A régészek ásója egy szójelekkel írt ősvallási imát fordított ki a földből Karcagon.
Előzmények - a feloldási kísérletek kritikája - a felirat tagolása - olvasható felülnézeti világmodellek - a felirat szövegegységei - a csatkarika elemi jelei - olvasat - magyarázatra szoruló jelek - lineáris és képszerű jelváltozatok - a "magas kő" ábrázolási konvenció - a Föld szójel - a szójeleinkkel hosszabb szövegeket is rögzítettünk - négysoros népdalaink kialakulásának magyarázata - párbeszéd Sándor Klárával a karcagi csatkarika olvasatáról - és a Magyar Nyelv szerkesztőségével - ajánlott őrségi szállás
1/a. ábra. A karcagi karika fényképe
Előzmények
A karcag-ordószentmiklósi kun temető 170. sírjából került elő egy XIV. századra keltezhető bronz csatkarika, amelyen egy - a székely írás jeleivel írt - felirat található. A leletet Selmeczi László ismertette a „Régészeti-néprajzi tanulmányok a jászokról és a kunokról” (Debrecen, 1992.) című könyvében. Képet is közölt róla, amely azonban – feltehetően a sokszorosításnak köszönhetően – igen rossz minőségű.
1/b. ábra. A karcagi csatkarika részlete
2. ábra. A karcagi csatkarika a jelen cikk szerzője által készített rajzon
Hakan Aydemir a „Kun-kipcsak elemek a moldvai nyelvjárásban” című tanulmányában (a székely rovásírás hibás megnevezésétől eltekintve) helyesen írja, hogy „első látásra megállapítható, hogy rovásjelei megegyeznek a székely-magyar rovásírás jeleivel”. Ezen túlmenően azonban a megfejtési kísérlete minden részletében elhibázott. A felirat szójeleit betűknek véli, ugyanakkor az „f” betűt (valójában a Föld szójelet) mégis ligatúrának tartja. Az írásirányt minden komolyan vehető ok nélkül jobbról balra haladónak, a nyelvet pedig ótöröknek gondolja.
Pecze László a neten olvasható írásában szintén a hibás rajzra alapozta a véleményét. Szerinte nem egyértelmű, hogy a jelek a székely-magyar rovásírás jelkészletéből származnának. Úgy véli, hogy a csaton található négy jelből mindössze kettő vethető össze a székely magyar jelkészlettel, s „A legvalószínűbb … hogy a csaton díszítés és nem írás található. Ugyanis a képen látható piros vonal mentén a jelek egymásra tükrözhetőek. Legfeljebb egy olyan mondat lenne kiolvasható a jelekből, amelynél mindegy, hogy az elejéről vagy a végéről kezdjük el olvasni a mondatot. Mivel az ilyen „indul a görög aludni” típusú mondat ritka, mint a fehér holló, kicsi a valószínűsége, hogy a csaton található jelek betűk lennének.” – írja Pecze László. Abban kétségtelenül igaza van, hogy nem betűk vannak a csatkarikán (mert betűzve nem lehet elolvasni a szöveget); azonban nem díszítésre, hanem szójelekre kellett volna következtetnie (mert szójelekkel olvasva eredményt érünk el). Fontos megállapítást tett, amikor a felirat egyes részleteinek szimmetrikus voltára hívta fel a figyelmet, de a jelenség helyes magyarázatával adós maradt (a sztyeppi írástörténetben meglévő elolvasható párhuzamokra nem figyelt fel).
A feloldási kísérletek kritikája
A két kutató kudarcát a rossz rajzon kívül az is okozta, hogy nem ismerik eléggé a székely írás hieroglifikus (ősvallási jelentőségű szójeleket alkalmazó) változatát. A jelformák közül valóban szokatlan a székely „m” (magas), „k” (kő) és „f” (föld) alakja; azonban az archaikus jelformák között ezek sem ismeretlenek.
A székely írásnak szójelei is vannak, amelyeket a szerzők indokolatlanul hagytak figyelmen kívül. Ugyanilyen hiba a lehetséges írásirányok leszűkítése a jobbról balra tartóra (miközben a székely írásnak függőleges, szimmetrikus, valamint körben és balról jobbra haladó írásemlékei is ismertek). Nincs ok a török nyelv feltételezésére sem, mert az akrofónia-rekonstrukcióknak köszönhetően tudjuk, hogy a székely betűk magyar szójelekből keletkeztek. A kőkor óta Eurázsiában és Amerikában egyaránt elterjedt felülnézeti világmodellek kiolvasása ugyanilyen „oda-vissza olvasható” szövegeket eredményez.
A székely írás sajátosságainak megismerése nélkül a karcagi csatkarika feliratának elolvasása nem sikerülhet. Aki a székely írás archaikus emlékeiről akar tudományos igényű dolgozatot írni, az nem feledkezhet meg a székely írás szójeleiről. A szójeleket nem létezőnek tekintő szerzők magyarázataiból szinte semmi sem igaz.
Villanypostán kaptam meg a rovásfelirat fényképét, amit azonnal sikerült elolvasnom. Ezt az olvasatot ismertetem az alábbiakban.
3. ábra. A karcagi felirat tagolása (a betűzés a balról jobbra tartó helyes sorvezetést, a számozás pedig Hakan Aydemir hibás olvasási irányát mutatja)
A felirat feltűnő jellegzetessége a 2-3 jelből álló jelcsoportok ismétlődése. Az egyes szakaszok túl rövidek ahhoz, hogy betűkből álló szavakra gondoljunk. Ezek inkább szójelekből álló rövid mondatok, egy versbe szedett ima sorai. A négy ismétlődő sor minden valószínűség szerint a négy negyedre osztott felülnézeti világmodellek kiolvasására megy vissza. Ilyen típusú világábrázolásokat a kőkor óta ismerünk Eurázsiából és Amerikából is (4. ábra).
Olvasható felülnézeti világmodellek
4. ábra. Kőkori hagyományt képviselő, székely szójelekkel elolvasható, vagy értelmezhető felülnézeti világmodellek: IX-X. századi afrászijábi tál, valamint egy anaszazi tál
A 4. ábrán látható afrászijábi tálon a szár szójele látható egy téglavörös vonalként. Ez a szó a sumerben "növényzet", az akkádban pedig "király" jelentésű. A két jelentés összetartozására Berze Nagy János hívja fel a figyelmet, amikor megemlíti, hogy a magyar nép szerint az égigérő fa azonos az Istennel. A szónak a magyarban "növényi szár" jelentését ismerjük, de Szár László nevében megmaradt a "király" jelentés is (amely az "Úristen" jelentésből devalválódott). A szár szavunk hangalakjából keletkezett az Úr, amely ma is az Isten állandó jelzője. Az anaszazi tálon szereplő sarok szójel indián jelentését csak feltételezhetem, a magyarban a sarok szót jelölte, amelynek tövében szintén a szár szót, vagy rokonát feltételezem.
A IX-X. századból való afrászijábi tál olvasata:
„Jóma szár,
Jóma szár,
Jóma szár,
Jóma szár földje”
A prekolumbián anaszazi tál értelmezése:
„Magas sarok,
magas sarok,
magas sarok,
magas sarok (földje?)”
A karcagi felirat szövegegységei
A karcagi feliratban négyszer ismétlődik egy jelsorozat, amely két szövegegységre (a "magas kő" és a "magas égi kő" jelsorozatra) tagozódik. Ezekhez járul az írásemlék végén a Föld szójel és talán még az "i" betű.
5/a. ábra. A karcagi csatkarika "magas kő" szövegegysége a lépcsős toronytemplom elnevezése és jelszerűvé vált ábrázolása
5/b. ábra. A karcagi csatkarika "magas ég(i) kő" szövegegysége
5/c. ábra. A karcagi csatkarika "föld(je)i" szövegegysége (a Föld szójelet és az "i" betűt az ábrán összeköti a feliratot keretező vonal, amelyet nem tekintünk a jel részének, ezért szaggatott vonallal jelöltük)
A karcagi csatkarika elemi jelei
A csatkarika felirata a "magas", "ég", "kő" és "Föld" szójelekből áll. Ezekhez csatlakozna a végén esetleg feltételezhető "i" betű, de - mint az már említettük - ennek léte bizonytalan, további szemrevételezést igényel (a jel formája a székely "i" betűével azonos). Az alábbi ábrákon bemutatjuk a karcagi szójelek legfontosabb formai és tartalmi párhuzamait. Kétségtelen a közöttük lévő formai kapcsolat. Ezen túl a kínai jelek esetében a jelentésben, az ótürk "ök, ük, kö, kü" esetében pedig a hangalakban tapasztalható egyezés.
6/a. ábra. A karcagi "magas" szójel (balra), a székely "m" (magas) jel (középen) és a kínai "magasba vezető út" szójel (jobbra)
6/b. ábra. A karcagi ég szójel (balra), a székely "g" (ég) jel (középen) és a kínai lolo "ég" szójel (jobbra)
6/c. ábra. A karcagi kő szójel (balra), a hun "k" (kő) jel a budapesti hun jelvényről (középen) és az ótürk "ök, ük, kö, kü" szótagjel egyik alakváltozata (jobbra)
6/d. ábra. A karcagi "Föld" szójel (balra), a kínai "Föld" szójel (középen) és a székely "f" (Föld) jel (jobbra)
7. ábra. Az ősvallási ima sorai közel egyenletes hosszúságúak, jól rímelnek és ritmusosak
A szójelek nem rögzítik a szavak ragozását, ezért az „ég” szójel égi, a „föld” szójel pedig földje alakban is kiolvasható. A feliratot keret zárja körbe, amelynek az eleje a székely „sz” (szár) jelre, a vége pedig a székely „i” betűre emlékeztet. Azt, hogy e kezdő és záró jelek valóban léteznek-e és az olvasáskor figyelembe vehetők-e, talán egy mikroszkópos vizsgálat segíthet eldönteni. A fenti olvasatban csak a végső „i” betűt vettem figyelembe (az elhagyása a felirat olvasatát lényegesen nem változtatja meg).
A Föld szóval záruló olvasatot támogatja az anaszazi edény (l. A székely rovásírás eredete!) és az afrászijábi tál (4. ábra) szövegének hasonló végződése. Mindegyik ősvallási jellegű szöveget rögzít. Azaz feltételezhetjük, hogy egy széles körben elterjedt felirattípus, egy ősvallási ima egyik példánya került elő Karcagon.
Bár a csatkarika mindegyik jele (vagy annak közeli változata) megtalálható a székely írásban, a székely írással kapcsolatos ismerethiány miatt három jelhez kiegészítést kell fűzni. A tisztázatlanság több oknak is köszönhető. Egyrészt az új írásemlékeket nem ismeri kellőképpen sem a "szakma", sem a nagyközönség (ez vonatkozik a budapesti hun jelvényre, a csencsói sarokkőre és a tolna megyei súlyra is - amelyeken a karcagi K megfelelője megtalálható). Másrészt a székely írás rokonságához tartozó népi, uralmi és vallási jeleket sem ismerik, s ennek köszönhetően az azok alapján levonható tanulságokat sem képesek hasznosítani (például a magyargyerőmonostori kályhacsempe égigérő fájának tövében lévő lépcsők segítenének megérteni a "magas kő" formula ősvallási jelentőségét). Lényegében ugyanezt mondhatjuk el a székely jelek távoli írásrendszerekben található párhuzamairól is (a kínai "magasba vezető út" jel a székely "magas" jel megfelelője). A szójeleink ismeretének hiányában a "szakértők" nem képesek a neolitikus, vagy a neolitikushoz hasonló elvű írásemlékek felismerésére, értelmezésére és olvasására. Nem szépíti a helyzetet, hogy a szerzőknek fogalma sincs e jelek ősvallási vonatkozásairól és képi tartalmáról, ezért az ilyen irányú kutatásokat előtt értetlenül állnak. E hiányosságok szükségszerű következménye; hogy a nyilvánvalóan írásjelekből álló karcagi feliratot díszítésnek lehetett minősíteni.
A kiegészítő magyarázat szükségessége három karcagi jelet érint: a "magas", a "kő", és a "Föld" szójeleket. Az első kettő megértéséhez be kell mutatnunk a lineáris és képszerű jelváltozatokat, valamint a "magas kő" ábrázolási konvenciót is.
Lineáris és képszerű jelváltozatok
A karcagi karikán található "kő", "magas" és "Föld" szójeleknek megtaláljuk a megfelelőit néhány rokon írásrendszerben is. A nagyobb anyag alapján jobban megismerhetjük a jel eredeti jelentését és a jelformák változatait is. E körülmény segít abban, hogy felimerjük a karcagi jelek és a székely írásjelek (a lineáris és a képszerű formák) összetartozását. Ezt a gondolatmenetet ugyan már bemutattuk "A székely rovásírás eredete" c. kötetünkben (1998/63), azonban - úgy tűnik - vissza kell térnünk rá.
A kutatás azt már bizonyította, hogy a székely, a germán, az ótürk és a kínai írásban vannak rokon jelek, amelyek formavilága és jelentése közös (végső soron kőkori, ősvallási eredetű) ősjelekre vezethető vissza. A karcagi "magas" és "kő" jelek tágabb rokonságának feltárása nyilvánvalóvá teszi a képszerű székely "m" betű és a lineáris karcagi "magas" szójel rokonságát, vagy azonosságát is.
8/a. ábra. Az ótürk "ök, ük, kö, kü" szótagjel (balra); a germán "b" bjarkan "nyírfa" (középen) és a kínai "kaptató, magasba vezető út" (jobbra) lineáris és képszerű jelváltozatai
8/b. ábra. A fenti rokon írásrendszerekhez hasonlóan a székely írás „m” (magas) jelének is van képszerű és lineáris változata;
balra: a székely írás "m" (magas) jele Bél Mátyás ábécéjéből; jobbra: a karcagi "magas" szójel
A rokon jelrendszerek a "magasba vezető út" ősvallási fogalmát több eltérő képi tartalmú jellel (leggyakrabban fa, vagy hegy formájában) ábrázolják. A "magasba vezető út" ábrázolási lehetőségeinek egyike a hegyekből rakott lépcső. Ilyen típusú ábrázolás a karcagi karika "magas" és "kő" szójele is (a hasonló ábrázolásokon az egyik lépcső balra, a másik meg jobbra vezet). A rokon írásrendszerekben mindegyiknek van egy képszerűbb (teltebb) és egy lineárisabb (kétfogú fésűhöz hasonló) változata is (8. ábra). E változatok ama írástörténeti folyamatot illusztrálják, amikor egy képjelből lineáris jel alakul ki. S ha ez így van a rokon írásrendszerekben, akkor joggal gondoljuk, hogy hasonló a helyzet a magyar jelkincsben is. Amikor a karcagi karikán felbukkan a képszerű "m" betűnk lineáris megfelelője, akkor azt nem szükséges díszítésnek gondolnunk. Csupán a magyar jelkészlet eddig is ismert jeleinek újabb változatát sikerült azonosítanunk - ami a legtermészetesebb dolog, ha a régészek ásóját a jószerencse kíséri. Nem ragadhatunk le annál a jelkészletnél és annál a tudásszintnél, amit a Németh Gyula és társai által jegyzett irodalom képvisel - mert azóta évtizedek teltek el eredményes régészeti és írástörténeti kutatással.
A 8. ábrán látható az ótürk írás "ök, ük, kö, kü" szótagcsoport-jelének lineáris és képszerű alakja. A jel lépcsőszerűen egymásra rakott hegyeket mutat be, amelyhez hasonló ábrázolást találunk egy magyargyerőmonostori kályhacsempén is, az égigérő fa tövében (az egyik lépcső balra vezet, a másik meg jobbra). A hegyet a magyar nyelvben esetenként kőnek nevezzük (pl: Bélkő). Kézenfekvő arra gondolni, hogy az ótürk jel azért a kő (tájszólással: kű) jele, mert hegyet (követ) ábrázol. Azonban a török nyelvekben nincs ilyen kő, vagy kű szó. Az ótürk jel "kö/kü" hangalakja arról árulkodik, hogy ez a jel a hunok magyar nyelvéből jelnévként kerülhetett át a türkbe. Annál is inkább gondolhatunk erre, mert a budapesti hun jelvényen valóban meg is találjuk ezt a jelformát a "k" hang jeleként. Azaz okunk van arra, hogy a 6/c. ábrán látható karcagi jelet a kő szótagjeleként olvassuk el (a jel ezek szerint évszázadokon át használatos volt betűként is, meg szójelként is).
A germán rúnaírás "b" (bjarkan "nyírfa") jelének is van lineáris, meg képszerű változata (8/a. ábra). A "nyírfa" jelnév szintén a "magasba vezető út" egyik elnevezése, ugyanis a germánoknál is, meg a szibériai népeknél is a sámánfát kell értenünk alatta, amely az égigérő fa megfelelője.
A kínai "kaptató, magasba vezető út" jelnek szintén van lineáris és képszerű változata (8/a. ábra). Azt jelezheti ez, hogy a kínaiak a hun Xia dinasztiától kapták néhány jelüket.
Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a fenti írásrendszerekkel rokonságban lévő székely írásban és a magyar népi jelkészletben ugyanezeknek a jeleknek a helyi változatát találjuk meg.
A "magas kő" ábrázolási konvenció
Újabban egyre több figyelem fordul a sztyeppi és kínai piramisok, lépcsős toronytemplomok felé. E kultikus helyszínként szolgáló mesterséges hegyek igen régi (feltehetően kőkori) ősvallási hagyományt képviselnek. Kevéssé ismert, hogy a lépcsős toronytemplomok ábrázolását megtaláljuk a szkítáknál és a hunoknál is. E fejezetben azt mutatjuk be, hogy a lépcsős toronytemplom ábrázolása jelszerűvé vált, sőt abból alakult ki a karcagi karika "magas" és "kő" szójele is (9. ábra). A "magas" a bal oldali, a "kő" pedig a jobb oldali lépcsőt ábrázolja. Ezt támasztja alá a két jel kínai párhuzamának jelentése is: a "magas" megfelelője a "magasba vezető út"; a "kő" megfelelője pedig a "másik oldal" jelentést rögzíti.
A karcagi magas égi kő jelhármas megfelelője előfordul a sztyeppi népeknél (például a szkítáknál), sőt megjelenik az amerikai indiánoknál is. A magas kő formula ebből az ábrázolási konvencióból a lépcsős toronytemplom neve és ábrázolása (14. ábra). E magas kő nevet rendszeresen kiegészítették egy-egy jelzővel. A karcagi csatkarikán az égi, a tiszalöki bögrén a jó "folyó", a paziriki szőnyegen a Jóma "Jó ma(gas isten)", az inka paláston az ügy "folyó", a korondi gyertyatartón az ősi, a miskolci tálon szintén az égi jelzőt illesztették a toronytemplom nevébe. Jellemző sajátosság, hogy minden esetben a székely írás jeleivel találkozunk, s hogy e szójelek az észak-kelet eurázsiai ősvallások alapfogalmait rögzítik.
A feltárt összefüggések rendszert alkotnak és írástörténeti, őstörténeti, nyelvi meg vallástörténeti következtetések levonását engedik meg. A karcagi csatkarika írástörténeti jelentősége abban rejlik, hogy megvilágítja ama folyamatot, melynek során az írásfejlődés a neolitikus felülnézeti világmodellek jelrendszerétől eljutott a szövegrögzítés modern (azonban még szójeleket alkalmazó) gyakorlatáig.
Paziriki szkíta szőnyeg (magas Jóma kő), tiszalöki bronzkori edény (magas jó kő), gjunovkai szkíta nyeregdísz (magas égi kő) és egy inka palást (magas ügy „égi folyó” kő) jelei
Korondi gyertyatartó (magas ősi kő), miskolci tál (jó magas égi kő), karcagi csatkarika (magas égi kő) jelei
9. ábra. A "magas kő" formula előfordulásai az égbe vezető utat jelképező lépcsős toronytemplom ábrázolásai; a jelmontázsok bal oldalán a magas, jobb oldalán a kő szójel változata, középen pedig a világoszlopra (Tejútra, a Tejút hasadékára, az eget tartó fára) utaló képszerű szójel található
- A székely „f” (föld) jel egy körbe zárt kereszt, vagy X. Azonban a jelnek van négyszögletes változata is az archaikus jelmontázsokban (például ilyen az énlakai unitárius templom rovásírásos mennyezetkazettájának alakja is, amely egy felülnézeti világmodell), valamint a kínai "Föld" jel is szögletesebb a szokásos székely jelnél. A karcagi karika feliratát egy laposvésőhöz hasonló poncolóeszközzel ütögették bele a rézlemezbe - ezért a Föld jel is szögletes lett, ami azonban nem zavarja a megértést. Az írástechnológia befolyásolja a jelek alakját, s ez esetben is ez történt.
A szójeleinkkel hosszabb szövegeket is írtunk
A karcagi felirat nem betűkkel, hanem szójelekkel íródott, amelyet balról jobbra haladva lehet elolvasni (hozzátéve, hogy a végső „i” talán nem létezik, de ez az olvasatot érdemben nem zavarja). Az akadémikus tudomány betűírásként szereti tárgyalni a székely írást, pedig annak szótag-, szó- és mondatjelei is vannak (erről Thelegdi Jánostól és Veit Galieltől korabeli tájékoztatással is rendelkezünk). A szójeleinket legfeljebb „rejtélyes” capita dictionum-ként, vagy többhangértékű jelként kezelik, kerülve a más írások esetében használatos szótagjel és szójel kifejezéseket. Az akadémikus tudomány "szakértői" napjainkig Németh Gyula műveit tekintik etalonnak, függetlenül megállapításainak értéktelenségétől. Amikor a székely jeleket felsorolják, rendszerint csak a betűket említik, a többiről megfeledkeznek. E gyakorlatnak köszönhetően a „szakértők” többsége meglepődik, amikor székely szójelekről hall. Az a kisebbség pedig, amelyik elfogadja szójelek létezését, ezt csak egy-két jel esetében teszi, mert nem ismeri az akrofónia-rekonstrukciók érveit.
E hibás gyakorlat folytatását teszi lehetetlenné a karcagi írásemlék, nyilvánvalóvá téve, hogy van egy szójeleket alkalmazó hieroglifikus írásmódunk is.
A fenti három próbálkozás alapján ugyanis nyilvánvaló, hogy a felirat szójelekkel jól elolvasható, betűkkel azonban nem. A szöveg több egy-két jelnél, ezért nem kezelhető a ma használatos piktogramok módjára, amelyeket egyesek - a kevés egymást követő jelre hivatkozva, tévesen - nem is tekintenek írásnak. E csatkarikára egy közepesen hosszú szöveget rögzítettek a szó- szótagoló jellegű magyar hieroglif írás jeleivel. E jeleket eddig is ismertük, mint betűket; most azonban az is nyilvánvalóbbá vált, hogy egykor szójelként szolgáltak.
Négysoros népdalaink kialakulásának magyarázata
A karcagi felirat segít megérteni az összefüggést a neolitikus világmodellek jelsorai és négysoros népdalaink szövege között. A ma ismert magyar népdalok legősibb és legelterjedtebb formája négysoros szövegre épül (mint azt Lükő Gábortól tudjuk). Hasonló a helyzet a kínaiaknál és a hunoknál is (amelyről Du Yaxiong tájékoztat - bár ő különbséget vél felfedezni a kínai négysoros és a hun kettő + kettősoros verselés között). E négysoros szerkezet a leggyakoribb (verses, énekelt) ősvallási imák maradványa lehet (egy régi típusú népdalunk változatát Du Yaxiong professzor ősvallási szöveggel együtt találta meg az ujguroknál). A kereszténység átvételekor az imáknak kicserélhették a szövegét, de megtarthatták a szerkezetét és a dallamát. Ezek az ősvallási imák a neolitikus felülnézeti világmodellek négy negyedre osztott jelsorából alakulhattak ki a kerület mentén történő elolvasás által. A népdalaink azért négysorosak, mert az ősvallási elképzelés szerint a teremtett és rendezett világnak négy sarka van. A világmodelleken e sarkokat az Istennel azonosították és a 2. és 4. ábrán látható jelekkel írták le. Egy-egy ilyen világmodell körben történő elolvasásából adódott a négysoros, énekelhető vers.
A világmodellek és rajtuk a székely jelek előképeinek elterjedt alkalmazásával függ össze, hogy a karcagi karika szójelekből álló feliratának több párhuzama ismert. Az ismétlődő szövegrész forma megjelenik a tiszalöki bronzkori korsón, az afrászijábi tálon, a regölyi és a berekböszörményi gyűrűn is; a magas kő formula pedig a 9. ábrán bemutatott és a további emlékeken.
Párbeszéd a karcagi csatkarika olvasatáról
2012 nyarán levelet váltottunk Sándor Klárával a karcagi csatkarika fenti olvasatáról. Az ismert nyelvész észrevételeit az alábbi válaszlevelemben dőlt betűvel idéztem, hozzáfűzve a saját álláspontomat.
Kedves Sándor Klára!
Engedje meg, hogy részletesebben is válaszoljak a karcagi karika általam közzétett olvasatáról adott véleményére!
***
„Ami a karcagi csatot illeti: valójában elég volna annyit írnom, hogy szerintem nem írásról, hanem díszítő jelekről van szó”
Helyesen döntött, amikor mégsem elégedett meg e rövid érveléssel. A karcagi jelek írásjel voltát vizsgálván ugyanis érdektelen, hogy azok díszítő hatásúak-e, vagy sem; mert az írás a gondolat rögzítése jelekkel. Ha a jelsorozat gondolatot rögzít, akkor írásjelekből áll – akár díszesek a jelei, akár nem. Az antik írásrendszerek némelyike (pl. az egyiptomi hieroglif írás) az ünnepélyesség fokozása érdekében tudatosan törekedett a díszes íráskép előállítására. Ha az archaikus (hieroglifikus) székely írásemlékeken hasonló jelenséget figyelhetünk meg, akkor az nem cáfolja, hanem erősíti a jelek írásjel voltát.
***
„A szimmetria és az ismétlődés számomra egyértelművé teszi, hogy díszítőmotívumról van szó.”
A szimmetria, vagy az ismétlődés – a díszességhez hasonlóan - elvileg sem cáfolhatja a jelsorozat írás voltát, mert a szimmetrikus és ismétlődő jelek is lehetnek elolvashatók.
A hieroglifikus írásmódhoz több ok miatt is hozzátartozik a szimmetria.
- Egyrészt azért, mert a szimmetria fokozza az ősvallási mondanivalót hirdető jel hatását. Ha pl. az égigérő fát leíró szójelekből egy szép, szimmetrikus virágot lehetett alkotni (mint azt az énlakai „Egy usten” ligatúra esetében tapasztaljuk), akkor jobban terjedt a hieroglifákkal rögzített ősvallási gondolat. E több évezredes törekvés olyannyira sikeres volt, hogy a szimmetrikus és jelszerű népi tulipánábrázolás (amely Usten alakban elolvasható) ma is a magyarság legkedvesebb jelképei közé tartozik.
- Másrészt a jelszimmetria fakadhat a szimmetrikus dolgok ábrázolásából is. Az elemi jelek szimmetriájára példa az „f” (Föld) jel, amely az Éden egy forrásból fakadó négy folyójának idealizált térképe (felülnézeti világmodell). A szimmetrikus dolgot bemutató összetett jelmontázs, vagy ligatúra is lehet szimmetrikus (például az égigérő fát tulipán képében ábrázoló énlakai „Egy Usten” mondatjel, vagy az „eget tartó fa” és a „magas kő” ábrázolási konvenció).
- Harmadsorban pedig azért, mert a karcagi és a hozzá hasonló ősvallási imák négy sora a negyedelt és szimmetrikus felülnézeti világmodellek kiolvasása útján keletkezett és ezért őrizték meg az eredeti szimmetriát és ismétlődést. Az indiai mandalákról (a sztyeppi és magyar világmodellek megfelelőiről) tudjuk, hogy esetenként egy-egy imát rögzítenek. A karcagi csatkarika elolvasható szövege azt bizonyítja, hogy a világmodellekben azért találjuk meg a székely jelek párhuzamait, mert az írásunk a világmodellek jelkészletéből alakult ki.
A székely írás hieroglifikus emlékei között több szimmetrikus is található (pl. az énlakai „Egy Usten” ligatúra, a sopronkőhidai „Magas ősi sarok” mondat, a tusnádi „Sarok isten” mondatjel). A karcagi csatkarikán is megjelenő szimmetrikus jelsorozatok fejlődésének különböző állomásai és változatai megjelennek a rokon sztyeppi írásemlékeken is.
A szimmetrikus karcagi jelsorozatok keletkezésének oka és története lényegében tisztázott. A „magas kő”-nek nevezett lépcsős toronytemplom ábrázolásából fejlődtek ki a karcagi szimmetriát meghatározó elemi jelek (a toronytemplomok rajzát a világmodellek sarkain alkalmazták az égbe vezető út jelzésére).
A toronytemplom bal oldali lépcsősorának rajzából a „magas”; a jobb oldali lépcsősor ábrázolásából meg a „kő” szójele alakult ki – amelyek egymás tükörképei. Amennyiben a lépcsős toronytemplom „magas kő” nevét kívánták leírni velük, akkor e tükörképszerű jelek párosításával újra létrejött a szimmetria, a jelpár felidézte a lépcsős toronytemplom képét. Ebből a kettes jelcsoportból egy jelző beépítésével keletkezett a hármas jelcsoport, amelyik azért maradt továbbra is szimmetrikus, mert a közbeékelt „égi” jelző is egy szimmetrikus kép ábrázolásából (az „eget tartó fa” képszerkezetből) alakult ki.
A két kép gondolatilag összetartozik: az „eget tartó fa” azonos azzal az Istennel, akinek áldozatot mutattak be a lépcsős toronytemplomon. Ami az írástudomány számára azt jelenti, hogy a székely írás nem csak fonetikusan, hanem a képi ábrázolás segítségével is rögzítette az ősvallási gondolatot. E magas szintű, összetett gondolatrögzítési eljárásnak volt eszköze a szimmetria. Azaz a karcagi jelsorozatok szimmetriája nem cáfolja, hanem erősíti a jelek írásjel voltát.
Az ismétlődés sem cáfolja a karcagi jelek írásjel voltát, mert a versbe foglalt ima természetes sajátossága a sorok ismétlődése (a sorok azért rövidek, mert szójelekkel tömören lehet írni).
A székely írás emlékeinek értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a székely írás nem modern betűírás, hanem archaikus szóírás; amelynek a jelei, jelmontázsai és ligatúrái lehetnek képszerűek. A karcagi csatkarikán megjelenő „magas kő” ábrázolási konvenciót rendszeresen használta az ősvallás, amelynek jelrendszeréből a székely írás kialakult. A díszes, szimmetrikus és ismétlődő jelek alkalmazása a rokon (sztyeppi és indián) írások jellemzője, amelyek ugyanúgy ősvallási témák illusztrálására használták a jelmontázsokat és a ligatúrákat.
Például az énlakai „Egy usten” ligatúra szimmetrikus növényként ábrázolja az égigérő fával azonos Istent. A fán megtaláljuk a Tejút hasadékát, ahol karácsonykor a Nap (az Isten) kél. Azaz a székely írás hasonlíthatatlanul gazdagabb kifejezési lehetőségeivel találkozunk lépten-nyomon. Ha ilyesmi nincs a latin írásban, abból nem következik, hogy a székely írásban és a sztyeppi írásokban sem létezhet. A karcagi csatkarika szimmetrikus jelcsoportjaiban egy majdnem elfelejtett, de jól feltárható írásalkalmazási forma jelenik meg.
Vagyis a karcagi írásemlék díszes, szimmetrikus és ismétlődő jellege nem rontja, hanem erősíti a megfejtésem hitelét. A díszesség, a szimmetria és az ismétlődés elvileg sem adnak lehetőséget annak megállapítására, hogy itt puszta díszítőmotívumról lenne szó, ami kizárná a karcagi jelsor írás voltát. Csupán a latin íráshoz szokott szemnek idegen a székely írás jeleinek képi tartalma, jelmontázs- és ligatúra-képzési eljárása; a jelek ősvallási szerepéről nem is beszélve. A mi írásunk azonban nem modern betűírás; hanem egy antik jellegű szó- szótagoló írás, annak sok érdekességével, szépségével és kifinomult megoldásával.
***
„Nem minden jel azonosítható székely jellel”
Mindegyik karcagi jel jól azonosíthatóan a székely írás jele, ezért - a 90-es években elvégzett akrofónia-rekonstrukciók ismeretében - minden nehézség nélkül, azonnal és folyamatosan tudtam olvasni a szójelekkel írt szöveget. A karcagi jelek a Németh Gyula és követői által ismertetett jelformákhoz képest sem mutatnak jelentős formai eltérést – ráadásul nincs olyan jelgyűjteményünk, amelyiket lezártnak tekinthetnénk.
Az idézett mondata azt sugallja, mintha a székely írásnak lenne egy kikezdhetetlen hitelű jelforma-gyűjteménye, amely már valamennyi székely jelformát tartalmazza, s Ön erre hivatkozna. Azonban a helyzet nem ilyen rózsás, ha a viszonyítási alapot keressük. Egy elfogadható jelforma-gyűjteményt a teljességre törekvő írásemlék-gyűjtemény alapján lehetne összeállítani - ilyen írásemlék-gyűjtemény azonban az elvi tisztázatlanságok miatt nem létezik. A székely írás összes jelét soha, senki nem foglalta táblázatba (a többhang-értékű jeleket rendszerint meg sem említik). A részleges jelforma-gyűjtemények hitelét pedig elvileg is lerontja két körülmény.
- Mint azt Ön 1996-ban közzétette, a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé. A megfogalmazása szerint minden alapvető kérdés tisztázatlan; azt sem lehet tudni, hogy mely írásemlékek tartoznak a székely írás körébe. Vagyis elvileg sem létezhet olyan székely írásemlék- és jelgyűjtemény, amely az idézett mondatát hitelesítené - s ezt Ön is tudja. Ha 1996-ban nem volt megbízható írásemlék-gyűjteménye (következésképpen jelsora sem) a székely írásnak; akkor most sincs. Mert azóta semmi előrelépés sem történt az akadémikus írástudomány berkeiben. Nincs okunk arra, hogy az Ön 1996-ban helytálló értékelését érvénytelennek vegyük. Amint arra sincs, hogy a székely írás alapfogalmaival tisztában sem lévő „tudósok” által összeállított részleges jelgyűjtemények valamelyikét befejezettnek tekintsük.
- A másik körülmény az, hogy a nyitva álló elméleti kérdések rendezése nélkül ma sem lehet teljességre törekvő írásemlék- és jelgyűjteményt készíteni. Például a székely írásnak a betűkön kívül vannak szó- és mondatjelei, ligatúrái és jelmontázsai, valamint ezeknek népi párhuzamai is – amelyek megértése és feldolgozása nélkül semmiféle előrelépésre nem számíthatunk. Amíg a különféle szerzők („tudósok” és dilettánsok egyaránt) egyetérteni látszanak abban, hogy a többhang-értékű jeleinkkel nem kell foglalkozni, addig a tervezett rováskorpuszt sem lesznek képesek jól összeállítani. Az elmúlt négy évtizedben a székely írás kutatásában olyan eredményeket értünk el, amelyek miatt a székely írást ma már nem lehet úgy leírni, mint azt Németh Gyula tette. A különbségre jellemző az „us” rovásjel esete. Németh Gyula még azt írta róla, hogy fogalma sincs, mi fán terem ez a jel, amelyet csak a nikolsburgi ábécében talált meg. Ma már tudjuk, hogy az ős szójele, amely a Tejút hasadékában kelő Napot ábrázolja, s megtaláltuk a hazai és a nemzetközi alkalmazásait is. Mit csinált eközben az akadémikus „tudomány”? A végzett munkájukra jellemző, hogy Ön azt írhatta le 1996-ban, miszerint azt sem lehet tudni, miért kell egyáltalán ezzel az írással foglalkozni. Ezzel a megközelítéssel áll arányban a tudásuk és az értékelésük megbízhatósága is.
Amikor a karcagi jelek között olyan változatára bukkanunk valamelyik székely jelnek, amelyik még nem szerepel a Németh Gyula által szentesített formai gyűjteményben (egyetlen jel esetében sincs jelentős eltérés), ott magyarázattal és példával is szolgáltam. Csupán arról van szó, hogy a jelenleg elfogadott székely jelkészletet a székely írás emlékeinek részhalmaza alapján állították össze, ezért a közismert székely jelforma-gyűjtemény nyilvánvalóan hiányos. Amennyiben helyesen mérték volna fel a székely írás eredetét, történetét, emlékeinek körét, rokonságát és párhuzamait (vagy egyáltalán törekedtek volna ilyesmire), akkor a székely jelek alakjáról is többet tudna a valójában nem is létező akadémikus írástudomány. A karcagi csatkarika segít az elfogadott, ám hiányos jelkészlethez képest kissé eltérő és hiányzó jelformák pótlásában.
***
„ráadásul az is kérdéses, hogy kerültek a székely jelek a kunokhoz.”
Nincs komoly okunk azt gondolni, hogy ebben a temetőben magyarul nem tudó kunok pihennek és magyar írásemlék nem kerülhet elő. Megalapozottabb lehet az előkerült írásemlék alapján meghatározni a temetőben talált etnikumot és annak nyelvét. Ha tényleg kun nyelvűek lennének, Magyarország közepén akkor is elképzelhető egy magyar írásemlék felbukkanása.
***
„a tudományos életben láthatóan sokkal szigorúbb szűrőket alkalmazunk, mint ami a cikkben tükröződik”
A szigorúság, vagy engedékenység foka és a hibás szűrők alkalmazása nem tudományos érték. A székely írás kutatóinak fel kell ismerniük a valóságban létező törvényszerű összefüggéseket és azokra magyarázatot kell adniuk. Egyetértünk abban, hogy az akadémikus tudomány számára igen sok megoldatlan kérdés merülhet fel a székely írással kapcsolatban. Ezek megválaszolására kreativitásra lenne szükség, de ilyesmivel - Veres Péter szerint - a kutatóknak is csak a 4%-a rendelkezik. Ezért a kutatás nem építhet a „szakmában” általában uralkodó nézetekre – mert azokat az írástani tudáshiány határozta meg. Ha a szigorú szűrők a téves prekoncepciókat és dogmákat védik, akkor az korlátozni fogja az elérhető tudományos eredményt.
Például van-e lehetőség arra, hogy az MTA megvizsgálja egyrészről a magyar, másrészről az indián/kínai/sumer/Tordos-Vincsa jelkészletek kapcsolatait, felhasználva hozzá a matematikai valószínűség-számítást is? Vagy még mindig csak az Ön mestere, Róna-Tas András professzor úr által túl szigorúan megszabott földrajzi határok között kutathatjuk a magyar őstörténetet?
***
„minden egyes esetben ki kell zárni a véletlen lehetőségét”
A véletlent aligha tudjuk teljes mértékben kizárni, bár törekedni kell rá.
***
„és bizonyítani kell az összefüggést, amiről beszélünk”
Bizonyítottam az összefüggéseket. Ha konkrétan is megfogalmazná, hogy mire gondol …
***
„Ha az érvelés láncában akár egyetlen helytelennek bizonyuló elem van, az meggyengíti vagy összeroppantja a teljes érvelést.”
Meggyengítheti és összeroppanthatja. De van-e az érvelésemben helytelen láncszem?
***
„Egyetlen példával: a hunok nyelvéről továbbra sem tudunk igazolhatóan szinte semmit, a fennmaradt néhány szón kívül nem maradt fenn olyan szöveg, amely segíthetne, azt viszont egészen biztosan tudhatjuk, hogy nem magyarul beszéltek, mert török és germán eredetű nevek fennmaradtak ugyan, de magyar egy sincs”
Az Onogesius „hun győző” értelmű magyar név, Attila fővezérének a neve. A Hunnivar és Varacsán településnevekből a vár szavunk bukkan elő. A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán megtekinthető budapesti hun jelvényen az Északi sarok mondat olvasható. Kínai forrásokban a kicsi és a tuki „tudóska” szavunk maradt fenn (ez utóbbit édesapámtól hallottam gyermekkoromban). Stb.
***
„Másrészt a kő az 5. században egészen biztosan nem kő-nek hangzott, hanem keve (kevi, kivi) volt az eredeti hangalak, már csak ezért sem vehették át a törökök a hunoktól (akik egyébként sem magyar nyelvűek voltak).”
A hun-török átvétel korából (amelyet nem korlátozhatunk csak az V. századra) nincs hanganyagunk sem a török, sem a hun nyelvből. Az ótürk jelek korabeli hangzását is csak megközelíteni lehetett, a Csontos Péter turkológustól származó tájékoztatás szerint nincs egyetértés a turkológusok között az ótörök szövegek pontos olvasatáról. Ezért úgy is fogalmazhatunk, hogy jórészt feltételezést hasonlítunk feltételezéshez. Mivel szójelektől elvileg sem várhatjuk a hangalak pontos rögzítését, az olvasatomra talán mégsem végzetes a felvetett szempont. A hangalakok nem is állnak olyan messze egymástól, hogy ne lehetne kidolgozni egy nyelvészek számára is elfogadhatóbb választ. Ki tudja, hogy a török-magyar együttélés bizonytalan hosszúságú időtartama idején mikor, hogyan hangzó szót jelölt a „kő” jel? Az olvasatomban szereplő kő szót tekinthetjük egy lehetséges (a mai kiejtésnek megfelelő) megoldásnak, a nyelvészek pedig javítgathatják azt a tetszésük szerint.
Felmerülhet azonban az a kérdés is, hogy egészen bizonyos-e a keve (kevi, kivi) hangalak volt használatban a jel átvételének időpontjában? Ez a karcagi jel egy létező adatsor eleme, ha úgy tetszik egy írott nyelvi forrás, amit eddig nem használtak ki a nyelvi összefüggések kutatásakor. Arra utal, hogy a törökök egy kö/kü hangalakot vehettek át a magyarul beszélő hunoktól. Van-e olyan adata a nyelvészetnek, amely ennél erősebb? Vagy csak egy bizonytalan következtetéslánc alapján feltételezik a keve (kevi, kivi) hangalakot?
***
„A székely és az ótörök írás között valószínűleg van valamiféle távoli kapcsolat, a germán rúnák eredete viszont egészen más, a kínairól nem is beszélve.”
Az akadémikus „tudomány” írástörténészei nem csak az Ön professzora, Róna-Tas András által megfogalmazott tilalom miatt szoktak elfeledkezni a székely írás párhuzamainak keresésekor a germán és a kínai írásról, hanem a hibás módszereik miatt eleve kudarcra volt ítélve minden ilyen irányú próbálkozásuk. A székely írást betűírásnak tekintették és az írásrendszereket ennek megfelelően betűírásokként akarták összehasonlítani, bár a kérdéses írásrendszerek még szóírás korukban voltak egymással kapcsolatban. Azaz a hibás prekoncepció és módszertelen módszer megakadályozta a valóságos kapcsolatok megtalálásában az akadémikus „tudomány” képviselőit.
Nem terhelem az írásrendszerek rokonságának a bizonygatásával, mert nincs rá tér. Azonban utalnék az 1993-ban közzétett valószínűség-számításunkra, amelyik a jelformák alapján a távoli írásrendszerek genetikai kapcsolatát bizonyította (amennyiben vannak hasonló jeleik). Lényegében minden antik írás rokona minden antik írásnak valamilyen fokon – a kölcsönösen felhasznált ősvallási jelkészletnek köszönhetően. A kínai írásban igen sok székelyhez hasonló jel van, a jelentésük is azonos, vagy rokon; a történetünk is kapcsolódik (pl. a Xia dinasztia hun volt). Nem a kapcsolatok tagadására, hanem a feltárására van okunk.
***
„Semmilyen bizonyíték nincs egy közös ősvallás egykori létezésére”
Közismert tény, hogy az északkelet-eurázsiai és az amerikai vallási rendszerekben sok a közös vonás. Ez a vallások ősrokonságának a jele lehet. Amikor a Homo sapiens sapiens vagy 200 000 évvel ezelőtt egyetlen családból kialakult, annak a családnak már volt vallása. S az összes későbbi vallás ebből alakulhatott ki. Erre a közös ősvallásra, vagy valamelyik utódára vezethető vissza a jelek egy részének hasonlósága is. (A vallás ugyanis elmélet, szertartás és jelképek összessége). Az indiánok legkorábbi jelkészlete (ide tartoznak a fazekasjeleik is) például 23 azonos jelet tartalmaz a székely írással. http://indian-magyar-irastorteneti-kapcsolat.blogspot.hu/2011_09_01_archive.html
***
„mert ahhoz azt is feltételeznünk kellene, hogy a kőkorban minden nép őse egyetlen csoportban élt valahol”
Ez volt a helyzet előbb Kelet-Afrikában, majd a Közel-keleten 100 000 és 50 000 között (az interglaciális idején). Innen népesedett be Európa és Ázsia északi része, valamint Amerika a genetikusok szerint. Innen származik az ősvallások lényege és a székely rovásírás néhány legkorábbi jele. De ezt a közel-keleti származást csak az „f” (Föld) jel esetében tudom alátámasztani, mert az az Ararát körüli Éden térképe a négy szent folyóval.
***
„Ön a 'magas' jelentésű jelnek mondott jel alakját Bél Mátyás ábécéjéből idézi - erről tudjuk, hogy igen kései, a tollal írás következtében az eredeti székely jelekhez képest torzult változatról van szó.”
Nincs okunk azt gondolni, hogy ez a jelforma bizonyosan Bél újítása. Van például egy sor népi megfelelője is e jelformának, amivel eddig senki sem számolt. A népi jelet persze farkasfognak nevezik és díszítésnek hiszik – de nem mindig az (például a pácini sgrafittón is a magasba vezető út jele). A karcagi karikán fellelt „magas kő” szövegnek megfelelő ábrázolási konvenció megtalálható egy magyargyerőmonostori kályhacsempén is, az égigérő fa tövében (ahol hegyesek a lépcsőfokok, akár Bél „m” betűjén). Bél Mátyás „m” betűjének szögletes alakja a népi jelhagyományból is származhat. Talán még tudatában volt a népi jeleket a székely jelekhez kötő rokonságnak.
***
„A sumer és az akkád jelentés összekapcsolása önmagában is kérdéses, hiszen a két nyelvnek semmi köze egymáshoz.” – írja a szár szójelével kapcsolatban.
Az ókorban is voltak nemzetközi vándorszavak, vagy közös ősből kialakult szavak a nem közeli rokon nyelvekben (mert távolról minden nyelv rokona minden nyelvnek). A szócsaládba tartozik a hettita tar is, amit Tarkumuwa király bilingvis pecsétjén egy szarv is jelöl a Tarkumuwa szó első szótagjában. S a szarv a hettita hagyományt is őrző Bibliában „király” jelentésű. Azaz a Közel-keleten (és a magyar nyelvben) a tar, a szár és a „szarv” kibogozhatatlan egységet alkot. Ez az első pillanatban tudománytalanul hangozhat a szóeleji t-sz–h-elhalkulás hangváltozás ellenére (az úr szavunknak volt h-val kezdődő változata is). Azonban az ismert nyelvek valamikor egyetlen nyelvből alakultak ki, ami elfogadhatóvá teszi azokat a hasonlóságokat is, amelyekre a szabályos hangváltozások nem adnak magyarázatot. A nyelvészet nem tud mit kezdeni ezekkel az ősi eredetű hasonló szavakkal, pedig a hasonlóság minden tudományban a rokonság jele.
***
„Különösen nincs közük a magyarhoz, úgy végképp nem, hogy a magyar mindkét, egymással rokonságban nem lévő nyelv jelentését tartalmazná.”
Miért kellene ezt elfogadnom, amikor a magyarban mindegyik szóalak és jelentés megtalálható a hozzá tartozó „sz” (szár) jellel együtt?
***
„Szár László nem volt király”
A királyi család tagja volt. A Szár név viselésével kifejezhette a trónigényét és a vallási orientációját is.
***
„és melléknevét 'kopasz' jelentésűnek tekintik”
Ahhoz Tar Lászlónak kellett volna lennie – de a tar is része ennek a szócsaládnak (a teremtő és a törvény tövével is rokon).
***
„Az úr szó semmiképpen nem keletkezhetett a szár szóból úgy, hogy közben megmaradt a szár változata is”
A szabályos hangváltozás során keletkezett szavaknak nem szükséges időben követniük és leváltaniuk egymást. Götz László is kimutatta már, hogy ez az elképzelés egyrészt nélkülözi a megbízható elméleti alapvetést, másrészt nem állja a létező szókészlettel való összevetést. Valójában szóhasadásról van szó, amikor a keletkezett szavak megmaradnak egymás mellett, azaz szócsaládok keletkeznek.
***
„semmilyen jelentéstani összefüggés nem mutatható ki a kettő között”
A jelentésbeli összefüggés az ősvallás ismeretében jól felismerhető. A szár az égigérő fát és egyúttal a Teremtőt is jelentette az ősvallás szerint. S ebből előbb a földi szakrális uralkodók úr méltóságneve lett (mert a királyi méltóság isteni eredetű), majd az a nemesekre is átszállt. Ipolyi is azt írja, hogy a székelyek, ha Attiláról és Csabáról (tehát az uralkodóinkról) akarnak megemlékezni, akkor a Tejútra tekintenek (a Tejút az égigérő fa, azaz a szár, Szibériában turu).
***
„és másodlagosan lett az Isten neve”
Ha már a tar (vö. Tórem, Thor, Taru!) is jelenthetett istent, akkor könnyebb azt gondolni, hogy nem másodlagosan lett az Isten neve. Egy hettita pecséthengeren a világoszlop ábrázolása mellett találjuk a tar fentebb említett, szarv alakú jelét (amit Tarkumuwa hettita uralkodó nevében is megtalálunk). S a világoszlop (az égigérő fa) a magyar néphit szerint azonos az Istennel. Ezek az összefüggések arra utalnak, hogy kezdettől az Isten neve, vagy jelzője volt (mellesleg az isten szavunk mellett 19 jelünk is megtalálható a hettitáknál).
***
„Ami a székely jelek között megtalálható "szójeleket" illeti: egykori létezésükre nincs bizonyíték”
Az énlakai Egy usten mondatjel ma is szójelekből áll. Veit Galiel meg is írja, hogy a székelyeknek voltak szó és mondatjeleik is. A capita dictionumok is szójelek (az „us” az ős szójele; a „tprus” a tapar us „szabír ős” jele; az „nt” meg a ten jele). Elvégeztük a betűk jó részénél az akrofónia rekonstrukcióját. Egy sor szójelekkel írt feliratunk van. Veleméren az egyik adatközlőm még ismerte az „us” jel értékét („Isten valamicsodája”-ként azonosította s ez a jel a hettita hieroglif írásban valóban „Isten” jelentésű, a székely írásban pedig „ős”-t jelent, ami az Isten első szótagja), Vámfalun ugyanezt a jelet „Isten szeme” mintának mondják. Stb.
***
„és a "szójel" egyébként is azt jelentené, hogy mondjuk az f hang jelét nem f-nek, hanem feld-nek vagy föld-nek kellene kiolvasni”
A szójelekkel írt szövegekben Föld-nek, a betűző feliratokban pedig „f”-nek kell olvasni.
***
„Jelentősen eltér tehát egymástól a megengedhető módszertanról vallott felfogásunk - én természetesen maradok annál, amit egész életemben bizonyíthatónak gondoltam és gondolok, és amely egyébként azonos a tudományosságban megszokott módokkal és megfontolásokkal. Ez jóval szigorúbb kereteket szab, mint amit az Ön cikkében olvasok.”
Nem hozott fel olyan példát, ami elfogadhatóvá tenné ezt az álláspontját. Inkább azt érzem, hogy az Ön számára új dolgokról van szó. Ami érthető, hiszen ezek felfedezések. Például az ősvallás szót leírni sem volt szabad akkor, amikor magát tanították az egyetemen. Az írásrendszereket pedig a nyelvcsaládok mintájára lényegében egymástól elszigeteltnek képzelték el – pedig ősrokonság fűzi össze őket.
A magyar tudományosság súlyos elméleti-módszertani hibái közé tartozik a székely írás kutatása terén, hogy
- nem használják a matematikai valószínűség-számítást a jeleink eredeztetésekor
- nem figyelnek a távoli írásrendszerekben megtalálható párhuzamokra (az írásrendszerek poligenezise talaján állnak, bár erre semmi ok)
- nem veszik figyelembe a népi, uralmi és vallási jeleinket
- nem ismerik a jelek ősvallási vonatkozásait
- nem ismerik a jelek képi tartalmát
- betűkként próbálják rokonítani a szójeleket
- nem reagálnak a felfedezésekre, a nem létező műhelyük zárt (Ön most kivétel, amit köszönök!).
Köszönöm a figyelmét! Üdvözli: Varga Géza
Párbeszéd a karcagi csatkarikáról a Magyar Nyelv szerkesztőségével
Tisztelt Varga Géza!
Tisztelettel tájékoztatom, hogy kéziratát a szerkesztőbizottság közlésre nem fogadta be.
Döntését a bizottság a tanulmány tudomány-módszertani hiányosságai, illetve a jó szándékú feltevés bizonyíthatatlanságának vélelme mellett elsősorban azzal indokolja, hogy a tanulmány közzététele olyan - a nyelvészetet közvetlenül nem érintő - vitát indíthat el, melyet a Magyar Nyelv nem tud felvállalni.
Szíves üdvözlettel:
Szentgyörgyi Rudolf
szerkesztőségi titkár
***
Tisztelt Szentgyörgyi Rudolf úr!
Köszönöm a válaszát, amelyet elfogadni nem tudok (bár kétségtelen, hogy a közlésről Önök döntenek).
1., Nem részletezte, hogy mit ért a tanulmányom tudomány-módszertani hiányosságai alatt.
- Amennyiben a hivatkozások, vagy jelölések eltéréseit (amelyek nem érintik a cikk érdemét, azonban segítik az olvasót), akkor azon lehetne segíteni.
- A székely írás eredetének kutatásával kapcsolatos módszertanról a 4 évtizedes munkásságomnak köszönhetően én tudok többet (például a világon elsőként én alkalmaztam a valószínűségszámítást írásjelek és írásrendszerek rokonságának vizsgálatára), az ezzel kapcsolatos érvelésük nem csak felszínes, hanem indokolatlan és téves is. Ezért kötődik az én nevemhez felfedezések sora, többek között a karcagi csatkarika szójelekkel történő elolvasása is. Miközben az akadémikus tudományéhoz meg a kudarcok sora, vagy a néma csend kötődik. Éppen ezért én nem térnék ki semmilyen megbeszélés, vita, vagy konferencia elől (ahol a kérdéseket a tudomány érdekében tisztázhatnánk), ha azt Önök vállalnák. Azonban - úgy tűnik - minden ilyesfajta megméretés elől kitérnek, mert az Önök "szakértői" az alapfogalmakkal sincsenek tisztában (Püspöki Nagy Péter, 1984.; Sándor Klára 1996.).
2., Érdektelen a tanulmányom értékelésekor, hogy az jószándékú-e, avagy sem. Nem érzelmi kérdésekkel foglalkozom benne, hanem írástörténetiekkel. A tudományos kérdéseket pedig nem illik érzelmi alapon megírni, vagy értékelni.
3., A feltevésem bizonyított. Aminek belátásához elegendő megismerni az érvelésem rendszerét, a párhuzamok sorát, a székely írás eredetével és kapcsolataival, használatának módozataival összefüggő felismeréseket, például a módszertani megközelítés utóbbi évtizedekben történt megváltozását.
4., A tanulmányomban foglaltak cáfolatához - a tudományos bizonyítás szabályai szerint - nem elegendő néhány alátámasztást nélkülöző jelző kiosztása (mint azt Ön tette). Egyrészt ki kellene mutatnia a konkrét hibáimat - ha ilyenek lennének - s azok hibás voltát tudományos igényességgel bizonyítaniuk kellene. Másrészt egy jobb olvasatot kellene kidolgozniuk ugyanarra a karcagi csatkarikára (amire a szükséges szakismeret hiányában nem képesek és nem is vállalkoznak).
5., Ha a nyelvészek magukat a székely rovásírással kapcsolatos kérdésekben szakértőknek gondolják (s többnyire ez a helyzet), akkor nem illik meghátrálniuk a cikkem kapcsán esetleg elinduló szakmai vita elől sem. Egyébként is meg kellene magyarázniuk, hogy miért lenne rossz egy tudományos vita, amely lehetőséget ad egy több évtizedes adósság törlesztésére, a diktatúrák korában megrekedt magyar írástudomány előrelépésére? A tudományos szerkesztőségek - amennyire én gondolom - örülni szoktak, vagy örülniük kellene egy-egy felfedezésnek, ha annak közreadását követően a tudományterület több más szakértője is megszólalhat és elmondhatja a véleményét.
6., Más a helyzet, ha a kései időpontban, idegenektől átvett, vagy a humanisták által kitalált székely írás alátámasztást nélkülöző dogmáját kívánják mindenáron megvédeni. Ebben az esetben azonban nem én, hanem Önök tértek le a tudományos eljárás ösvényéről.
Mindent összevetve azt javaslom, hogy a haladás érdekében szíveskedjenek a tekintélyelvű jelzőosztogatáson túlmenő, tudományos értékű választ adni a tanulmányomra, vagy vállalkozzanak egy nyilvános vitára.
Üdvözli: Varga Géza írástörténész
Velemért a szerencsés adottságai kifejezetten alkalmassá teszik a falusi turizmus céljára, ezért szaporodnak itt is gombamódra a kiadó szobák, a parasztházból kialakított szállások és vendégházak. Nagyméretű (50 főt, vagy többet befogadó) szállás, vagy panzió nincs a településen. A legnagyobb befogadóképességű veleméri szálláshelyen is csak 16 ágy áll a vendégek rendelkezésére. A Botszer három szomszédos szálláshelye együttvéve 35 vendéget tud fogadni (az egyik szobát, a másik lakosztályt, a harmadik vendégházat kínál) . Termálstrandot és wellness szolgáltatást az alsómaráci fürdőben (Szlovéniában) lehet legközelebb igénybe venni.
A veleméri Cserépmadár szállás névadója a lemenő Nap által megvilágítva (alatta egy őrségi szálláshely)
A veleméri Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér) valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutasok helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve s érvényesülhet a csoportkedvezmény.
Egész ház:
Min. 3 éj és max. 6 fő esetén az egész ház 20 000 Ft/éj.
Min. 3 éj és 7-11 személy esetén az egész ház 30 000 Ft/éj.
1-2 éjszakás foglalás esetén az egész ház 40 000 Ft/éj.
Egy szoba:
Tele szoba (3-4 fő) és min. 3 éj esetén 3 000 Ft/fő/éj.
1-2 éjszakás foglalás és nem tele szoba esetén 4000 Ft/fő/éj (valamint az üres ágyak után 1000 Ft/éj).
A veleméri Cserépmadár szállás bejárata
Az Őrségben a falusi turizmus (szállás, vendégház, apartman, panzió és egyéb szálláshely fejlesztése) terén jelentős előrelépés történt az utóbbi években. Ennek köszönhetően sok panzió, vendégház, apartman (szebb szóval: lakosztály) és egyéb szállás nyílt meg az őrségi településeken. Van olyan őrségi falu, ahol nagyobb a turisztikai szálláshelyek fogadó kapacitása, mint a lakosság lélekszáma. Akinek van egy üres szobája, vagy háza; az már szállást, vendégházat, apartmant alakított belőle és bejelentkezett a falusi szállás kínálói közé. Ez természetes, hiszen minden őrségi család képes lehet egy kisebb szálláshely fenntartására. Megjelentek ugyanakkor a tőkeerős vállalkozók is, akik néha több százmilliós beruházással 50 főnél is nagyobb befogadóképességű panziók, vendégházak és szálláshelyek megjelenését segítették elő. Van olyan is, aki csak egy parasztházat újított fel s egy-két őrségi alkalmazottat távolról foglalkoztatva, megpróbálja kamatoztatni a befektetett tőkéjét. Gyakoribb, hogy egy-egy megüresedett őrségi ingatlant, vagy csak néhány szobát a rokonok hasznosítanak szálláshely céljára. A hírekben megjelent, hogy a gazdasági válság hatására a szálláshelyek harmada bezárt - ezt azonban a saját tapasztalataim alapján nem tudom alátámasztani. A szálláshelyek, panziók, vendégházak és magánszállások túlkínálata valóban teremtett némi feszültséget, de ez a szálláshelyek folyamatos fejlesztését eredményezi. A szállások versenye oda vezetett, hogy a szállás adása mellett ma már valami turisztikai többletet is kell nyújtani a falusi turizmus vándorainak. A tőkeerős szálláshely fürdési lehetőséget és éttermi szolgáltatásokat kínál (ez az összetettebb vállalkozási szerkezet úgy is kialakulhat, hogy egy fürdő, vagy étterem kezd szállás adásába - amire szintén van példa). Azonban a tőkeerős fejlesztéseknek is van korlátja. Akad rá példa, hogy a nagyobb panzió a magas rezsiköltség miatt nem lehet nyereséges és eladni is csak a beruházási költség töredékéért lehetne. Mert nem lehet minden őrségi szállás mellé rentábilis fürdőt és éttermet építeni. A kisebb őrségi szállások többnyire valamilyen olcsó megoldást választanak s például kulturális programot és egyfajta őrségi hangulatot kínálnak. A szállás területén bemutatják az Őrség népi kultúráját - egy múzeumként berendezett helyiséggel, vagy a szállás múzeális értékű berendezésével. E kisebb őrségi szállások fennmaradását segíti még, hogy azt az elkülönült nyugalmat tudják biztosítani, amit a városok forgalmától menekülö vendég keres az Őrségben. Azaz itt egymásra talált a turisztikai kereslet és az, amit az Őrség lakossága a szállás terén nyújtani tud. A vendég nem ritkán azért jön e szép tájra, mert a szállás nyugalmát meghitt elkülönültségben kívánja élvezni a párjával, a családjával, vagy a barátaival. Falusi parasztházat keres, ahol megtapasztalhatja a csendet és a Őrség természeti szépségeit. Miközben a nagy befogadóképességű panziók ezt csak csökkentett mértékben képesek biztosítani, a fogyatkozó őrségi lakosságszám miatt megüresedő szép házakból kialakítható kisebb szállások éppen ilyen célra alkalmasak. Ez azt jelenti, hogy a parasztházakból kialakított kis őrségi szállás is létjogosult, meg a nagyobb panzió is. Sőt, egymásra is vannak utalva, mert a nagyobb szálláshely éttermét és fürdőjét csak a közeli kis szallások vendégei tehetik rentábilissá; miközben a kis szállás vendégének is hasznára lehet a közeli étterem és medence.
A Velemért Szentgyörgyvölggyel összekötő út részlete
Hogyan illeszkedik e képbe a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház? Hogyan tagozódik be az őrségi szállások, szálláshelyek, panziók, vendégházak, lakosztályok, parasztházból kialakított magánszállások és nagyobb szállodák sorába? Nos, elsősorban az adottságok határozzák meg a lehetőségeket. Ezek a szállás céljára szolgáló veleméri épületek az egyik legyszebb (ha nem a legszebb) őrségi tájban épültek meg. A dombtetőn lévő szállások körül virágzó rétek, néhány száz méterre patakok és erdők találhatók. Jellemzője a portának és Velemérnek a béke és szépség. Amikor egy végtelen csendben átaludt, pihentető éjszaka után kilépünk a teraszra és megrészegülünk a tájat átlengő boldog madárcsicsergéstől, vagy a virágzó árnyékliliomok illatától - akkor nehezen felejthető élménnyel gazdagodunk. Évekig hálásan emlékezhetünk rá s erőt ad az elkövetkező munkához. Az épületeket elsősorban őrségi parasztbútorokkal rendeztük be, amelyeket saját tervezésű elemekkel egészítettünk ki - de van egy múzeumunk is. A Sindümúzeum látogatóinak rendszeresen megmutatjuk a szállásokat is, ha azokban éppen nincs vendég. Az összhatásra jellemző, hogy belépve a szállás céljára átalakított épületekbe, a látogatók rendszerint megkérdezik egymástól: - Drágám, nem tudod, hogy mi miért nem itt szálltunk meg?
Szibériai nőszirmot nevelő láprét a veleméri Cserépmadár szállás telkén