Az Őrség története - őrségi településekőrségi látnivalók - őrségi éttermek - őrségi fazekasok - őrségi jelkincs - őrségi kastélyok - őrségi múzeumok - őrségi népművészet - őrségi rendezvények - őrségi személyiségek - őrségi tanösvények - őrségi tavak - őrségi termálstrandok - őrségi túrák  - őrségi szállások - ajánlott őrségi szállás

orsegi_szallas_paraszthazban 

A legkorábbi őrségi cseréptárgy, amelyen a máig használt jelkincs felbukkan, a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor (eredetijét a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán, hiteles másolatát  pedig a veleméri Sindümúzeumban lehet megtekinteni)

 

Az Őrség története

orsegi_szallashely 

Az Őrség kereszténység előtti jelképe az Istennel azonos égigérő fa (Szerváciusz István kercaszomori szobra)

 

Az őrségi szállások vendégei tapasztalhatják, hogy a mai Magyarország egyik legszebb tája ez, amelynek turisztika vonzereje és vendégfogadó kapacitása folyamatosan növekszik. A táj Őrség neve abból a történelmi szerepből ered, amelyet legalább a hun-avar kor óta folyamatosan betölt: védelmi vonalat képez az Alpok vidéke és a Duna-medence között.


orsegi_szallashely

Az őrségi szállások vendégei számára veleméri Szentháromság-templom az egyik "kötelező" őrségi látnivaló; a képen a templom diadalíve és szentélye


A gyepü

A Magyar Királyságot és a hun-avar elődállamokat egykor határőrségek láncolata védte, amelybe a mai Őrség is beletartozott. Ezen őrterületet a honfoglalást követően, a 899-900-ban Itália ellen vezetett hadjárat alkalmával állíthatták fel honfoglaló eleink az avar hagyományok felhasználásával. Az Őrségnek kezdettől ez volt a feladata s máig ezt a szerepet tölti be: területében, népességében, etikai tartásában és gazdasági erejében egyaránt megfogyatkozva bár, de védi a magyarok országát és kultúráját. Az őrségi szállások vendégei e szerepnek több kézzelfogható maradványát is láthatják még. Például a veleméri és az őriszentpéteri templom körül is észrevehető még a védőárok maradványa.

Az egykor e tájon húzódó hun, avar és magyar gyepü a sztyeppi népek szokásos határvédelmi berendezéseinek helyi változata volt, amelynek első említése az avarok elleni frank rablóbetörések leírásából ismert. Ezek szerint a Melk, Bécs, Fischa, Lajta és Győr környéki Duna-szakasztól kiindulva több megerősített sánc is indult dél, azaz az Őrség vidéke felé (Belitzky/1940/2). A Hun Birodalom nyugati határa 434-től Poetovio (ma Ptuj Szlovéniában), azaz addig terjedt, ahol a gyepü ma ismert vonala húzódik. Az Avar Birodalom ugyan ehhez képest messze nyugatra kiterjesztette fennhatóságát a karantán területek felé, de a többségében avar etnikum által lakott terület határa a mai feltételezések szerint szintén Poetovioig terjedt. A Dunától az Adriáig felállított Limes Avaricus és Limes Pannonicus – amelynek középső szakasza a ma ismert három őrvidék nyugati peremén húzódhatott – 828-ban még létezik. A gyepü ama hun-avar-magyar törekvéseket fejezte ki, amelyek a Kárpát-medence központi területeinek tengeri kijáratot kívántak biztosítani.

Az avar sánc, vagy gyepű végighúzódott az Őrség nyugati peremén. A szerkezete a frank források szerint alkalmazkodott az erdős terep kínálta lehetőségekhez. Két párhuzamos sorban cölöpöket vertek a földbe, majd a közüket földdel és kővel töltötték fel s a tetejébe tüskés bozótot ültettek. Az így készített akadályrendszer a tornyokkal és őrszemélyzettel védett kapukhoz terelte a közeledőket. A kapuk előtt feltorlódott ellenséges hadoszlopokat aztán az előretolt helyőrségek könnyűlovas íjászai a többnyire erdős terepen eredményesen oldalba támadhatták és feltartóztathatták a felmentő sereg érkezéséig.

IV. Henrik német császár 1051. évi betörése után feltehetően tovább erősíthették az őrségi gyepű vonalát. Az őrállók feladata volt a sáncokból, mesterségesen létesített mocsarakból és sövényfonatból képezett, vas sarkokon forgó kapukkal védett gyepűvonal fenntartása és védelme (Veleméren ma is gyepünek nevezik az élősövényt).

Az őrségi gyepű történelmi jelentőségű építészeti-határőrizeti alkotás volt, amelyet méltán említenek meg a korabeli krónikák, a mai tájleírások és mutat be rekonstruálva a muraszombati Szapáry-kastélyban berendezett helytörténeti kiállítás. Egy hasonló, de későbbi és párhuzamos védvonal kitűnő rekonstrukciója a Vasvári sánc. A mai Őrség területén létezhetett ama vaskapu is, amelyen keresztül Attila és Onogesius vezette a hun csapatokat Róma ellen (a hun uralkodó végül megkegyelmezett Rómának, amit freskó és dombormű is idéz a Vatikánban). E sáncok északi vonulatát ostromolta az avar időkben az Európát egyesítő Nagy Károly is (a frankok megszállták a Bécsi-medencét, azonban nem tudták a hatalmukban megtartani a Dunántúlt, csupán a kagáni kincstárat rabolták ki).

A határvédelmi rendszer többlépcsős volt s ugyanez állapítható meg az Alföld keleti szegélyét védő sáncok máig fennmaradt nyomaiból, valamint Gyepü, Lövő, Őri, Szemes, Gyülevész, Szeg, Vaskapu stb. földrajzi neveinkből is. Védővonalak az ország belsejében, az egyes tartományok között is húzódtak, erre utal például Tüskevár neve is. A dombokon fából, kőből, földből épített torlaszokat kiegészítették a gátakkal elrekesztett, felső szakaszukon szándékosan elárasztott és elmocsarasított folyóvölgyek. Ezeknek az alsó szakasza (védett oldala) járható maradt. Ez magyarázza azt a jelenséget, hogy a III. század után épített, az egész Kárpát-medencét körülölelő, mintegy 600 km hosszú védelmi rendszer jórészt mocsaras területeken vezet át, s a sáncok tövében ásott árkok nem az ellenség, hanem a hátország felőli oldalon vannak (vö: Bakay/1997/186). Ahol ugyanis a gátak keresztezték a folyók völgyét, ott duzzasztóműveket kellett építeni, hogy az ellenség felöli oldalt elmocsarasíthassák (Belitzky/1940/2). A – nyilván tornyokkal megerősített – gát védte a zsilipet és környékét, egyúttal a külső térfélen tartotta a felduzzasztott vizet, miközben az árok a védett oldalról levezette a belvizeket.

Az egykori sáncoknak ma már az emléke is elfelejtődött, inkább csak találgatni lehet, hogy e határvédő erősségek hol húzódhattak az Őrség területén. Holub József térképén a középkori gyepü vonalát a Kerka folyóval párhuzamosan a Kerka és Szentgyörgyvölgy közére (tehát Velemér és Magyarszombatfa vidékére) rajzolta. Itt a Magyarszombatfa - Velemér Felsőszer - Szentgyörgyvölgy vonalon húzódó dombsor – amelynek túlsó lejtője már Szlovéniára néz – önként kínálkozhatott egy határvédő gyepű felállítására. Ismeretlen rendeltetésű (feltehetően a gyepüből fennmaradt) völgyzáró gátak maradványa látható Magyarszombatfán és Kercaszomoron (Dömötör/1987/54) s a gyepü emlékét őrzi a kercai „Vaskapu” dűlőnév is (Boda/1998/41). Ott, ahol a Holub József által rajzolt erődvonal lehetett.

orsegi_szallasok

Az őrségi szállások vendégeinek javasolt egyik látnivaló a vasvári sánc rekonstruált kapuja; ilyenek lehettek az Őrségben is

A honfoglalástól a török időkig

Az Őrségiek a saját hagyományuk szerint a honfoglaló Öcsöb és Őse kíséretében lévő nemzetségek utódai (Vas/1898/544). E nemzetségek neve az oklevelekből ismert, képviselőikkel ma is találkozunk. Közülük való Veleméren az Anthal, Balogh, Dávid család, a mai Both-ok pedig az ősi Batha vagy Bitha nemzetségek leszármazottai lehetnek. A Vas megyei Őrség (a monorósdi őrállók és tizennyolc község) első ismert kiváltságlevelét 1270-ben V. Istvántól kapta. Kun László királyunk 1280-ban kelt adománylevelében megemlíti, hogy az őrségiek a magyarok első megszállásának idejétől saját fegyvereikkel, saját költségükön védelmezték az ország nyugati határát (Belitzky/1940/14). Kérdés, hogy mit kell értenünk „első megszállás” alatt? Korabeli krónikáink Árpád bevonulását csupán visszatérésnek tekintik, első honfoglalóknak Attila hunjait tartják.

IV. Béla királyunk adományozza 1268-ban Ponith grófnak a Belső őrségi Velemér possessiót. 1273-ban IV. (Kun) László a veleméri nemesek kérésére leíratja a falu határait. 1275-ben „Velemér patakja”, 1360-ban pedig a település és temploma említtetik meg. Egy 1365-ös vagyonleltár a környékével együtt Felsőlendva tartozékának mondja. A templom művészi freskói alapján ítélve az Árpád-kor lehetett Velemér és az Őrség történetének egyik aranykora.

Zsigmond király 1391-ben az Őrség területét Sárói Lászlónak ajándékozta, később az Újlakiaké, 1525-től pedig a Batthyányak németújvári (Güssing, Ausztria) uradalma alá került.

A máig látható nyomok alapján a veleméri templomot valamikor (talán a török közeledtével) megerősítették, sánccal vették körül. Ez történt másutt is. Az őriszentpéteri templomot 1550 körül a török közeledte miatt megerősítették: sánccal, kapuval, bástyával látták el. Az Őriszentpéter templomából kialakított kis várban mintegy száz őrségi hadfi látta el a szolgálatot. 1664-ben, a győztes szentgotthárdi csata idején azonban az őriszentpéteri templomerőd elpusztult s katonai szerepét többé már nem kapta vissza.

 orsegi_szallas

Az őriszentpéteri műemléktemplom tornya

 

Vallásháború az Őrségben

 

Az őrségi falvak népe 1550 táján csatlakozott a vallásújítókhoz. Szinte azonnal megindult azonban az ellenreformáció is. I. Ferdinánd 1559-ben büntetés terhe mellett kötelezte a református papokat az „eretnek tanok” mellőzésére. Miksa császár 1567-ben rendeletet adott ki a „kálvini eretnekség” megsemmisítésére. S hogy milyen keveset ér egy császári rendelet az őrállók ellenében, azt a ma is rendszeresen megtartott református istentiszteletek mutatják. 1576-ban két református főúr: Nádasdy Tamás és Batthyány Boldizsár engedélyt adott és védnökséget vállalt egy protestáns egyházkerület szervezésére. Első püspöküknek Szegedi Máté sárvári lutheránus lelkészt választották meg. 1612-ben megalakult a dunántúli református egyházkerület.

Batthyány Ádám katolikus hitre való áttérése – amelyet a császár grófi címmel jutalmazott – véget vetett a reformáció megerősödését eredményező nyugodt időszaknak. A birtokaihoz tartozó hetven falut 1632-ben jezsuiták lepték el, majd a gróf bezáratta a németújvári templomot s fiatalkori nevelőjét, Kanizsai Pálfi János lelkészt kiűzette a városból. 1634-ben elvette 17 – jobbára német és horvát ajkú – község templomát.

Az őrségi és környékbeli magyar egyházak lelkészei azonban nem engedelmeskedtek a parancsnak. Vallása megtartása végett Velemér és Szentgyörgyvölgy már 1624-től, a többi egyház pedig a németújvári egyházmegye megsemmisülése után csatlakozott a körmendi egyházmegyéhez. Ez az egyházmegye 1657-ben az „Őrségi” nevet vette fel.

A Nádasdy család katolizálása újabb lendületet adott az ellenreformációnak. A két főúr egyesült erővel láthatott neki a reformáció letörésének. Batthyányt a negyvenes évek elején a Dunántúl főkapitányává nevezte ki a császár s így lehetőséget kapott a fegyveres karhatalom bevetésére a református templomok ellen. 1643-ban el is foglalta az őrségi egyházakat és parókiákat, elűzte a lelkészeket, az ingó és ingatlan vagyont pedig elkobozta.

I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1644-ben háborút indított a vallásszabadság biztosításáért. Az 1645-ös linzi békekötés ki is mondta a templomok visszaadását és az elűzött prédikátorok visszaengedését. Ez azonban végül elhúzódott. I. Rákóczi György – a harcok kiújúlását is kilátásba helyező – levelével elérte a templomok többségének visszaadását, a visszadott templomok azonban jobbára lutheránusok voltak. 1648-ban négy őrségi falu (Szentpéter, Belsőrákos, Kercza és Hodos) kapta vissza a templomát, a református Velemér műemléktemploma azonban ma is a katolikus egyházé.

1702-ben a győri katolikus püspök elfogatta a református egyházkerület püspökét, az őrségi származású Hodosi Sámuel veszprémi lelkészt. Öt hónapig sínylődött vasra verve Székesfehárvárott, két hónapig gerendához kötözve Esztergomban, további négy hónapot pedig Szegeden töltött. Lipót császár csak akkor bocsátotta szabadon, amikor hírét vette Rákóczi Ferenc kuruc csapatai előretörésének. Az Őrség népe kitörő örömmel fogadta a katolikus nagyságos fejedelemnek a református Ráday Pál által fogalmazott kiáltványát, amely így jellemezte a Habsburgok politikáját: „a vallásszabadságból gúnyt űznek ... a nemzetet elerőtlenítő egyenetlenség magvai hintetnek el ... a leggazdagabb egyházi javadalmak külföldieknek adományoztatnak, akik a magyar nép lelki épülését elhanyagolják”.

Az őrségi falvak egy emberként csatlakoztak a kurucokhoz, akik 1704-ben a Szentgotthárd melletti Nagyfalunál szétverték Rabatha császári csapatait. A hadi sikereknek köszönhetően Hodosi Sámuel újra elláthatta pöspöki teendőit. 1708-ban Velemérre is ellátogatott, ahol ekkor Rádóczi Bálint volt a lelkész a szép templomban.

I. Lipót 1704-ben – a fenyegető katonai vereség évében – még vallásszabadságot ígért. Utóda, I. József 1710-ben kifejezetten azt hirdette, hogy „a protestánsok érdekeit mindenkor királyi védelemben részesíti”. Ezekről az ígéretekről – Habsburghoz méltóan – azonnal megfeledkeztek, amikor a betartásukat kikényszerítő magyar fegyveres erőtől már nem kellett tartani. A kuruc seregeket nem csak a harcok és a nélkülözések apasztották, hanem a pestis is, amely mintegy 450 000 áldozatot szedett Magyarországon. A napjainkra virágzó várossá vált Lenti lakosságát is mindössze 20 család képezte ekkor.

A szatmári béke (1711) után megkezdődhetett a megmaradt kurucok irtása és az őrségi református egyházközségek tűzzel-vassal való felszámolása. Heister generális Zala vármegyét szigorú parancsban szólította fel, hogy „a kurucokat ... üldözzék, vágják, öljék”. Nyilván nem véletlenül méltatja külön figyelemre a prédikátorokat és plébánosokat, mondván: amennyiben támogatnák a kurucokat, akkor a községi bíróval együtt kivégezteti őket is (Tantalics/1993/115). A Zala vármegyével szomszédos Őrségben először fegyvertelenül próbálkoztak: a hatóság küldöttei a kinevezett új katolikus papok kíséretében megjelentek a kulcsok átvétele végett. Azokat azonban sehol sem kapták meg.

Másodjára már fegyveresekkel szálltak ki a Habsburgok szolgái – ami több helyen véres összecsapást eredményezett. Az érkező hadak hírére az őrségiek egy emberként szaladtak össze, hogy az éppen elvenni szándékozott templomot a környező falvak lakossága egyesült erővel védje meg. Nagyrákoson mintegy háromszázan szálltak szembe a falura küldött karhatalommal, amely a tömegbe lőtt és egy ember halálát okozta. A tömeg azonban nem rettent meg, hanem – igaza tudatában és a magyarok Istenében bízva – vad dühvel támadta meg a katonaságot. Lehányták lovaikról és menekülésre kényszerítették a bérgyilkosokat, akik még a Rába hídját is felszedték maguk mögött páni félelmükben.

A hasonló kudarcok elkerülése érdekében a vármegye osztrák csapatokkal tért vissza és minden községbe megszállókat vezényelt. Az őrségi és tótsági falvak népe azonban mindvégig ellenállt s egyetlen templomát sem adta át önként. A megszállók csak úgy juthattak egy-egy templom birtokába, ha az ajtaját betörték. Némely templom bejáratát azonban a hívek belülről eltorlaszolták, hogy ezáltal tegyék lehetetlenné az erős tölgyfaajtó betörését. Ezen esetekben az osztrákok elébb létra segítségével bemásztak a toronyablakon át az épületbe, belülről elbontották a dúcolást, és csak azután zúzták szét Isten házának bejáratát. A nép mindenütt elrejtőzött és távolról szemlélte templomának meggyalázását.

Az 1717-ben árvaságra jutott szentgyörgyvölgyi református egyház 1732-ig Velemérhez tartozott: a veleméri lelkész gondozta Szentgyörgyvölgyet és filiáit, a szomszédos gyülekezet gyermekei Velemérre jártak iskolába. 1732-ben aztán a megyei fôispán katonai erővel elfoglalta Velemér ősi templomát is a katolikusok számára. Iskolájukat bezárták, Szentpéteri Keserű Elemér lelkészüket elűzték, minden ingó és ingatlan egyházi vagyonukat a katolikus egyháznak adták. Az elvett parókiába katolikus plébánost szállásoltak be. A velemériek azonban pap nélkül, többnyire maguk temették halottaikat, énekszó kísérete mellett. A katolikus plébánosok 1805-ig váltogatták egymást Veleméren. A veleméri műemléktemplom ekkor indult gyors romlásnak: hajójának tetőzete beomlott, falai között – a pápista győzelem nagyobb dicsőségére – nyír- és fenyőfák nőttek. A reformátusok 51 éven át Kustánszegre jártak istentiszteletre. Velemér és filiái 1783. november 2-án nyerték vissza vallásszabadságukat. Ekkortájt építették a szomszédos szentgyörgyvölgyiek is festett fakazettás menyezettel ellátott református templomukat. Mivel a türelmi rendeletben előírt 100 református családot nem tudták kimutatni, a velemériek Kerca reformátusaihoz csatlakoztak. A község 1911-ben készítette a falu a közbirtokossági erdő jövedelméből az elkorhadt régi harangláb helyére az új református templomot. Az Őrség lakossága megőrízte reformátusságát a vissza-katolizált dunántúli pápista tengerben. Kis közösségük megmaradásának oka nemesi öntudatuk, az Őrvidék katonai hagyományaiból fakadó szervezettségük, valamint a félelmet és fáradságot nem ismerő áldozatkészségük volt.

 

 orsegi_szallas

Az őrségi szállások vendégeinek másik kedves célpontja a szentgyörgyvölgyi református templom

 

Az Őrség területének, nevének és székhelyének változásai

A Magyar Királyságot övező őrségek területe, központja és jelentősége a történelmi viszonyoknak megfelelően folyamatosan változott. Például Horvátország csatlakozásakor a korábbi délnyugati őrségekre már nem volt többé szükség. Az ismétlődő német betörések miatt ugyanakkor a nyugati határon az Árpádházi királyok alatt változatlanul megmaradtak az őrvidékek. Az ismert őrségek területéből a trianoni rabló békének „köszönhetően” ma több település Szlovéniához, vagy Ausztriához (Felsőőr és vidéke) tartozik.

Az Őrség földrajzi név jelentése: „őrökhöz tartozó terület, őrök által lakott dombvidék, őrfalvak csoportja”. A források-ban Ewrsegh commorante (1409), Evrsegh (1451), Ewrsegh (1452), Ewrseeg (1461), majd Örséghi dis-trictus, Eörségi tartomány néven a 15. századtól szerepel.

Az Őrségi tartományba tartozott 1548-ban Pankasz, Szaknyér, Felsőrákos, Ispánk, Őriszentpéter, Szalafő, Hodos, Kapornak, Bükkalja, Szomorócz, Őrmihályháza, Dávidháza, Senyeháza, Bajánháza, Kápolnásfalu és Szatta.

A ma Őriszentpéterhez kötődő Őrséget egykor Szalaőrök vidékének nevezték, régi központja talán Szalafő volt. Ebbe az eredeti őrvidékbe Őriszentpéter még nem is tartozott bele,  a szalaőrök csak Mátyás királytól kapták meg Őriszentpéter települést. A Belső Őrség – amely napjainkban Velemért, Magyarszombatfát és Gödörházát jelenti – valaha külön őrvidék lehetett. Őrállók alapították és lakták Nemesnépet és Szentgyörgyvölgyöt is, amely a történelmi helyzetnek megfelelően vagy csatlakozott az Őriszentpéter központú Őrséghez és Belső Őrséghez (a török veszély közeledtével), vagy különvált tőle (a török veszély elmúltával).

Az Őrvidéknek sokáig nem volt szüksége székhelyre, vagy ezt a szerepet a mindenkori őrispán lakóhelye (például Ispánk) töltötte be.

 orsegi_szallas

Ispánki kódisállásos ház, talán az 1800-as évek közepéről; az ilyen parasztházak sorát alakították át őrségi hangulatú szállássá

 

Az Őrség lakossága

 

A köztudomás szerint az Őrség az ország egyetlen nagyobb tájegysége, melynek lakossága a honfoglalás óta egy helyben él. Az Őrséget ismertető leírások meg szokták említeni, hogy a régi oklevelekben szereplő 108 családnév ma is megtalálható az Őrségben, vagy a szétszóratásban. Egyes szerzők ezeket az okleveleket hamisítványnak tartják, azonban a hamis oklevelekben szereplő adatok is őriznek megbízható adatokat. Más szerzők azt teszik hozzá ehhez, hogy az Őrség lakossága keveredett a szomszédos területek szláv lakosságával. Ismét mások a székelyek őrségi letelepítéséről íróasztal mellett kiagyalt elméletet ismételgetik, amelynek azonban nincs bizonyítéka (azt leszámítva, hogy az Őrségben ugyanúgy építenek faházakat, miként a Székelyföldön is).

Az Őrség lakosságának antropológiai hovatartozását egzakt módon a genetika fogja tisztázni s joggal számítunk eközben meglepetésekre. A világ legismertebb genetikusai (Ornella Semino és társai) által a Science-ben 2004-ben közzétett cikkből például az derül ki, hogy az Eu-19 haplotípus eloszlása alapján a Kárpát-medence lakossága (azaz a magyarság) körülbelül 40 000 éve él itt és ezért Európa legkorábbi (Homo sapiens sapiens) bevándorlóinak tekintendő. Ilyen magas arányban ugyanis Európában másutt nem fordul elő ez az ősi géntípus (a hunok, az avarok és Árpád népe a hasonlóképpen magas Eu-19-es jellemzőkkel rendelkező, rokon népek által lakott Turáni-alföldről érkezett).

Ezek és az itt fel nem sorolható további körülmények arra utalnak, hogy az Őrség kultúráját a magyarság teremtette meg és tartja fent napjainkig. Az őrségi szállások vendégei hazajönnek, amikor ide érkeznek.  

 orsegi_szallas

Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanító szobra; ő hívta fel a figyelmet a veleméri Szentháromság-templomra, aminek köszönhetően a templomot befedték, s a freskói megmenekültek a további pusztulástól

 

Az Őrség nyelvtörténete

A magyarság Kárpát-medencei őshonosságát támasztja alá Mario Alinei professzor is, aki szerint az innen Kr. e. 3000 táján (az Őrségen keresztül) Itáliába vándorló etruszkok a magyarok legközelebbi nyelvrokonai.

Hasonló következtetést enged meg néhány földrajzi nevünk lehetséges magyarázata is.

- A Duna folyónév például a magyar isten „ős Ten” szó második szótagjának feleltethető meg (Erdélyben ma is ismerik a „Dana verjen meg!” mondást).

- A Balaton latin neve (a Pelso) pedig a magyar belső „Bél isten” szóval azonos, amely a tó Kárpát-medencén belüli központi helyzetére utal a Pilis „Bél is(ten)” névvel egyetemben.

- A Zala (a római korban Sala) folyónév a magyar szalag, csillog rokona lehet (e szavaink sumer párhuzamait Götz László adta közre – s a kb. 7000 éves tatárlakai táblákat is a sumer és a székely jeleket együttesen felhasználva lehet megérteni és részben elolvasni). Azaz az Őrség középkori nevében szereplő Zala folyónevet az itt őshonos magyar nép adhatta, amelynek nyelve rokonságszerű kapcsolatban van többek között a sumer nyelvvel is. (Az újabb irodalomban esetleg tájékozatlan olvasó kedvéért jegyzem meg, hogy a sumer és a magyar nyelv összehasonlítása ma már nem számít eleve tudománytalannak. Mint azt legutóbb – „A finnugor elmélet alkonya” c. kötetemet olvasó – Csúcs Sándor professzor úr is kénytelen volt elismerni, a nyelveket ősrokonság fűzi egybe, ezért Ádámról és Éváról minden nyelv rokona minden nyelvnek).

- Velemér és a tőle mintegy 50 kilométerre északra fekvő Velem neve Valamár gót király nevét őrzi. Valamár Attila hun uralkodó alkirálya volt, s a Hun Birodalom összeomlása után rövid életű királyságot alapított e tájon. A két településnév Valamár és közvetve Balambér hun főkirály nevéből alakulhatott ki. A nevek jelentése „Bél ember(e)” lehetett, ahol Bél a fiúisten neve. A Bél istennév arra utal, hogy a fiúisten helye a világ belsejében van, a fiúisten azonos a világ közepével (ennek megfelelően a székely „b” betű megfelelőjét kőkori és hun világmodellek belsejében találjuk meg).

- Az Őrségen keresztül Itália felé vezetett hun hadjáratok egyik szereplője volt Onogesius „hun győző” fővezér, akinek a nevét a veleméri Both Pál magyarázata alapján sikerült megértenem. Ő a fatörzs szerkezetéről szólván említést tett a fa gyűjéről (belső, kemény magjáról), amelynek megfelelője megtalálható a gyökér, győző szavunkban és a sztyeppi méltóságnévből kialakult Géza (Gyeücsa, Gyécsa) névben is. A hun seregek főparancsnokának feladatát megfelelően írja le ez a magyar szavakból álló méltóságnév.

- Gerencsér „fazekas” szavunk magyarázatát a szentgyörgyvölgyi Csótár Rezső fazekasmestertől tanulhattam meg. Mint azt elmesélte, a nagyanyja sokszor megszidta, amikor gyermekkorában összecsérezte (összesározta) a nadrágját. Ebből következően az Őrségben gyakran használt gerencsér szavunk „körön sár” jelentésű és a fazekaskorongra utal.

 orsegi_szallas

Az egyik magyarszombatfai cseréptálon fennmaradt Jóma ten (jó magas isten) mondatjel az egykor volt nyelvállapotokról is tájékoztat

Az Őrség írástörténete

A magyarság őrvidéki őshonosságát bizonyítja a régészek által 1995-ben Szentgyörgyvölgyön kiásott 7500 éves tehénszobor is, amelyen székely rovásjelek szójel-párhuzamaival írt magyar nyelvű szöveg olvasható: egy térbeli világmodell elemeit írja le a sarok, szár „úr”, ég és ten „isten” szavakkal (a négy sarokoszlop által tartott égbolt azonos az úristennel). Az eredeti tehénszobor a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán, hiteles múzeumi másolata pedig a veleméri Sindümúzeumban tekinthető meg. Ez a világ legkorábbi, kitűnő állapotban megmaradt, hiteles ásatáson előkerült, jól elolvasható írásemléke.

- Veleméri rajzos sindükön (tetőcserepeken) a székely rovásírás sok jelének szójel-előzménye és párhuzama található meg.

- Veleméri tejesköcsögökön (ilyeneket Czugh Zsuzsa magyarszombatfai fazekas is készít) és rajzos sindükön óvó-védő szerepet lát el az X alakú székely „b” betű megfelelője, Bél isten jelképe.

- A magyarszombatfai Zsohár Gyula fazekas által készített poharakon a székely írás „ty” (atya) jelének megfelelője, az Orion csillagkép rajza látható. Ugyanezen jel megfelelője megtalálható a 7000 éves tatárlakai agyagtáblákon és a sumer írásban is „atya” és „Orion” jelentéssel; valamint a kínai írásban is „atya” jelentéssel.

- Szintén Zsohár Gyula készít olyan tányérokat, amelyek közepén a kőkori Jóma „jó magas” isten székely jelekkel olvasható neve szerepel. Ez egy Eurázsiában és Amerikában széles körben elterjedt, magyar szójelekből alkotott ligatúra (jelösszevonás), amely többek között indián lépcsős piramison, hun tárgyakon és csángó hímestojáson is megtalálható.

- Az őrségi és általában a magyar népi fazekasedényeken ma is a székely írás segítségével értelmezhető, esetenként el is olvasható kőkori eredetű jelrendszert találunk. Ezek a jelek a cserépedény a világ közepével azonos égigérő fát, Tejutat, Istent idézik fel (erről a veleméri Sindümúzeum őriz bizonyítékokat). Azaz a mai őrségi fazekasok egy legalább 7500 éves nyelvi, ősvallási és jelhagyományt folytatnak napjainkban is.

- A veleméri Szentháromság-templomban és általában a korai magyar templomokban sok olyan jelkép maradt fent, amelyeket a kereszténység az ősvallásból vett át s amelyek ezért a kőkori eredetű székely jelekkel és őrségi fazekasjelekkel is azonosíthatók.

orsegi_szallas

A veleméri rajzos sindükön és az őrségi cserépedényeken a székely rovásírás jeleinek népi megfelelői maradtak fenn szójelekként alkalmazva; ezt a mintegy 20 éves felfedezést a néprajztudomány, és a nem is létező írástudomány nem képes feldolgozni; a fenti tetőcserépen a székely írás "b" (Bél, belső) és "f" (Föld) jeleinek népi változata látható, amelyek egy felülnézeti világmodellt alkotnak (megtekinthető a veleméri Sindümúzeumban)

Az őrállók nemessége

A múlt értékelése nem mindig mentes az értékelők értékrendjétől, ezért az őrségi szállások vendégei jól teszik, ha az újabb és újabb „tudós” nézeteket folyamatosan ellenőrzik és összevetik a hagyománnyal. E sorok írója úgy véli, hogy az őrállók igazságát legjobban az őrségi hagyomány fejezheti ki. A tudományos kutatás előrehaladásával az egyes szakterületeken újabb adatokat ismerünk meg a múltról, s igazabb kép csak az összes ismeret megfelelő súlyozásával alakítható ki.

Például vita látszik kibontakozni a különféle szerzők között azon, hogy az őrállók nemesek voltak-e, vagy sem. A hagyomány szerint a honfoglalás óta itt élő őrnép a történelem során határvédelmi megbízást kapott és látott el a saját költségén és saját fegyverekkel, ezért a király kiváltságait élvezte. Az őrségiek nem voltak jobbágyok, saját önkormányzatuk volt. Szabadságuk egészen a XVII. század közepéig tartott, ekkor a Batthyány család erőszakkal jobbágysorba kényszerítette őket. Az őrállók magukat nemesnek tartották (bár talán nem a címhez, hanem a kiváltságaikhoz ragaszkodtak inkább). Erre utal többek között az őrállók által alapított Nemesnép neve is (a falu sörözője ma is a Nemesek sörözője büszke nevet viseli). A magyar nemesség zöme a honfoglalók hadviselő rétegéből alakult ki, a király által adományozott kutyabőrős nemesség későbbi szokás. Mivel az őrállók is a harcos réteghez tartoztak, joggal tartották magukat az eredeti nemesség részének. A harcos határőr szerepére azonban a Habsburg időkben már nem volt szükség az Őrségben. Ráadásul a Batthyányak ellopták tőlük az őrállók kiváltságlevelét és csalárd módon jobbágysorba kényszerítették a lakosságot (kezdetben alkalmi szívességet kértek az őrállóktól, jól tartva étellel és itallal a munkát végzőket, később ezt már jobbágyi szolgáltatásként és a földesúri jogok bizonyítékaként tüntették fel). Az őrállók e veszteségbe sohasem nyugodtak bele, s egy történelmi léptékű, közel kétszáz évig tartó perben próbálták megvédeni a nemesi szabadságukat. Időközben azonban közülük néhányan az érdemeikért új keletű nemesi oklevelet is kaptak, vagy az ország más területeiről származó kutyabőrös nemesek telepedtek le közéjük – s ezen újabb nemesek nemessége már megkülönböztethetővé vált az őrállók eredeti nemességétől. Az őrállók kiváltságainak elismerésért folyó pernek csak az 1848-as szabadságharc vetett véget, amely az egész ország területén megszüntette a jobbágyságot. A mai értékelők attól függően ítélik meg az őrállók nemességét, hogy az eredettől fogva katonáskodó őrállók (és az Árpád-házi királyok akarata), vagy a kiváltságaikat elorzó földesurak (és a Habsburgok által kialakított, a kutyabőrt jobban megkövetelő rendszer) álláspontjára helyezkednek-e.

 orsegi_szallasok

Veleméri parasztház leánderrel

Trianon után

Az Őrség kiegyensúlyozott fejlődésének korszaka az első világháborúval záródott. Mindegyik falu több fiát veszítette el a Habsburgok által kitalált utolsó, értelmetlen öldöklésben. Az első világháborút követő példátlan területveszteségek miatt az Őrség egy piaci kapcsolatait jórészt elvesztő határmenti terület fejlődésben megrekedt zugává vált. A táj mindennapjai a régi mederben folytak tovább, azonban az építkezések leálltak, az élet takarékosabb lett. Az öregek emlékeiben a két világháború közötti idő mégis a rendezett és jókedvű munkát, az egymást segítő harmonikus élet korszakát jelenti.

A második világháború után a községek elszigeteltsége fokozódott, a határsáv, a kuláküldözés, a deportálás és a tudatos gazdaságrombolás miatt fejlődése, vagy a régi rend megtartása lehetetlenné vált. Az iskolákat 1948-ban államosították, azóta többségüket – gyermek hiányában – be is zárták. A több évszázados múltra visszatekintő szőlőskertek jó részében a „közös művelés” néhány éve alatt kipusztult a szőlő és helyét átvette a magától sarjadó erdő. A rendezett, emberi világ helyét elfoglalta a vadon. A Velemér-patakon addig működött vízimalmokat lebontották, hogy az őrségiek a saját búzájukat ne tudják megőrölni. Az öregek még emlékeznek arra, hogy évekig a környező városokban élő rokonoktól kapott kenyeret ették – ha volt mit enniük. Mindez azokban a falvakban történt, amelyekből korábban – rossz földjeik dacára – vagonszámra szállították el a kenyérgabonát. A módosabb gazdákat – akik szorgalmuknak köszönhetően meg tudtak állni a saját lábukon és ezért veszélyesek voltak a rendszerre – internálták, vagy agyonverték. A tájat fojtogató rettegés miatt őket a temetőbe is csak a közvetlen családtagok merték kikísérni. A lakosság életerejét az ördögi terror megtörte, a falvak lélekszáma a töredékére (esetenként negyedénél is kevesebbre) csökkent. A háború után még itt élő leányok képesek lettek volna egy virágzó falu új nemzedékének felnevelésére, többségük azonban elköltözött a faluból. S ha vállalta is valamelyikük az embertelen robotot a megmaradásért, annak a gyermekei már máshol élnek. A fiatalok elvándorlásával és az idősebb nemzedék kihalásával a hagyományos mesterségeknek az Őrségben alig akad képviselője. A gyümölcsaszalás, pálinkafőzés, kosárfonás, a paraszti asztalosság és az egykor virágzó fazekasművészet ma már a legtöbb helyen csak emlék. Az Őrség tárgyi kultúrájának bizonyítékai egyre fogyatkoznak: épületeit lebontják, vagy összedőlnek, kertjeit bozót veri fel, régi bútorait, cserépedényeit jórészt felvásárolták. Az elöregedett, fogyatkozó lakosság reménytelennek látszó küzdelmet folytatva az elmúlással, megpróbálja fenntartani intézményeit és évezredes tapasztalatokon nyugvó rendjét.

Napjainkban a megmaradás egyedüli reménységének a turizmus látszik, amelyre a táj szépsége, békéje és az itt élő emberek vendégszeretete különösen alkalmassá teszi az Őrséget.

 

 velemeri_szallashely

Eladó veleméri ház konyhai cserépkályhájának részlete

 

Ajánlott őrségi szállás

A veleméri Csinyálóházzal (2 háló, 5 ágy) egy portán található a Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy), egy százéves parasztház, amely szintén az őrségi falusi turizmus szolgálatában áll. Az előzőt nászutas párnak vagy gyermekes családnak; az utóbbit baráti családoknak, kisebb csoportnak ajánljuk (de szobánként is kivehető).

Honlap: www.cserepmadar.hu . Telefon: 06(20)534-2780. Villanyposta: cserepmadar@gmail.com .

Ha arra kíváncsi, hogy van-e szabad hely e szállásokon, vagy az árakat kívánja megtudni, netán foglalni is szeretne, akkor érdemes ide kattintania.

A szállásdíjat ki lehet fizetni SZÉP Kártya segítségével is.

orsegi_szallas_falusi_turizmus

A veleméri Cserépmadár szállás homlokzata orgonavirágzás idején

 

A veleméri Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér) valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutasok helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve s érvényesülhet a csoportkedvezmény.

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás parasztházból lett az őrségi falusi turizmus kedvelt pihenője

 

Az Őrségben a falusi turizmus (szállás, vendégház, apartman, panzió és egyéb szálláshely fejlesztése) terén jelentős előrelépés történt az utóbbi években. Ennek köszönhetően sok panzió, vendégház, apartman (szebb szóval: lakosztály) és egyéb szállás nyílt meg az őrségi településeken. Van olyan őrségi falu, ahol nagyobb a turisztikai szálláshelyek fogadó kapacitása, mint a lakosság lélekszáma. Akinek van egy üres szobája, vagy háza; az már szállást, vendégházat, apartmant alakított belőle és bejelentkezett a falusi szállás kínálói közé. Ez természetes, hiszen minden őrségi család képes lehet egy kisebb szálláshely fenntartására. Megjelentek ugyanakkor a tőkeerős vállalkozók is, akik néha több százmilliós beruházással 50 főnél is nagyobb befogadóképességű panziók, vendégházak és szálláshelyek megjelenését segítették elő. Van olyan is, aki csak egy parasztházat újított fel s egy-két őrségi alkalmazottat távolról foglalkoztatva, megpróbálja kamatoztatni a befektetett tőkéjét. Gyakoribb, hogy egy-egy megüresedett őrségi ingatlant, vagy csak néhány szobát a rokonok hasznosítanak szálláshely céljára. A hírekben megjelent, hogy a gazdasági válság hatására a szálláshelyek harmada bezárt - ezt azonban a saját tapasztalataim alapján nem tudom alátámasztani. A szálláshelyek, panziók, vendégházak és magánszállások túlkínálata valóban teremtett némi feszültséget, de ez a szálláshelyek folyamatos fejlesztését eredményezi. A szállások versenye oda vezetett, hogy a szállás adása mellett ma már valami turisztikai többletet is kell nyújtani a falusi turizmus vándorainak. A tőkeerős szálláshely fürdési lehetőséget és éttermi szolgáltatásokat kínál (ez az összetettebb vállalkozási szerkezet úgy is kialakulhat, hogy egy fürdő, vagy étterem kezd szállás adásába - amire szintén van példa). Azonban a tőkeerős fejlesztéseknek is van korlátja. Akad rá példa, hogy a nagyobb panzió a magas rezsiköltség miatt nem lehet nyereséges és eladni is csak a beruházási költség töredékéért lehetne. Mert nem lehet minden őrségi szállás mellé rentábilis fürdőt és éttermet építeni. A kisebb őrségi szállások többnyire valamilyen olcsó megoldást választanak s például kulturális programot és egyfajta őrségi hangulatot kínálnak. A szállás területén bemutatják az Őrség népi kultúráját - egy múzeumként berendezett helyiséggel, vagy a szállás múzeális értékű berendezésével. E kisebb őrségi szállások fennmaradását segíti még, hogy azt az elkülönült nyugalmat tudják biztosítani, amit a városok forgalmától menekülö vendég keres az Őrségben. Azaz itt egymásra talált a turisztikai kereslet és az, amit az Őrség lakossága a szállás terén nyújtani tud. A vendég nem ritkán azért jön e szép tájra, mert a szállás nyugalmát meghitt elkülönültségben kívánja élvezni a párjával, a családjával, vagy a barátaival. Falusi parasztházat keres, ahol megtapasztalhatja a csendet és a Őrség természeti szépségeit.  Miközben a nagy befogadóképességű panziók ezt csak csökkentett mértékben képesek biztosítani, a fogyatkozó őrségi lakosságszám miatt megüresedő szép házakból kialakítható kisebb szállások éppen ilyen célra alkalmasak. Ez azt jelenti, hogy a parasztházakból kialakított kis őrségi szállás is létjogosult, meg a nagyobb panzió is. Sőt, egymásra is vannak utalva, mert a nagyobb szálláshely éttermét és fürdőjét csak a közeli kis szallások vendégei tehetik rentábilissá; miközben a kis szállás vendégének is hasznára lehet a közeli étterem és medence.

 

orsegi_szallas

Sárgaliliomos rét Veleméren

 

Hogyan illeszkedik e képbe a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház? Hogyan tagozódik be a különféle őrségi szállások sorába?  Nos, elsősorban az adottságok határozzák meg az egyes szállások lehetőségeit. Ezek a szállás céljára szolgáló veleméri épületek az egyik legyszebb (ha nem a legszebb) őrségi tájban épültek meg. A dombtetőn lévő szállások körül virágzó rétek, néhány száz méterre patakok és erdők találhatók. Jellemzője a portának és Velemérnek a béke és szépség. Amikor egy végtelen csendben átaludt, pihentető éjszaka után kilépünk a teraszra és megrészegülünk a tájat átlengő boldog madárcsicsergéstől, vagy a virágzó árnyékliliomok illatától - akkor nehezen felejthető élménnyel gazdagodunk. Évekig hálásan emlékezhetünk rá s erőt ad az elkövetkező munkához. Az épületeket elsősorban őrségi népi bútorokkal rendeztük be, amelyeket saját tervezésű elemekkel egészítettünk ki - de van egy múzeumunk is, amely egyedülálló tudományos szenzációval szolgál a magyar kultúra eredete és a magyar hieroglif írás iránt érdeklődőknek. A veleméri Sindümúzeum látogatóinak rendszeresen megmutatjuk a szállásokat is, ha azokban éppen nincs vendég. Az összhatásra jellemző, hogy belépve a szállás céljára átalakított épületekbe, a látogatók rendszerint megkérdezik egymástól: - Drágám, nem tudod, hogy mi miért nem itt szálltunk meg?

 

Emlékezetes lehet az őrségi szilveszter is!

Bababarát őrségi falusi magánszálláshely antik parasztbútorokkal
(2 szoba, 5 ágy, fürdőszoba, konyha)

9946 Velemér, Fő utca 7
+36-20-534-2780

foglalas@csinyalohaz.hu

 

K&H Szép kártya elfogadóhely

OTP Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

MKB Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

Elfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American ExpressElfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American Express

Orsegi Wellness Akcio Csinyalohaz

Rólunk mondták

Elsosorban a ház különös varázsa fogott meg bennünket. Ha valaki igazi nyugalomra és kikapcsolódásra vágyik, itt igazán megkaphatja.

Molnár József, Nagyesztergál


Az Önök háza gyönyörű és minden igényt kielégít.

Szántó Anita


Nekünk maga az Őrség is élmény volt, és ezt csak fokozta a gyönyörűen berendezett házikó.

Harangozó Éva