb őrségi tó. Horgászni és fürödni is lehet benne. Erdőkkel övezett, tengerszemre emlékeztető vízfelülete megnyugtató és felemelő látvány.  

 

orsegi_vendeghaz_falusi_turizmus

A Hársas-tó a legszebb őrségi tó (kb. 30 kilométerre van Velemértől)

 

 

Cipó-tó (Velemér) 

 

A veleméri Cipó-borozó és étterem gazdája ásatta a közelmúltban. A borozó vendégei kiülhetnek a partjára egy jó beszélgetés erejéig. A tulajdonosa, Kenyér István, szerelmese a halastavaknak, a horgászatnak és a halászlének (lévén szakács). Talán ezzel függ össze, hogy a borozó mögött lévő tavacska tele van halakkal.

  

Hímfai tó (Felsőmarác)

 

A Felsőmarác közelében található tavat a környező Hímfai erdőről nevezték el. Egy korábbi mocsár területét övezték egy töltéssel s a mocsáron átfolyó patakok vizének felduzzasztásával keletkezett a mai tó.  Horgászok terepe.

   

Borostyán-tó (Zalalövő)

 orsegi_szallas_Velemeren_paraszthazban

A zalalövői Borostyán tó a család kedvenc őrségi tava

 

 Sokak szerint a fürdésre leginkább alkalmas őrségi tavunk. Zalalövő mellett található. Meglehetősen nagy területű, az egyik partján kialakult üdülőtelep, a másikon erdő található. Csónakázni és horgászni is lehet rajta.   

 orsegi_paraszthaz_falusi_szallas

Horgász a zalalövői Borostyán-tó partján

 

Csesztregi tó (Csesztreg)

   

Csesztreg életjelenségeket felmutató település egy haldokló vidéken (a Velemérből kiinduló túraútvonalak egyik állomása). Ami csak azt jelenti, hogy még van iskolája, felújítják a középületeket, s épülnek új magánházak is. Néhány éve kapott valamilyen Eu-s támogatást, s abból egy szabadidőparkot létesítettek. Az ürügy a közeli Szentgyörgyvölgyön létezett bronzkori falu rekonstruálása volt, s ez az ötlet néhány tájba nem illő, használhatatlan és állandó karbantartást is igénylő ronda épületet eredményezett. Van azonban mellettük egy valamikori bányató (talán vályogvetéshez vették onnan az agyagot?), amelyet elláttak egy stéggel, meg a mély víz határát jelző korláttal, s ahol ingyen lehet jókat fürödni. A képek tanúsága szerint a fiatalok – mit sem törődve a közeli tákolmányokkal – boldogan mártóznak meg a hőséget elviselhetővé tevő habokban. Óh áldott fiatalság és áldott természet!

  

 

Sárdi-tó (Belsősárd)

 

A korábbi elhanyagolt bányagödröket a környező horgászok tették használhatóvá. Csinos esőbeállót és padokat telepítettek mellé, járhatóvá tették a környezetét, halakkal is betelepítették - és azóta méltán lett a horgászok kedvence. 

 

 

Sárberki-tó (Lenti)

 

Lenti város mellett található, bejáratott horgásztó. A neten található fényképek szerint kapitális pontyokat lehet ott fogni.  

 

 

Sárvíz-tó (Gersekarát) 

 

A Gersekaráti Sárvíz-tó fürdésre és horgászásra egyaránt alkalmas, kellemes hely.

 

 

Fekete-tó (Szalafő)

 

A Szalafő, Orfalu és Farkasfa között elhelyezkedő Fekete-tó szigorúan védett terület, amely csak engedéllyel látogatható. Eredetileg ez az egyetlen természetes tava az Őrségnek, mert a többi duzzasztás eredménye. Ez sem igazi tó, hanem csupán a Zala forrásvidéke. Az erdőkkel körülvett lápréten több jégkorszaki maradványfaj található, például a ritka rovarevő növény, a kereklevelű harmatfű. A "tó" területe mindössze 600 négyzetméter, amit nyáron jóformán száraz lábbal is be lehet járni, esős időben azonban süpped. Romantikus erdők veszik körül.

 

A monda szerint a Fekete-tó helyén valaha templom állt. Egyszer egy asszony - elkésve a karácsonyi miséről - azt mondta: bárcsak süllyedne el szégyenében. Megtörtént. Azóta minden karácsony éjfélkor a Fekete-tónál csengőszó hallatszik a mélyből.

 

 

Nagyréti-tó (Gödörháza)

 

Szinetár Miklós írja a "Gerencsérek földjén" c. kötetében, hogy Gödörházán, a Nagyréti-patak völgyében az egykori Nyíresaljai-forrás tájékán egy kb. 20 évvel ezelőtt mesterségesen készített, 10 * 10 méteres tavacska található. Ezt sohasem láttam, de ha vállalkozó kedvű természetjárók megkeresik és elküldik a fényképét, azt örömmel beillesztem ebbe a cikkbe.

 

 

Bárkás-tó (Ispánk)

 

Ispánktól nem messze található a Bárkás-tó, melynek vize fürdésre nem alkalmas, de közelében gondozott, hangulatos erdei pihenõhelyet találunk.

 

A Zala-folyó tava 

A Conversio egy IX. századi latin nyelvű forrás, amit félremagyaráznak azok, akik a Dunántúlt frank gyarmatnak, Zalavárt pedig a sohasem létezett Nagymorva Birodalom városának szeretik képzelni. Az egyik félrefordított sora magyarul valahogy így hangzik: "a Zala folyó tava" - s persze a Balatont értik alatta. Pedig csak egy kis, névtelen karintiai patak elmocsarasodott szakaszáról lehet szó. Nos, ennél egy kicsit erősebb joggal tekintjük a Balatont őrséginek. Tudjuk persze, hogy a Balaton mesze van az Őrségtől, azonban van három komoly okunk arra, hogy egy kicsit mégis a magunkénak érezzük. Egyrészt minden őrségi ember szereti a Balatont. Másodsorban Szalafőn (vagyis egy őrségi faluban) ered a Zala folyó, amelyik így őrségi vízzel tölti fel mindannyiunk kedvenc tavát. Harmadsorban pedig a fiaimnak van egy szállása Balatonszárszón, amit tiszta szívvel ajánlok a balatonozni kívánóknak. Bővebben itt lehet olvasni erről a balatoni szállásról.  

 

 szarszo

Ezt a csodát csak Szárszón (egy tiszteletbeli őrségi tavon) lehet ámulva szemlélni

Ajánlott őrségi szállás

A veleméri Csinyálóházzal (2 háló, 5 ágy) egy portán található a Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy), egy százéves parasztház, amely szintén az őrségi falusi turizmus szolgálatában áll. Honlap: www.cserepmadar.hu Telefon: 06(20)534-2780.

orsegi_szallas_falusi_turizmus

A veleméri Cserépmadár szállás homlokzata orgonavirágzás idején

 

A veleméri Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér) valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutasok helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve s érvényesülhet a csoportkedvezmény.

Egész ház:

Min. 3 éj és max. 6 fő esetén az egész ház 20 000 Ft/éj. Több személynek 30 000 Ft/éj.

1-2 éjszakás foglalás esetén az egész ház 40 000 Ft/éj. 

Egy szoba:

Tele szoba (3-4 fő) és min. 3 éj esetén 3 000 Ft/fő/éj.

1-2 éjszakás foglalás és nem tele szoba esetén 4000 Ft/fő/éj (valamint az üres ágyak után 1000 Ft/éj).

Honlap: www.cserepmadar.hu . Telefon: 06(20)534-2780.

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás parasztházból lett az őrségi falusi turizmus kedvelt kiindulópontja

Bababarát őrségi falusi magánszálláshely antik parasztbútorokkal
(2 szoba, 5 ágy, fürdőszoba, konyha)

9946 Velemér, Fő utca 7
+36-20-534-2780

foglalas@csinyalohaz.hu

Booknow Hu

 

K&H Szép kártya elfogadóhely

OTP Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

MKB Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

Elfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American ExpressElfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American Express

Romantikus Ejszakak

Orsegi Wellness Akcio Csinyalohaz

 

Rólunk mondták

Elsosorban a ház különös varázsa fogott meg bennünket. Ha valaki igazi nyugalomra és kikapcsolódásra vágyik, itt igazán megkaphatja.

Molnár József, Nagyesztergál


Az Önök háza gyönyörű és minden igényt kielégít.

Szántó Anita


Nekünk maga az Őrség is élmény volt, és ezt csak fokozta a gyönyörűen berendezett házikó.

Harangozó Éva