Az "Isten országa" kancsó mondatjelei
Bevezetés - a jelekből álló virág - az égigérő fa szerkezete - a központi szár olvasata - az oldalágak olvasata - az Isten szójel - az idő szójel - a kancsó mondanivalója - tanulság - ajánlott őrségi szállás
A Czibor Imre alsópáhoki fazekas mester által készített "Isten országa" korsó
A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház legkedvesebb vendégei ilyen kancsót kapnak ajándékba. Olyan edény ez, amelyik nem csak szép és hasznos, hanem jellemző is a veleméri szálláshelyre - amely a világ egyetlen írástörténeti múzeumát, a Sindümúzeumot működteti. Az ajándékba adott kancsó díszítése egy régi edény díszítésének hiteles másolata, az archaikus magyar jelkincs szép példája. Alább e jelek értelmét tárjuk fel.
Az égigérő fa központi szára a "Magasságos időisten köve" mondatjel
A gyanútlan szemlélő virágdíszt lát a kancsón, valójában az ősvallás olvasható jelképeivel találkozunk. Több körülmény is elárulja, hogy ez esetben a díszítő célzattal felrajzolt virágnál többről van szó.
- Elsősorban az oldalágakon lévő, hegyeket ábrázoló "ország" szójelek kelthetik fel a gyanúnkat; hiszen egyetlen virág sincs, amelynek a szárán ilyesmit lehetne látni. Ezt a kancsót nem egy botanikailag meghatározható növény rajza díszíti, hanem egy üzenetet hordozó jelkép.
- A másik árulkodó jel a középső szár tetején lévő mandorlaszerűen ívelt keret, amelyben egy sugaras Nap látható. Az ősvallási ábrázolásokon edzett szem ebből már tudja, hogy az égigérő fát (azaz a Tejútat) látjuk, mert annak a hasadékában kél fel karácsonykor a Nap. Az ősvallás legfontosabb témája ez.
A kancsó "virágdísze" tehát maga az égigérő fa, amely a több évezredes sztyeppi szokásnak megfelelően székely jelekkel rokon szójelekből van összerakva. A székely betűk esetében elvégzett akrofónia-rekonstrukcióknak köszönhetően az égigérő fát alkotó szójeleket el is tudjuk olvasni.
Berze Nagy János felismerését - miszerint a magyar nép az Istennel azonosítja az égigérő fát - alátámasztja az edény "díszítésének" olvasata: ugyanis a fán háromszor is szerepel az Isten szójele.
Az égigérő fa oldalágainak olvasata: "Isten országa"
A fának van egy központi szára és két oldalága. Mindegyik egy-egy mondatjel. A központi szár olvasata: Magasságos időisten köve. Ez az Istent jelképező lépcsős toronytemplom és kaptárkő neve lehetett, ahol az ősvallás áldozóhelyei működtek. Az oldalágak Isten országa olvasata ezzel szemben csak a birtokra utal. Azaz a központi szár a tulajdonost, az oldalág pedig a tulajdont jelképezi - ami az értelmezésünket alátámasztja, mert megfelel a fa ágai között a természetben is szokásos rangsornak.
A fa kereszt alakú, amely a székely írás "d" (Du/Dana) jelét idézi. Az Anonymusnál fennmaradt Enedubelianus névből (az ősvallási isteni triász nevéből), valamint az Erdélyben máig használt "Dana verjen meg" mondásból és más megfontolásokból tudjuk, hogy a székely "d" betű az ősvallás főistenének jelképéből keletkezett. Ez ismét azt támasztja alá, hogy a fa azonos az Istennel.
A "Magasságos időisten köve" mondatjel feloldása
Az "Isten országa" mondatjel feloldása
A magyar népmesékben a kiskanász mászik fel az égigérő fára, s mászás közben olyan nagy ágakat talál, amelyek egy-egy országnak felelnek meg. Népmeséinknek az az archaikus rétege, amelyben az égigérő fa emléke is reánk maradt, az ősvallás mítoszaiból keletkezett. Ez a népmesei adat most hitelesíti a faág olvasatát.
A korsón az Isten szójelnek két változatát is megtaláljuk
Az énlakai Egy isten és a tusnádi Sarokisten mondatjelek is tartalmazzák az Isten szójelet
Az Isten szójelnek e kancsón látható két változata azért tér el egymástól, mert eltérő mondatjelekből emeltük ki őket. E mondatjelek igen régen elkezdték önálló életpályájukat és az őket alkotó elemi jelek (esetünkben az Isten szójelek) szükségképpen a környezetükhöz idomultak. A két Isten szójel hasonló szerkezete és jelentése ennek ellenére felismerhető. Ugyanilyen Isten szójelek ismertek a magyar népi jelkincsben (például Énlakáról, Tusnádról, vagy egy debreceni csigacsináló bordáról), s a párhuzamokat is figyelembe véve nyilvánvaló, hogy a magyar népnek azért a tulipán a legkedvesebb virága, mert azt istenjelképnek tekintette.
A kancsó idő jele (balra), valamint párhuzamai: a székely írás "ü" (üdő) jele, egy Minuszinszk-vidéki szkíta sztélé jele, valamint a hettita hieroglif írásból Utu sumer napisten jele (jobbra)
A kancsó idő szójele a sugaras Napot ábrázolja, azonban a közepe nem kerek, mint azt a Nap ábrázolásától várnánk, hanem szilvamag alakú. E jellegzetes forma elárulja, hogy nem a természetes Napot rajzolták a kancsóra, hanem a Napnak a rovástechnológia hatására eltorzult jelét. Azaz a kancsó díszítésének kialakulásakor a rovástechnológia határozta meg a jelek alakját. A rovásírásokban ugyanis a kör alakú jelekből rendszerint ilyen szilvamag-forma alakul ki. Ennek az idő szójelnek megtaláljuk a párhuzamát a székely írásban, ahol az "ü" (üdő) jele. Ez egy Minuszinszk-vidéki szkíta sztélé Napot ábrázoló jelével rokonítható. A szkíta jel ligatúra, mert egyesíti a két napjelkép: a székely "ly" (lyuk) és az "ü" (üdő) elemeit. Mészáros Gyula szerint a szkíták a hattiak utódai s ezt látszik igazolni a hatti eredetű hettita hieroglif írásban Utu napisten jele (az Utu név a sumerben idő jelentésű). Az egyezés nem véletlen, mert a székely rovásírás jeleinek mintegy 20-20 párhuzama található meg a népi képjelek, a szkíta jelek és a hettita hieroglif írás jelei között (ugyanez mondható el a hun és avar jelekről is). Amiből az következik, hogy e jelrendszerek egymás legközelebbi rokonai.
Népi cserépedényeink jelrendszere és mondanivalója az Eurázsiában és Amerikában is elterjedt mandalák (felülnézeti világmodellek) jelrendszerével és mondanivalójával rokon. A mandalák a teremtett és rendezett világot ábrázolják; népi cserépedényeink pedig a világot, vagy méginkább a világ isteni közepét idézik fel. A most elemzett kancsó is az égigérő fával azonos Isten lakhelyét mutatja be. Ez a fa a világ szakrális közepe, a tövéből fakadnak a szent folyók, amelyek az élet lehetőségét, az Istentől eredő áldást viszik el a négy világtájra. Az égigérő fa a kifogyhatatlan bőség és életerő forrása. A kancsó mondanivalója ehhez (a bőségszaru gondolatához) hasonló. Aki ebből iszik egy pohár bort, az a Teremtő ajándékát veszi magához. S minél több pohárral iszik belőle, annál inkább megajándékozottnak érezheti magát.
Visszakanyarodva a kancsó jeleire, ez esetben is azt állapíthatjuk meg, hogy a székely írás és a magyar népi jelkészlet azonos jelekből áll és azonos eredetű. Ezt nem csak a jelek formája, hanem az esetenként feltárható jelentésbeli és hangalaki rokonsága is alátámasztja. Amíg azonban a székely írás jelei ma már többnyire csak egyetlen hangot jelölnek (azaz betűk), addig a népi jelhasználatban még szójeleket (képszerűbb hieroglifákat) találunk. A jelkészlet azonos, a jelhasználat módja azonban eltér. A népi alkalmazások megőrízték a több ezer évvel ezelőtti hieroglifikus jelhasználatot, a székely írás azonban majdnem teljesen áttért a modernebb betűvetésre. Mindezek a hatti, szkíta, hun és avar jelrendszerrel közös eredetűek.
A magyar nép rendelkezik egy több ezer éves hieroglifikus írásmóddal, amelyet a fazekasaink a mai napig használnak - bár a jelentésük többnyire már feledésbe merült (csak elvétve bukkanunk egy-egy jelre, amelynek még ismerik az eredeti jelentését).
A fenti boroskancsót a veleméri Cserépmadár szálláson és a véle egy portán lévő Csinyálóházban a vendégek ajándékként megkapják, ha a 100 Ft-ot eléri a szállásdíj összege. Tájékoztatás a szabad időpontokról és az árakról.
