A skanzen leírása - nevezetes épületek - ajánlott őrségi szállás

 
 
 Szalafo
Szalafő-pityerszeri pajta látogatókkal
 
 
 bolt
Ajándékbolt Szalafő-Pityerszeren
 
Szalafő házai szellősen, egymástól kisebb-nagyobb távolságra épültek. Azaz Szalafő is hűen őrzi az Őrség falvaira máig jellemző honfoglalás-kori szeres településszerkezetet. Hét dombon épült, mindegyik dombja egy-egy szer. Ezek neve: Alsószer, Csörgőszer, Felsőszer, Gyöngyösszer, Papszer és Templomszer, illetve Pityerszer. A szerek közül legismertebb a Pityerszer, az ott eredeti állapotukban megőrzött egykori parasztporták miatt. Ez az Őrség egyik leggyakrabban látogatott, legsajátosabb nevezetessége (a veleméri műemléktemplom, a Sindümúzeum valamint a magyarszombatfai fazekasház és a haranglábak mellett)
 
  
 kastu
A leggyakrabban fényképezett szalafő-pityerszeri épület a kástu, amelynek neve a kastély szavunk (az pedig a latin castellum) rokona lehet
 
 
 kastu
A kástu oldalról és egy lakóépület
 
Pityerszeren az eredeti helyükön, falumúzeum formájában őrizték meg és mutatják be az őrségi népi építészet emlékeit. A szer egy pityer nevű madárról kaphatta a nevét, amelyik itt nagyobb tömegben tartózkodott. Az épületek ma is az eredeti környezetükben, korhű berendezéssel állnak a látogatók rendelkezésére. A skanzen nevezetességei közé tartozik a „kerített ház” és az „emeletes kástu”. Ezek az országban csak itt találhatók. A kástu mellett látható az úgynevezett tóka, az őrségi parasztporták jellegzetes tartozéka. Ez tulajdonképpen egy – az agyagos talajba ásott – vízzel teli gödör; amely az állatok számára szükséges itatóvíz gyűjtésére és tárolására szolgált. Ha a szükség úgy kívánta, a vizét főzésre, vagy mosásra is felhasználták. 
 
 
 mellekepulet
Szalafő-pityerszeri melléképületek
 
 
 Szalafo
Szalafő-pityerszeri pajta
 
 

 Szalafo

Meszelt falu boronaépület Szalafő-Pityerszeren

 

Szalafo

Lakószoba Szalafő-Pityerszeren

 

Szalafo

Szőlővel befuttatott lakóház-homlokzat Szalafő-Pityerszeren

 

Szalafo

Szalafő-pityerszeri udvar

 

Ajánlott őrségi szállás

A szállást kereső nagyérdemű közönségnek két vendégházunkat is ajánlani tudjuk. Az egyik a veleméri Csinyálóház (ennek a honlapját olvassa most), a másik Cserépmadár szállás. A két szálláshely ugyanazon a portán van, összesen 16 személy elhelyezésére alkalmasak. A Csinyálóház egy önálló épületben lévő 5 személyes lakosztály (2 háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, terasz), amit nászutas párnak, vagy gyermekes családnak ajánlunk. A Cserépmadár szállás egy százéves parasztház, amelyben 3 szoba, konyha és étkező várja a vendégeket. Honlap: www.cserepmadar.hu , telefon: 06(20)534-2780, villanyposta: cserepmadar@gmail.com . A szállásdíj kifizethető SZÉP Kártya segítségével is.

 

Velemer 

A veleméri Cserépmadár szállásnak nevet adó százéves agyagmadár (fotógrafika)

  

 Velemer

Velemér, Cserépmadár szállás, festett ajtó sarka

  

orsegi_szallas_falusi_turizmus

A veleméri Cserépmadár szállás homlokzata orgonavirágzás idején

 

Ezen a honlapon két veleméri házat ajánlunk a nagybecsű figyelmébe: az egyik a Csinyálóház, a másik a Cserépmadár szállás (egy 3 szobás őrségi vendégház), amely nászutasok helyett inkább csoportnak, baráti családoknak van teremtve. Egy százéves, kényelmes és szépen berendezett parasztház, amelyet gondos felújítás után az őrségi falusi turizmus szolgálatába állítottunk. 

 

- Az öt fő elhelyezésére alkalmas Csinyálóház két hálóval, fürdőszobával és étkezőkonyhával várja a vendégeit (nászutas párnak, vagy gyermekes családnak ajánljuk). Az alapdíj a 3 főre eső díj (18 000 Ft/éj). Árak és foglalás.

 

- A véle egy portán található Cserépmadár szállás egy 3 szobás, 3 fürdőszobás, nagy konyhával és étkezővel rendelkező őrségi jellegű vendégház. Kisebb csorportnak ajánljuk, de szobánként is kivehető. Tel: 06(20)534-2780. Honlap: cserepmadar@gmail.com . Villanyposta: cserepmadar@gmail.com . A szállásdíj kifizethető SZÉP Kártya segítségével is. Ez nászutas pár helyett inkább társaságnak, baráti családoknak van teremtve. Egész ház (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) ára:  6000 Ft/fő/éj 1-3 éjszaka esetén; 5000 Ft/fő/éj 4 vagy több éjszaka esetén. Az alapdíj a 6 főre eső díj (30-36 000 Ft/éj). Árak és foglalás.

 

Honlap: www.cserepmadar.hu . Telefon: 06(20)534-2780. Villanyposta: cserepmadar@gmail.com . A szállás foglalásához kattintson ide!

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás parasztházból lett az őrségi falusi turizmus kedvelt kiindulópontja

  

Az őrségi falusi turizmus fejlesztése terén jelentős előrelépés történt az utóbbi években. Ennek köszönhetően sok új szállás nyílt meg az őrségi településeken, a régieket pedig folyamatosan fejlesztik. Van olyan őrségi falu, ahol nagyobb a turisztikai szálláshelyek fogadó kapacitása, mint a lakosság lélekszáma. Akinek van egy üres szobája, vagy háza; az már szállást alakított ki belőle és bejelentkezett az őrségi falusi szállások kínálói közé. Ez természetes, hiszen minden őrségi család képes lehet egy kisebb szálláshely fenntartására. Megjelentek ugyanakkor a tőkeerős vállalkozók is, akik néha több százmilliós beruházással 50 főnél is nagyobb befogadóképességű panziók, vendégházak és szálláshelyek megjelenését segítették elő. Van olyan is, aki csak egy parasztházat újított fel s egy-két őrségi alkalmazottat távolról foglalkoztatva, megpróbálja kamatoztatni a befektetett tőkéjét. Gyakoribb, hogy egy-egy megüresedett őrségi ingatlant, vagy csak néhány szobát a rokonok hasznosítanak szálláshely céljára. A hírekben megjelent, hogy a gazdasági válság hatására a szálláshelyek harmada bezárt - ezt azonban a saját tapasztalataim alapján nem tudom alátámasztani. A szálláshelyek, panziók, vendégházak és magánszállások túlkínálata a szálláshelyek folyamatos fejlesztését eredményezte. A verseny oda vezetett, hogy a szállás adása mellett ma már valami turisztikai többletet is kell nyújtani a falusi turizmus vándorainak. A tőkeerős szálláshely például fürdési lehetőséget és éttermi szolgáltatásokat kínál. A kisebb őrségi szállások például kulturális programot és egyfajta őrségi hangulatot kínálnak. E kisebb őrségi szállások fennmaradását segíti még, hogy azt az elkülönült nyugalmat tudják biztosítani, amit a városok forgalmától menekülö vendég keres az Őrségben. Azaz itt egymásra talált a turisztikai kereslet és az, amit az Őrség lakossága a szállás terén nyújtani tud. A vendég azért jön az Őrségbe, mert a szállás nyugalmát meghitt elkülönültségben kívánja élvezni. Falusi parasztházat keres, ahol megtapasztalhatja a csendet és az Őrség természeti szépségeit.  Miközben a nagy befogadóképességű panziók ezt csak csökkentett mértékben képesek biztosítani, a fogyatkozó őrségi lakosságszám miatt megüresedő szép házakból kialakítható kisebb szállások éppen ilyen célra alkalmasak.

Hogyan illeszkedik e képbe a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház? Hogyan tagozódik be az őrségi szállások sorába?  Nos, ezek a szállás céljára szolgáló veleméri épületek az egyik legyszebb (ha nem a legszebb) őrségi tájban épültek meg. A dombtetőn lévő szállások körül virágzó rétek, néhány száz méterre patakok és erdők találhatók. Jellemzője a portának és Velemérnek a béke és szépség. Amikor egy végtelen csendben átaludt, pihentető éjszaka után kilépünk a teraszra és megrészegülünk a tájat átlengő boldog madárcsicsergéstől, vagy a virágzó árnyékliliomok illatától - akkor nehezen felejthető élménnyel gazdagodunk. Évekig hálásan emlékezhetünk rá s erőt ad az elkövetkező munkához. Az épületeket elsősorban őrségi parasztbútorokkal rendeztük be, amelyeket saját tervezésű elemekkel egészítettünk ki - de van egy múzeumunk is. A veleméri Sindümúzeum látogatóinak rendszeresen megmutatjuk a szállásokat is, ha azokban éppen nincs vendég. Az összhatásra jellemző, hogy belépve a szállás céljára átalakított épületekbe, a látogatók rendszerint megkérdezik egymástól: - Drágám, nem tudod, hogy mi miért nem itt szálltunk meg?

 

Bababarát őrségi falusi magánszálláshely antik parasztbútorokkal
(2 szoba, 5 ágy, fürdőszoba, konyha)

9946 Velemér, Fő utca 7
+36-20-534-2780

foglalas@csinyalohaz.hu

Booknow Hu

 

K&H Szép kártya elfogadóhely

OTP Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

MKB Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

Elfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American ExpressElfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American Express

Romantikus Ejszakak

Orsegi Wellness Akcio Csinyalohaz

 

Rólunk mondták

Elsosorban a ház különös varázsa fogott meg bennünket. Ha valaki igazi nyugalomra és kikapcsolódásra vágyik, itt igazán megkaphatja.

Molnár József, Nagyesztergál


Az Önök háza gyönyörű és minden igényt kielégít.

Szántó Anita


Nekünk maga az Őrség is élmény volt, és ezt csak fokozta a gyönyörűen berendezett házikó.

Harangozó Éva