Segesdi fenékbélyeg Föld jele - cserépedényeink archaikus jelkészletének értelme - hasonló értelmű jelmontázsokkal díszített cserépedények - az Éden név és edény szavunk rokonsága - az archaikus cserépedény-szimbolika eredete - epilógus - ajánlott őrségi szállás
1. ábra. A segesdi fenékbélyegek a Föld isteni középpontját jelölik a székely írás "f" (Föld) jelének pontos megfelelőjével; a magyar népi fazekasedények archaikus jelmontázsai ma is ugyanezt jelölik, csak esetenként más jelekkel
A Somogy megyében lévő Segesd királynéi mezőváros volt az Árpád-korban. A régészeti leletek között van két törött cserépedény, fenekén a Föld szójelével. Ez az Éden térképe az egy forrásból négy irányba tartó szent folyókkal, amelyekről az Ószövetség is megemlékezik. Az 1. ábrán látható körbe zárt kereszt alakú fenékbélyeg meglehetősen gyakori a korai magyar anyagban, de a honfoglalást megelőzően élt rokonnépeknél is.
Azt, hogy e jel azonos a székely írás "f" (Föld) jelével, a szakirodalom nem hajlandó tudomást venni. A régészek nem említik a fenékbélyeg rovásjellel való azonosságát, a rovásírás szakirodalmában nem szerepel az írásemlékek felsorolásakor, a vallástörténészek nem adják meg a jelenség okát, a a néprajzosok nem írják le a jelhasználat elterjedtségét és körülményeit. Ideje pótolni ezt a mulasztást.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért tették e körbe zárt kereszt alakú jelet az Árpád-kori cserépedények fenekére? Miért volt szükséges ezeket az edényeket rendszeresen a Föld isteni középpontjával, a Teremtés helyszínével azonosítani? A válaszhoz további párhuzamokra volt szükség, s ilyeneket találtam is a magyar fazekasedények archaikus jelmontázsaiban.
Az archaikus népi cserépedényeken lévő jelmontázsok megértésére az adott lehetőséget, hogy a székely rovásjelek és a fazekasok által alkalmazott népi hieroglifák rokonságban vannak és azonosíthatók egymással. Ehhez előbb rekonstruálni kellett a székely betűk akrofóniáját; azaz meg kellett határozni ama szójelet, amelyből a székely betű kialakult az akrofónia során. A cserépedények jeleit nem a székely betűkkel, hanem ezek szójel-előzményével lehet megérteni.
A fazekasdinasztiákban apáról fiúra szálló „díszítések” és „virágok” a székely szójelekkel értelmezhetővé, esetenként elolvashatóvá váltak. Sorra fejtettem meg a veleméri Sindümúzem edényeinek jelentését. Ezek részben eltérő jeleket és képszerkezeteket használtak, az értelmezésük nem mindig adott pontosan azonos eredményt. Volt azonban egy közös pont mindegyik feloldásban: kivétel nélkül a Föld közepét, a Teremtés helyszínét vagy a Föld középpontjával azonos Teremtőt idézik fel.
2. ábra. A tiszalöki bronzkori bögre "magas jó kő" olvasatú jelképe a magas kő-nek nevezett szkíta lépcsős toronytemplomot ábrázolja
A tiszalöki bronzkori cserépedény a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán tekinthető meg. A három jelből álló ligatúra többször megismétlődve körbefogja az edényt. A ligatúra két szélső jele a székely írás „m” valamint „harmadik k” jelének felel meg. Együtt a lépcsős toronytemplomot ábrázolják, szójelként olvasva a „magas kő” értelmet adják (ez volt a lépcsős toronytemplom neve). A középső jel a székely írás „j” betűjének előzménye, a jó szójele. Az égig csapó hullámtarajt ábrázolja, a Tejutat jelképezi és az Isten jó jelzőjét rögzíti (azt jelzi, hogy a lépcsős toronytemplom Jó tiszteletének helyszíne). A lépcsős toronytemplom az égbe vezető út jelképe volt. A cserépedényt körülölelő ligatúrák sora az edényt az égbe vezető úttal azonosítja, használóját Jó istenre emlékezteti.
Segített az edényeken látható ősvallási képzet megismerésében (többek között) a Torontál-megyei ezüstcsésze fenekén lévő Tejút-ábrázolás, valamint a római Villa Giulia kertjében lévő szökőkút szerkezete is. Az derült ki ezekből, hogy a négy szent folyó a Tejútból kapja a vizét. Ebből következően a Tejút alsó része és a négy szent folyó forrása azonos a segesdi és általában a magyar népi cserépedények forgástengelyével.
3. ábra. Torontál-megyei ezüstcsésze a Tejút ábrázolásával a török korból; a folyóábrázoláson joggal szerepel a székely „ü” (ügy „folyó”) jel; a Tejút hasadékának ábrázolásából keletkezett az „us” (ős), a „ly” ( lyuk) és az „r” ( r agyogó) jel
4. ábra. Egy működő világmodell III. Gyula pápa római nyaralójának hátsó kertjében (középső oszlopa a Tejútnak felel meg, innen kapja vizét az Éden szent folyóira utaló négy csorgó, amelyek vize végül az óceánba jut)
5. ábra. A murgai hun korsó ugyanazt az ősvallási világszemléletet rögzíti, mint amit III. Gyula pápa kerti csorgója, vagy a segesdi fenékbélyegek
A legfontosabb adatokat azonban a mai őrségi és korondi kerámiák jelrendszerének elemzése jelentette e téren, mert ez vezetett el a magyar népi cserépedények mondanivalójának teljesebb megértéséhez.
Ezek szerint a cserépedény a világoszloppal (Tejúttal, égigérő fával) azonos Isten jelképe, amely az edényt egyúttal az Édennel, minden jó forrásával is egynek mutatja. Aki ezekből az edényekből eszik, vagy iszik, aki ezzel a gyertyatartóval világít, az a Teremtő Istentől kap ajándékot minden alkalommal. Ez a gyönyörű gondolat jellemző az ősvallás emelkedett gondolatvilágára és kifinomult eszközrendszerére.
5. ábra. A korondi korsó a világoszlopot három jellel (hullámvonal alakú folyó jelképpel, az égigérő fa jelével és a hegyekből rakott lépcsővel jelképezi
Az 5. ábrán látható korondi korsón a függőleges hullámvonal a székely „ü” (ügy „folyó”) és „ak” (patak) jelek rokona, amely a Tejútra utal. A hegyekből rakott függőleges lépcső a székely „m” (magas) jel és a kínai „kaptató” szójel megfelelője, a magasba vezető út jele. A korsón lévő égigérő fa a székely „tprus” (tapar us „szabír ős”) jel megfelelője, szintén az eget és a Földet köti össze. A korsó törzsén lévő három függőleges jel párhuzamos jelentésű, az világ Istennel azonos középpontját írják le a jelképek segítségével.
6. ábra. Korondi gyertyatartó
A 6. ábrán látható korondi gyertyatartó tetején egy felülnézeti világmodell jelzi a világ közepét és jól láthatóan jelölték a négy szent folyót. A gyertyatartó oldalán a kacskaringó alakú jó „folyó” szójelek sora utal a Tejútra. Mellette az égigérő fa tulipánja elolvasható és az Isten („us” + „Ten”) szót rögzíti. E gyertyatartó az óceánból a Teremtéskor kiemelkedő, a világoszloppal azonos Isten diadalának jelképe.
7. ábra. Magyarszombatfai pohár az „atya” jelével
A magyarszombatfai Zsohár Gyula által napjainkban is készített hagyományos őrségi pohár a Tejút függőleges hullámvonala mellett a székely írás „ty” (atya) jelének megfelelőjét is hordozza. Az „atya” jel az Orion csillagkép leegyszerűsített rajza. (Orion az égi szarvasvadászatban a Tejúton menekülő csillagszarvas üldözője, a magyarság isteni őse. A sumer „Orion” jel egyúttal az „atya” szójele is.) Ezen a poháron is azonosítódik egymással az edény, az Isten és a világ közepén álló oszlop.
8. ábra. A várvidéki Őrség egyik népi fazekasedénye a szár "úr" jelével (Franz Simon nyomán)
A 8. ábrán látható őrségi edény oldalát a szár „úr” képjele díszíti és teszi olvashatóvá. Ez a szó valaha az Istent jelölte. Oitoszür szkíta napisten neve az Utu sar sumer-akkád szavakkal értelmezve „idő úr” jelentésű (Utu sumer napisten neve „Idő”-t, az akkád sar pedig „király”-t jelent), aminek a magyar Idő úr a pontos megfelelője. A székely írásban a rovástechnológia nem tette volna lehetővé az oldalágak jelölését, ezért az „sz” betűt ma már csak egy függőleges vonal jelöli. Az edény szimbolikája ugyanazt fejezi ki, mint a fenti edényeké is: ez az edény azonos az égigérő fával és az Istennel.
9. ábra. Szentgyörgyvölgyi tál a szár „úr” jelével, amely az égigérő fát ábrázolja
A 9. ábrán látható „szár” jel az égigérő fa ábrázolása. A szójel a szár „növényi szár, király” szavunkat jelölte. A szár szónak Szár László nevében még ismert volt a „király” jelentése is. Ebből a szár szóból rövidült le az úr szavunk, amelyik egyrészt az Isten állandó jelzője, másrészt a királyok méltóságneve volt a honfoglalás idején.
10. ábra. Magyarszombatfai tál az Éden térképével
A 10. ábrán látható magyarszombatfai tányér Czugh Zsuzsa népi fazekas gyűjteményéből való. Látható rajta az Éden négy szent folyója és a környezetben található négy hegység ábrázolása is. A felülnézeti világmodell közepén az Istent jelképezi a sugaras Nap.
11. ábra. Magyarszombatfai tányér a lyuk és a szár jeléből kialakított felülnézeti világmodellel
A 11. ábrán látható őrségi tányér jelmontázsának közepén a „lyuk” jelentésű napszimbólumot látjuk (ez a székely írás „ly” betűjének megfelelője). A sumer írásban ez a jel „kút forrás”, a kínai írásban „Nap”, az egyiptomi hieroglif írásban is Nap jelentésű. A kettős jelentés magyarázata az, hogy a Napot minden jó forrásának tekintették (Kőhalmi Katalin szibériai kutatásai szerint). A jelmontázs sarkain az ég és a Föld közötti kapcsolat helyének jelképe, az égigérő fa (a szár jele) látható.
Mivel a magyar edények az Édent (az onnan eredő folyókat, az ott található égigérő fát, a fával azonos Tejutat és Istent) jelképezik; aligha véletlen az Éden földrajzi név és a magyar edény szó hasonlósága. Edény szavunk azért hasonló az Éden nevére, mert az edényeink – a jelképek szerint – azonosak az Édennel (minden jó és bőség forrásával).
E lehetséges értelmezést megerősíti az Éden szó sumer „Épülete DENnek”, azaz „Isten háza” értelmezése. A sumer e „épület, ház”, a den pedig a dingir „csillag, isten” tövével azonos. Ugyanezek a gyökök a magyar épület és Isten szavakban is megtalálhatók. Ez az „Isten háza” értelmezés összevethető az edény „bőségszaru” jelentésével is (hiszen a bőség Istentől való).
Egy másik megközelítés szerint az „eden [PLAIN] (5x: ED IIIb, Old Babylonian) wr. eden „plain, steppe, open country” Akk. Edinu”, azaz a szó jelentése: „Sík, nyilt terület egy város körül, vagy mögött”.
Harmadik álláspont szerint az Éden vsz. a sumér adéa, 'forrás' (akkád: edu) szóra vezethető vissza. Ahol „AD” = erő; „ÉA” = Isten (másik nevén ENKI).
A Heb. edhen "pleasure, delight," but perhaps from Ugaritic base 'dn and meaning "a place that is well-watered throughout”.
Mint látható, a héber (és így a Biblia is) az ugariti jelentésből indul ki, szemben az akkáddal, ami az „éden”-nek (EDINNU) már egy egyszerű „sík vidék” értelmet ad. Vagyis a héber forrása még megőrizte a „paradicsomi” állapotokat, az akkád viszont feltehetően már egy elpusztult „Éden”-ben találta magát, ahol semmi „paradicsomi” állapot nem volt érzékelhető. (Najahuha hozzászólása az index.hu „50 000 éves magyar írásbeliség” c. fórumán).
Azaz a forrás azonos Éa "jó" isten erejével. Ez a szkíta szemléletnek felel meg, akik a korabeli görög források szerint az istene miatt tisztelték a folyót.
Az edények általam adott leírása pontosan ezt mondja: Az edény azonos az istennel és a jó forrásával. Az ea szó ugyanis azonos a jó szavunkkal.
Az Éden egyik folyóját, az Eufráteszt jó folyónak is nevezik, a görög eu pedig jó jelentésű - s ez a szó összefügghet Ea isten nevével, aki a tengerből bukkant elő.
A magyarban ez a jó szó nem csak jót jelentett, hanem az isten jelzője is egyúttal (a sémi népeknél istennévként is szolgál, vö. Jó és Jahve!), valamint a magyarban folyót is jelentett valaha, ami a Tejútra vonatkozhatott elsősorban.
A népi jelek segítségével sikerült az Éden és edény szó eddig ismert jelentését valamivel kiegészíteni. Ezek a jelek ugyanis, amelyeket a cikkben szereplő edényeken láthatunk, az eredetüket tekintve korábbiak a sumer jeleknél. Ugyanakkor a jelentésüket elég jól meg tudjuk határozni a székely szójelek segítségével. Ez az ősvallási jelentéskör igen széles földrajzi és időbeli tereken el van terjedve (hasonló szimbolikát találunk az amerikai indiánok edényein is). Azaz egy nemzetközi tudásról van szó, amit ismerhettek a sumerek is.
Szölkup sámándob, a szár jelével; nagyon hasoló a fentebb bemutatott szentgyörgyvölgyi tálhoz
Ez a képzet, amely az edényt az Istennel és a világ közepén álló oszloppal (fával) azonosította, a példák alapján általánosan el volt terjedve a magyar nyelvterületen. A világoszlop volt a forrás, ahonnan a négy szent folyó az élet lehetőségét vitte a világ négy tája felé. Ez azt sugallta a mindennapokban, hogy amiképpen a négy folyó is az élet lehetőségét viszi a világ négy tájára az isteni központból; azonképpen az edény is az étel és az ital kifogyhatatlan tárháza, amelyből a világoszloppal azonos Isten ajándékát kapjuk nap mint nap.
Tofa (karagasz) sámánnő, mellén a szár jelével
A bőségszaru és az „olasz korsó” képzetének magyar változatával találkoztunk ezeken az edényeken. Ez a magyar változat azonban nem átvétel, mert ilyen gazdag jelkészlettel, ilyen változatosan megfogalmazott mondanivalóval más nép nem rendelkezik. A gazdag magyar szimbolika nem származtatható idegenből, csak a saját őseinktől. Az mindenestül a magyar nép alkotása. Erre utal az edény és az Éden nyelvi megfelelése, de ugyanezt támasztják alá a régészeti leletek is. A rajtuk lévő párhuzamok alapján ez a jelképrendszer már a kőkorban kialakult és az ősvallás jelképrendszereként szolgált. Ismerték és alkalmazták a szkíták és a hunok, de megtaláljuk a honfoglalók edényein is. Természetes következménye ezeknek a magyar népművészet edényszimbolikája.
A sumer szótár ellenőrzésére és kiegészítésére van lehetőségünk egy korabeli írásrendszer, a magyar és a sztyeppi – ősvallási eredetű – fazekasjelek segítségével. Olyan új forráscsoportot tártunk fel ezzel, amiről eddig a szaktudomány mit sem tudott, mert nem foglalkozott kellőképpen sem a székely írás eredetével, sem a népi képjelekkel. S azért nem foglalkozott, mert a finnugrista téveszme hamis eredeztetés-elméletet terjesztett el a székely írásról.
A segesdi edények az Éden térképét viselték a fenekükön, a teremtett és rendezett világ isteni közepét, a bőség forrását azonosítva.
Az érthető és elolvasható népi jelek a székely írás rokonságába tartoznak, a székely írás archaikusabb, képszerű szójeleket alkalmazó és eltérő írástechnológiájú (hieroglifikus) változatát képezik.
A jelek a népmeséinkből és a mitológiából ismert bűvös tárgyakhoz teszik hasonlóvá az edényt. Varázserejű tárggyá avatják, amely szerepe szerint leginkább a bőségszaruhoz vagy az "olaszkorsó"-hoz hasonlítható. (A bőségszaruból anyagi javak dőlnek ki, az "olasz korsó"-ban pedig a bőséget és az életet jelképező virágözön nő.) Az archaikus jelmontázsokkal ellátott magyar edény használója, az ételt- és italt előállító ember az isteni Teremtés folytatójává válik; az edényből elfogyasztható étel és ital pedig az Istentől származó ajándékként jelenik meg.
Ezt a bűvös hatást több jelkompozícióval, különböző ábrázolási módokon is el lehet érni. Közülük a legegyszerűbbek közé tartozik a segesdi edényeken lévő körbe zárt kereszt. A teremtett és rendezett Föld isteni középpontját jelöli ki, ahol a Teremtés megtörtént, ahol a Teremtő tartózkodik, s ahonnan a bőség és az áldás érkezik hozzánk. Az archaikus népi edények jelrendszere ugyanezt a mondanivalót barokkosan burjánzó, gazdag és képszerűbb jelképrendszerrel fejezi ki.
A "Népi cserépedényeink szimbolikája" című linkgyűjteményünk a http://www.cserepmadar.hu/05/nepi-cserepedenyeink-szimbolikaja-hu.htm címen található és összefoglalja az e tárgyban még tudnivalókat. Azt a felismerést fogalmazzák meg, hogy az archaikus népi cserépedények a világ istennel azonos középpontját ábrázolják képszerű jelképek segítségével - tulajdonképpen a mandalák magyar megfelelői. Amiképpen a mandalák is egy-egy imádságot jelentenek, ugyanúgy e népi cserépedények is összefüggenek az Isten tiszteletével - esetenként szövegszerűek és elolvashatók.
Ajánlott őrségi szállás
Az Őrség egyik települése Velemér, ahol két szálláshelyet is ajánlunk a szállást kereső olvasónak. Az egyik a Cserépmadár szállás - ez egy 3 szobás, 3 fürdőszobás, konyhával és étkezővel rendelkező igazi őrségi vendégház, amelyet egy százéves parasztházból alakítottunk ki. A Cserépmadár szállás kivehető egyben és szobánként is. A másik ajánlott szálláshelyünk a Csinyálóház, ugyanazon a portán. Ebben két háló, 5 ágy, fürdőszoba és étkezőkonyha áll a vendégek rendelkezésére egy nagy terasszal. Telefon: 06(20)534-2780. Villanyposta: cserepmadar@gmail.com . Honlap: www.cserepmadar.hu . A szállásdíj kifizethető SZÉP Kártya segítségével is.
A veleméri Cserépmadár szállás (egy autentikus őrségi vendégház) homlokzata orgonavirágzás idején
A veleméri Cserépmadár szállás 4 ágyas Kamra szobájának részlete