Bevezető: őrségi tanösvények
Sárgaliliom tanösvény (Velemér) - Felsőszeri tanösvény (Szalafő) - Körtike tanösvény (Szalafő) - Szala menti tanösvény (Szalafő) - Rezgőnyár tanösvény (Őriszentpéter) - Fürge cselle tanösvény (Kercaszomor) - Szomoróci "Eörségh" tanösvény (Kercaszomor) - Töllős tanösvény (Szentgyörgyvölgy) - ajánlott őrségi szállás

Tábla a veleméri Sárgaliliom tanösvényen
.jpg)
Az Őrség sok értékét ismerhetjük meg a közelmúltban kiépített tanösvények segítségével
Sárgaliliom tanösvény (Velemér)
.jpg)
Sárgaliliomok a veleméri réten
A veleméri Sárgaliliom tanösvény a Belső Őrség védett növényritkaságáról kapta a nevét, amelynek egyik legnagyobb állománya ezen a vidéken található s amelyből a hollandok különféle színű változatokat nemesítettek. A túra Velemérrõl Magyarszombatfára vezeti át az érdeklõdõket 6 kilométer hosszan mutatva be a Belsõ-Õrség természeti kulturális értékeit. A tanösvény útvonala és az ennek során bemutatott ismeretterjesztõ témák alkalmasak, arra, hogy az ide látogató tirista szakember vezetése nélkül is fel tudja fedezni a természeti, építészeti, tájképi és kultúrtörténeti értékeket úgy, hogy az érzékeny területek nem sérülnek. A bemutató útvonal szabadon vagy elõzetes bejelentkezés alapján szakvezetõvel látogatható.

Virágzó rét a Sárgaliliom tanösvény mentén, Veleméren

Hazatért leszármazottak: Hollandiában nemesített liliomok a veleméri Sárgaliliom tanösvény mentén, a Cserépmadár szállás előtt
A tanösvény útvonalát úgy alakították ki, hogy a látogatók akár szakember vezetése nélkül is eligazodjanak, az érzékeny terület mégse sérüljön. Az érdeklődőket a tanösvény 11 állomásán elhelyezett táblák tájékoztatják például a veleméri Szentháromság templomtörténetéről, az őrségi népi építészetről, a Szentgyörgyvölgyi-patak, a nedves rétek, a száraz kaszálórétek és a láprétek élővilágáról, valamint a kisparaszti gazdálkodás sajátosságairól. A sárga liliomot - latin nevén Hemerocallis lilio-asphodelust - elsőként a németalföldi Carolus Clusius írta le az 1500-as évek végén, majd néhány liliomhagymát magával vitt hazájába. A sárga liliom nemesített változata később Hollandia egyik jellegzetes virágaként terjedt el Magyarországon is, azt viszont csak kevesen tudják, hogy valójában az Őrségből származik. A tanösvény kialakítását Hollandia 1,7 millió forintnak megfelelő összeggel támogatta.
.jpg)
A Sárgaliliom tanösvény egyik állomása a veleméri műemléktemplom, az Őrség egyik leglátogatottabb nevezetessége
A Sárgaliliom-tanösvény egyik tájismertető táblája a veleméri völgyben; ez a tábla a környezet madarait mutatja be a fokozottan védett haris (fogolyhoz hasonló vadmadár) élőhelyének közvetlen közelében (a haris a jobbra lévő patakpart bozótjaiban költ s erre a rétre jár ki bogarakat szedni)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

A veleméri Csinyálóházzal (2 háló, 5 ágy) egy portán található a Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy), egy százéves parasztház, amely szintén az őrségi falusi turizmus szolgálatában áll. Honlap: www.cserepmadar.hu . Telefon: 06(20)534-2780. Villanyposta: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .
.jpg)
A veleméri Cserépmadár szállás homlokzata orgonavirágzás idején
A veleméri Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér) valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutasok helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve s érvényesülhet a csoportkedvezmény.
Egész ház:
Min. 3 éj és max. 6 fő esetén az egész ház 20 000 Ft/éj.
Min. 3 éj és 7-11 fő esetén az egész ház 30 000 Ft/éj.
1-2 éjszakás foglalás esetén az egész ház 40 000 Ft/éj.
Egy szoba:
Tele szoba (3-4 fő) és min. 3 éj esetén 3 000 Ft/fő/éj.
1-2 éjszakás foglalás és nem tele szoba esetén 4000 Ft/fő/éj (valamint az üres ágyak után 1000 Ft/éj).
Honlap: www.cserepmadar.hu . Telefon: 06(20)534-2780.
.jpg)
A veleméri Cserépmadár szállás parasztházból lett az őrségi falusi turizmus kedvelt kiindulópontja




Ha szeretné tudni a legfrisebb híreket az Őrségről, Velemérről, a Csinyálóházról, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre!

